Sebes György: Kapcsolgatunk...

Publikálás dátuma
2019.10.12. 14:42

Fotó: RTL Klub Sajtóklub
kapcsolgatás nélkül nem úszunk meg egyetlen estét sem.
Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk, de szerencsére senki sem szól ránk. Talán az idősebbek még emlékeznek a régi viccre, az egykori Szovjetunióból. Ahol az egyszeri tévénéző valami szórakoztató műsort keresett, de minden csatornán Leonyid Brezsnyev beszédét közvetítették. Kivéve egyet, ahol viszont egy rendőr volt látható és azt kérdezte: „Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?”. Pedig nem lenne meglepő, ha az országos kereskedelmi adók rossz néven vennék, hogy nem őket választja a közönség. Hiszen ők mindent megtesznek, hogy kedvükben járjanak. Újabban szakítottak a régi trenddel, amikor az esti főműsort különféle filmekkel és filmsorozatokkal igyekeztek kitölteni. Mostanában saját gyártású műsorokat adnak, fájdalom, elég változó színvonalon. A TV2-n szerencsére véget ért az Ázsia Expressz immár második sorozata, amelyben jobb sorsra(?) érdemes, általában másodrangú celebek igyekeztek célba érni. Ha pedig valakinek ez nem volt elég színvonaltalan, „játékos” vetélkedőt is nézhetett utána. Ebben nemcsak lehetetlen kérdésekre vártak választ a jelentkezőktől, de még labdákat is el kellett kapkodniuk. Ehhez jött a mindig magabiztos Kasza Tibor (Tibi), csak hogy visszasírjuk a korábbi hasonló műsorokat és Stohl Andrást. Utána azonban újabb megpróbáltatások várnak azokra, akik a tényeket megcsúfoló híradója miatt még nem szakítottak végleg a csatornával. Előbb Palik László vezényel családi sportvetélkedőt, majd főzőcskéznek, hiszen az valamitől mindig sikeres a tévékben. Az RTL Klubon ezen a héten még tart a Love Island című műsor, napfényes helyszíneken, napbarnított és egymásra hangolódó fiúkkal és lányokkal. Bizonyítva, hogy ha kell, ez a csatorna sem marad le vetélytársától színvonaltalanságban. A jövő héttől ebben a sávban – este 9 óra után – már a Nyerő páros lesz látható. Vagyis ismert (?) emberek, párjukkal együtt beköltöznek egy villába és különböző rémes feladatokat teljesítve megmérkőznek egymással. Végül valamelyikük nyer, sajnos elég sokára. Még szerencse, hogy előtte még tart a Drága örökösök című sorozat, amely legalább továbbra is nézhető, sőt élvezhető (ami manapság elég ritka). Ennek a szappanoperának az a fő titka, hogy olyan emberekről szól, akik pont olyanok, amilyenek a való életben is szaladgálnak közöttünk. Ráadásul remek színészeket sikerült találni a nagyon is hétköznapi alakok megformálásához. Róluk már régebben is írtunk, feltehetően fogunk is, most csak egyet emelek ki közülük. Kocsis Juditot, aki egy olyan asszonyt formál meg, aki otthon is főnök, de újabban az egész falut irányítani próbálja. Eközben pedig az egyik jelenetben – amelyben megtudták, hogy mégsem