Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényének színpadi változatában egy középkorú férfi boncolja élve magát. Dennis Kelly 23 perc című darabjában pedig egy középkorú nő. Mindkét produkciót az Orlai Produkciós Iroda mutatta be nem sokkal egymás után a Jurányi Házban. Mintha direkt ez a két premier követné egymást. Abszolút másról szólnak, és mégis összeköti őket, hogy vallomásos jellegűek. Egy ember elregéli az addigi életét. A derűt ugyanúgy, mint a pokolra szállást. Mer szembenézni önmagával és velünk. Megnyílik maga előtt és előttünk. Emlékezik. Búvárkodik a múltjában. Kérdésekkel zaklatja magát. Válaszokkal is próbálkozik. Gyötrő dolgok elhessegetésével szintúgy, de aztán csak előtörnek a nyugtalanító kérdések, nem hagyják békén az agyat, de a lelket, a testet sem. Zsigerileg ható dolgokról van szó, melyek nem zavarhatók le a tudattalanba, nem űzhetők el a gondolatainkból, tetszik, nem tetszik, foglalkozni kell velük, lehetetlenség elhessenteni őket.
Mindkét produkció visszarévedés a jelenből a múltba. Mindkettő viszonylagosan derűsen kezdődik, de van bennük feldolgozhatatlanul tragikus, hirtelen halál. Grecsó szövegem anely életrajzi elemeket is tartalmaz, groteszkbe hajlik, folyamatosan vegyíti a tragikus, a komikus, sőt, akár a bohózati helyzeteket. Kellynél viszont a totális könnyedségből csaknem mókásan röhögtető stand-up szituációból indulunk, és folyamatosan komorodunk el, jutunk el a lidérces borzadályig. A Megyek utánad-ban három színész, Mészáros Béla, Kurta Niké, Baki Dániel adják valamennyi szerepet, és ők játsszák el a szituációkat. Méghozzá úgy, hogy a Daru becenevű főhős idősebb alakját Mészáros, a fiatalabb korú „verzióját” Baki alakítja.
A 23 percben csupán egyetlen szereplő, Járó Zsuzsa van. Ő nemigen játszik meg különböző figurákat, sem hanggal, sem gesztusokkal, inkább csak mesél és mesél, egyik szavát a másikba öltve. Nem véletlen, hogy a fő díszletelem egy fotel, abban ülve kezd regélni, és olykor oda kucorodik vissza, de legtöbbször csak áll velünk szemben, mohón keresi a közönség tagjaival a szemkontaktust, tanúságtételként hangsúlyozottan nekünk beszél. Akkurátus pontossággal, de mind jobban felajzva, elkeseredve, beszél arról a szörnyűséges, családján belüli erőszakról, ami megesett, és amiről ő is elmondja, hogy milyen rémségesen sok történik belőle Magyarországon, csak a nagy részét szőnyeg alá söprik. Nem is tudunk róluk, de most belőle meglehetősen mélyről felszakad ez a történet, és segélykiáltásként, mintegy figyelmeztetve bennünket, nagyon-nagyon el akarja mondani ezt nekünk, és ettől tán kicsit megkönnyebbül. Ez nem virtuóz játék, hanem a poklok legeslegmélyére leszálló vallomás, olyan, mint a húsba vájó, gennyes seb, ami egyszerre csak felfakad, és ez mocsokkal, elviselhetetlen fájdalommal jár, de mégiscsak előfeltétele a remélhető gyógyulásnak.
Járó érezhetően megkínozza önmagát is. Testet rázkódtatóan átéli, amiről beszél, de kívül is van rajta, hiszen szinte narrátorként is szól hozzánk. Valamelyest elidegenít, és bár előfordul, hogy öklömnyi, valóságos könnyeket zokog, véletlenül sem válik szirupossá. Kemény, céltudatos asszonyt tár elénk, azt is mondhatnám, hogy azt a kelet-európai típust, aki megszokta, hogy zordon az élet, tűrni kell, csinálni kell, vasakarattal. A szerző szülei ír származásúak, az sem könnyű vidék, és ez érződik is. Ez a nő hasonlít ahhoz, akit Péterfy- Novák Éva Egyasszony címmel megírt, ő is önhibáján kívül olyan tragédiát élt át, aminek semmi esetre sem lett volna szabad megtörténnie. És mégis valahogyan talpra kellett kecmeregni.
Szintúgy a Jurányiban, ugyancsak az Orlai Produkció égisze alatt, szörnyűségesen gyönyörűen hozza elő ezt magából Tenki Réka. Bár az ő esetében a rendező Paczolay Béla, Járót pedig Keszég László rendezte, a visszafogott, minden hatásvadászattól mentes, belülről forrongó játékmódjuk mégis közelít egymáshoz.
A Megyek utánad viszont, miközben szintén igencsak komoly dolgokról szól, jó értelemben vett „bohócéria.” Virtuóz játék, amiben a színészek kiadós élvezettel változtatják a szerepeiket, egyikből pillanatok alatt bújnak a másikba. Át se kell hozzá öltözniük, mindkét produkcióban a lehető leghétköznapibb ruhákat viselik. Ez is közös, és jelzi, hogy nem különleges hősökről van szó, bármelyikünkkel megtörténhet amit látunk, ha nem is pont