születhet meg várt unokájuk – olyan fantasztikusat játszott, ami ritkaság. Megmutatta, hogy ez a ravasz, kardos nőszemély érző ember, akinek életét tragédiák övezték. A színésznő, akin általában nevetünk, ezúttal megható volt. Ez ritkaságnak számít napjainkban. Talán ezért is ragadtunk ott a képernyő előtt, amikor – kapcsolgatás közben – rátaláltunk egy több mint tízéves filmre az egyik kisebb filmcsatornán. Sydney Pollack Zuhanás című alkotása bemutatásakor nem volt nagy siker, ami elég érthetetlen. Nemcsak a történet különleges, hanem a megvalósítása is abszolút profi. Lezuhan egy repülő, rajta egy házaspárral, akikről kiderül, hogy egyáltalán nem voltak azok, csak régóta csalták párjukat. Előbb egy washingtoni rendőrtiszt kezd el nyomozni felesége után, kiderítendő, tényleg rajta volt-e a gépen. Így találkozik az újraválasztására készülő képviselőnővel, s miközben igyekeznek megtudni a keserű igazságot, közelebb is kerülnek egymáshoz. A korábban rengeteg hőst megformáló, most egészen hétköznapi Harrison Ford és a mindig remek Kristin Scott Thomas jutalomjátéka ez a film. Sydney Pollack nagyon értett ahhoz, hogyan kell egy történetet adagolni és színészeit vezetni. Nézhető, izgalmas és csak módjával érzelmes történetet mutat be. Sajnálatos, hogy a nagy kereskedelmi adóknak mostanában csak ritkán van lehetőségük, hogy ilyen remek filmeket adjanak. A hétvége is tele van ugyanis „kötelezettségekkel”. A TV2-n most indul a Sztárban sztár újabb, átalakított formájának élő sorozata. Ezúttal amatőrök jelentkezését várták és az utóbbi hetekben a válogatásról összevágott műsorokat nézhettük. Láthattuk, milyen sok önkritika nélküli, magamutogató ember él ebben az országban. Rémesebbnél rémesebb produkciókat kellett végigszenvedni, néhány jó kedvéért. Mintha a szerkesztőket az vezette volna, hogy minél több embert járassanak le. Nem kímélték a négytagú zsűrit sem, amely néha igen sértőn, sőt bunkó módon reagált. Különösen Tóth Gabi járt ebben elöl: ha valaki jól énekel és most éppen gyereket vár, még nem jogosítja fel, hogy megalázzon szereplőket, még akkor sem, ha igaza van. Az RTL-en viszont az elején jár az idei X-Faktor, az élő adásokra várni kell. A bemutatkozásnál ők az emberi sorsokra helyezték a hangsúlyt. Jól válogatták ki az érdekes szereplőket és a Fókuszban részletesen be is mutatták őket. Bár ők várhatóan nem jutnak majd sokáig, de a szerkesztők jó érzékkel találtak rá a figyelmet érdemlő sztorikra. Bizonyítva, így is lehet nézőket vonzó programokat készíteni, nem csak a selejt és a sikertelenség tálalásával. De azért kapcsolgatás nélkül nem úszunk meg egyetlen estét sem.  

Hétköznapi apróságok

Publikálás dátuma
2019.10.12. 11:51

Fotó: Népszava
„Azóta már a kiadó sincs meg, az iroda is gazdát cserélt és az apróhirdetés is nagyrészt átköltözött a világhálóra.”
Biztosan kidobta a válaszlevelemet, mert az nem lehet, hogy már megint nem jött semmi! – kiabált az őszes haját kontyban viselő nő. Szavainak azzal adott nyomatékot, hogy kesztyűs kezével ütemesen verte az ablak előtti kis asztalkát. Olyan váratlanul ért a kirohanása, hogy néhány pillanatra elállt a szavam. Amúgy sem voltam soha valami nagy debattőr, ha váratlan és szerintem igazságtalan támadás ért. Általában később jutottak eszembe a frappánsabbnál frappánsabb válaszok, amelyekkel képzeletben erkölcsi értelemben két vállra fektettem az engem verbálisan inzultáló felet. Igaz, ez csekély vigasz volt a kapott lelki sebekért. Ez a helyzet pontosan ilyen volt. Tudtam, hogy igaztalanul vádol a nő, de csak setesután védekeztem, mondván, nem igaz, én senkinek nem dobom ki a válaszlevelét. Lehet, hogy engem is elkapott kissé az indulat és némileg emelt hangon kértem ki magamnak az alaptalan vádaskodást. A szóváltásra előjött a főnöknő és valahogy lecsillapította a még mindig méltatlankodó asszonyt. Mikor elment, elmondta, hogy ez az erősen érett korban lévő nő régi ügyfél. Rendszeresen ad fel apróhirdetést a kiadó napilapjában, de eddig még soha nem sikerült párt találnia magának. Z. arra kért, értsem meg a nő elkeseredését. Te még fiatal vagy, nem tudod milyen az magányosan élni és sejteni, hogy már úgy is fogsz meghalni – mondta. Igaza lehetett, de húszas éveim elején még kevésbé foglalkoztattak a lelki finomságok. Amúgy is csak futó kalandnak éreztem a kiadóvállalat hirdetésfelvevő irodájában eltöltött időt. Mint ahogy több értelemben is az volt. Mindenesetre ez volt az egyetlen munkahelyem, ahová reggel időre kellett beérnem és az irodában kellett letöltenem a kötelező nyolc órát, fél óra ebédidővel. Éppen kilenc hónapig bírtam. Olyan sem fordult többé elő velem, hogy egyetlen férfi voltam a fél tucat nő között. A főnök egy szép arcú, testes, negyvenes éveiben járó – akkor számomra idős – szőke nő volt. A többiek mind fiatalabbak voltak: akadt alacsony, molett, magas vékony, átlagos és dögös csaj is. Ez utóbbit rögtön kiszúrtam, bár nem sok esélyt láttam arra, hogy közelebbről is megismerhessem. Végül sikerült. Megismertem. Bár kamaszkorom jelentős részét a haverokkal az utcán, a grundon töltöttem és szókincsemben nem kis arányt képviseltek a magyar nyelv szalonképtelen kifejezései, mégis megdöbbentett ahogy ezek a nők egymás közt kendőzetlen proletár őszinteséggel tárgyalták ki a szerelmi életüket. A ’70-es évek közepe, vége felé még a fiatalok között is volt némi konzervatív attitűd, a csajoknál a „vaze” már kissé durva szónak számított, de a szerelem testi vonatkozásainak és az örömszerzés különböző metódusainak néven nevezése afféle férfias kiváltságnak számított. Hát, kis kollektívánk olykor, illetve gyakran zavarba hozott, amit igyekeztem palástolni, amikor megtárgyalták a férjük, barátjuk teljesítményét, méreteit és hogy jó volt, nem volt jó, de még e tárgyba tartozó álmaikat, vágyaikat is feltárták egymás között. Ja, és közöttem. Egy idő után a csapathoz tartoztam. Néha a munka után beültünk a srévizavé található becsületsüllyesztőbe, a közeli Bástya sörözőbe. A női lélek rejtelmeiről továbbra sem tudtam meg többet, mint annak előtte, de rádöbbentett, hogy bizony nekik is vannak érzéki vágyaik. Ha másért nem, ezért érdemes volt levelekkel pepecselni. Ebbe a női szakaszba egyébként Laci nagybátyám protezsált be, azzal kecsegtetve, hogy néhány hónap után a hirdetésről visszatérhetek fotósként a céghez valamelyik szerkesztőségbe. A feladat egyszerűnek tűnt. A több helyiségből álló irodában volt egy kisebb elkülönített szoba, ahol rengeteg fakk volt. A jeligés apróhirdetésekre érkezett válaszleveleket kellett betűrendben elhelyezni a fakkokban és ha jött az ügyfél, valami bizonylatot, vagy ilyesmit mutatott nekem a tolóablak másik oldaláról és én kikerestem a neki szóló borítékot. Elejtett szavakból következtettem arra, hogy a többség társat keresett, de voltak persze más jellegű apróhirdetések is. Bár nekem semmi közöm nem volt a hirdetésfelvételhez, tudtam, mert elmondták, hogy úgymond erkölcstelen, obszcén szavakat, szövegeket meg ehhez hasonló „szocialista izébe” ütköző dolgokat nem lehet feladni. Egyébként ha véletlenül a kezembe akadt egy-egy napilap, kíváncsian átböngésztem az apróhirdetéseket. Tényleg rengeteg volt a házassági hirdetés. Persze már nem az volt a trend, hogy „Keresztény úrilány keresi hozzáillő, dolgos keresztény úriember jelentkezését”. Akkoriban már az dívott, hogy „Magas keresettel, kis kertes házzal, jó szakmával rendelkező fiatalos férfi keres zenét, kertészkedést szerető lányt, vagy asszonyt házasság céljából”. A nők – talán keserű tapasztalataikból okulva – gyakran azzal zárták apróhirdetésüket: „Kalandorok kíméljenek!” Azért az értő szem fölfedezhette azokat a finomságokat, amelyek jelezték, az illető nem feltétlenül az örök hűségre áhítozik leendő partnerével. Azóta már a kiadó sincs meg, az iroda is gazdát cserélt és az apróhirdetés is nagyrészt átköltözött a világhálóra.
Szerző
Témák
hirdetések

Emlékezzünk Bárczy Istvánra

Publikálás dátuma
2019.10.06. 20:48

Fotó: Adományozó - Saly Noémi / Fortepan
Jelentős évfordulója ugyan nincsen – bár éppen száz esztendeje, hogy lemondott főpolgármesteri tisztségéről és lett a Tanácsköztársaság után rövid időre igazságügyi miniszter –, mégis (az éppen folyó választási küzdelemre is tekintettel) érdemes megemlékezni arról a politikusról, aki személyes tevékenységével Budapest elöljárói közül talán a legtöbbet tette a magyar főváros arculatának alakításáért (József nádoron kívül, aki viszont nem Pest-Buda, hanem az ország nádora volt). Nyilván nem véletlen, hogy Budapesten két-két közterület is viseli nevüket, őrzi emlékezetüket.

1.

Bárczy István 1866-ban született. Apja, a Lengyelországból bevándorolt Sacher (eredetileg Smolensky) Gusztáv főreáliskolai tanár volt, anyja, Bárczy Berta pedig egy elszegényedett kisnemesi család sarja – így szerencsésen ötvöződött neveltetésében a nemesi és polgári műveltség ismeretanyaga, szellemisége, ami egész tevékenységét meghatározta. Budapesten szerzett jogi végzettséget, utána már 1889-től a fővárosnál dogozott. 1894 és 1901 között a IX. kerületi Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tanára volt, így közvetlenül is megismerte az oktatási helyzetet. 1898-ban vette fel anyja családnevét, ami megnyerő egyénisége mellett elősegítette előmenetelét és elismerését az akkori közigazgatás világában.
1901-ben lett Budapest Székesfőváros közgyűlésének Közoktatási Ügyosztály vezetője. Újjászervezte a főváros iskolarendszerét, létrehozta az óvodai és elemi iskolai napközi otthonokat. Megkezdte a 6-12 éves korúak kötelező oktatására, valamint az utána következő képzések felosztására irányuló intézkedések kidolgozását, korszerűsítette a tanterveket (természettudományos képzés, testnevelés, stb.), átszervezte a tanfelügyeleti rendszert. 1906-ban megindította az új elvekkel foglakozó „Népművelés” című folyóiratot, amelynek szerkesztője is volt. Maga mögött tudhatta a Vázsonyi Vilmos által szervezett demokratikus mozgalmakat, valamint a budapesti polgárság anyagi és szellemi támogatását.
Bár a kiegyezés utáni főhatalom feudális felépítésű volt, így a főpolgármesteri cím adományozása is uralkodói jogot érintett, a gyakorlati közigazgatás már más jellegű közhatalmat jelentett: többek között a székesfővárosi közgyűlés polgármester-választási jogát. Ennek – és az ügyosztályvezetői ténykedéssel megalapozott tekintélyének  – következtében az 1905-ös politikai eseményeket követően választott új közgyűlés a nemesi szándékokkal szemben 1906. június 19-én jelentős fölénnyel Bárczy Istvánt választotta Budapest polgármesterének, s a címet (1918. április 10-én már főpolgármesterré választották) 1919 januárjáig meg is tartotta. Beiktatását a haladó magyar értelmiség jelentős része üdvözölte, a később említendő építésztársadalmon kívül például Márffy Ödön, Balázs Béla, Benedek Elek, Ágai Adolf.
Tevékenysége alapjait az a felismerés képezte, hogy a kiegyezés után fővárosként egyesült Buda, Pest és Óbuda összlakossága az 1870-ben számolt 280 ezerről a XX. század elejére sokszorosára (1910-re 880 ezerre) bővült, hatalmas ipari üzemek létesültek, a közlekedés, a technológiai előrelépés tanult, művelt emberfők foglalkoztatását igényelte, miközben a lakáshelyzet szörnyű állapotokat mutatott. Ezért azonnal nekiállt egy nagyszabású városfejlesztési terv kidolgozásához, melyben lakótelepek, bérlakások, óvodák, iskolák, művelődési épületek és szolgáltató hálózatok kialakítása szerepelt. A nyugati bankok által is finanszírozott fejlesztést sikerült veszteség nélkül megvalósítani és csak az 1910-es évek elejétől kialakult balkáni válság, majd a világháborús készülődés állták útját a folytatásnak.
2. Az utókor által emlegetett „építő polgármester” elnevezést az említett időszakban végrehajtott beruházások garmadájával érdemelte ki. 1909 és 1912 között 25 bérház és 19 lakótelep létesült kistisztviselői és bérlakásokkal. Ezekben kb. 2400 lakóegység volt (450 egyszobás), melyhez még hozzászámítható a 2200 népszállói lakás. Legjelentősebb hozzá köthető épület a Haller utca és Üllői út sarkán álló, valamint Margit körúti és Miklós téri bérház, a Dráva utca és Tisza utca közötti telepszerű beépítés, kislakásos lakótelepek a Budafoki úton, a Bécsi úton, a Váci úton, a Hungária körúton, a Százados úti művésztelep és tulajdonképpen a városhatáron túli Wekerletelep is.
Három ciklusban (kb. egyéves átfutással, rekordidő alatt) 36 „iskolapalota” készült el 967 tanteremmel, kiegészítő termekkel és szertárakkal, szolgálati lakásokkal, csaknem mindegyik tornateremmel, 15 csatlakozó óvodaépülettel - szinte mind üzemel ma is. A megvalósításban az akkori építészek színe-java közreműködött, részben a zsűrizésben (a 19 tagú bizottságban 10 építész – többek között Alpár Ignác, Hauszmann Alajos - vett részt), részben a tervezésben: szinte mindegyik épületet más építész (építészpáros) alkotta meg.
Az oktatás intézmények ezáltal az akkori alkotók és stílusok legszélesebb körét ölelik fel. Az első ciklusban még zömmel hagyományos (eklektikus,) épületek jelentek meg: például az I. (ma XI.) kerületi Fehérvári út 1. sz. alatti elemi iskola – Sándy Gyula és Orbán Ferenc alkotása, a IX. kerületi Szvetenay (ma Lenhossék) utcai elemi népiskola – Kőrössy Albert Kálmán alkotása vagy a Tóth Kálmán utcai iskola – Pártos Gyula alkotása. Később szecessziós, népi építészeti elemeket és modern törekvéseket hordozó iskolaépületek is megjelentek (például az I. – ma XII. – kerületi Városmajor utcában Györgyi Dénes és Kós Károly alkotása, a II. kerületi Szemlőhegy – Áldás – utcában Zrumeczky Dezső épülete, vagy a VIII. kerületi Vas utcában Lajta Béla alkotása). A város minden kerületében, így a tágabb belvárosban (a Papnevelde, a Márvány, az Izabella, a Kertész utcák, Horváth Mihály tér) és külterületen (Szentendrei út, Váci út, Egressy út, Százados út, Telepes, Halom utcák, Soroksári út, stb.) ugyanúgy megtalálhatóak a Bárczy ideje alatt épült oktatási intézmények. Az épületekhez kiváló szobrászati és belsőépítészeti elemek is csatlakoztak. A közoktatás színvonalának emelése és a zsúfoltság csökkentése érdekében még további ideiglenes barakkiskolák is létesültek.
Az építészeti alkotások sorában meg kell említeni a Népszállót (Aréna – ma Dózsa György – út, Schodits Lajos és Eberling Béla alkotása), mely 440 lakóegységével segítette a vándorló munkaerő elhelyezését, a Sáros fürdő helyén létesített Gellért fürdő-szálloda komplexumot (Sebestyén Artúr épülete), a Fővárosi Állat- és Növénykert új állatházait (Kós és Zrumeczky), Kis- és Nagyszikláját (Végh Gyula és Benke Gyula), a Zeneakadémia új épületét, a mai Erkel Színházat és számos fürdő- és kórházbővítést.
Bárczy István a városszervezés területén is számos újítást vezetett be. Egységesítette a vízszolgáltatást, csatornatelepeket, szivattyúházakat alakított ki. Sokat javított az utak burkolatán. A „fürdőváros” rang hitelesítésére fővárosi tulajdonba vette (megvásárolta) a fürdőket. A közfürdők mellett az iskolai tisztálkodó helyiségekről is gondoskodott. Egységesítette a villamoshálózatot és az ő idején indult meg az első autóbuszjárat. Tanítóképző létesítésén és továbbképző tanfolyamok indításán munkálkodott, megszervezte a Pedagógiai Szemináriumot.
Művelődéspolitikai téren jelentős szerepet játszott a fővárosi értékek megőrzésében. Főleg a könyvtári és múzeumi intézkedései jelentősek az állománygyarapítás területén. Munkatársa, Szabó Ervin felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végzett Bárczy támogatásával, nem véletlen, hogy Budapest irodalomőrző intézménye a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevet kapta.
3.  Bárczy István polgármestersége idején nyílt meg a Szépművészeti Múzeum, adtak ki lapot „Magyar Építőművészet” címmel és ekkor jelent meg a Nyugat folyóirat, melyről a fővárosban tömörült polgári írókat „nyugatosok”-nak keresztelték. Virágzott a színházi és kávéházi élet, ez volt a „magyar operett” fénykora. Szépirodalmi, Műépítészi és Zenei Díjat alapítottak és adtak át (az irodalmit például 1909-ben Ady Endre kapta). Megalakult a Fővárosi Képtár.
Bárczy István sokat tett az erős nemzeti kultúra fejlesztése érdekében. Valószínűleg nem véletlen, hogy az erdélyi építészek térnyerése mellett ekkor indult be Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtő tevékenysége is. A műveltség szélesítése érdekében az általános választójog bevezetését is szorgalmazta.
Az első világháború kitörése azonban megszakította ezt a fejlődési vonalat. A világégés felszámolta a korábbi társadalmi/gazdasági hátteret és az akkor már főpolgármester (és főrendi házi tag) mögül kicsúszott a bázis. Az őszirózsás forradalom után 1919 januárjában lemondott, s bár még később vállalt pozíciókat: egy ideig igazságügy miniszter is volt (1919. novembere és 1920. márciusa között), majd 1920 és 1931 között országgyűlési képviselő, a főnemesi kiváltságok megőrzésére szakosodott Horthy-rendszerben már nem találta a helyét, így 1943-ban bekövetkezett haláláig többé nem játszott szerepet a közéletben.
Amit azonban polgármestersége alatt alkotott, megérdemli a tiszteletet és például szolgálhat a következő nemzedékeknek.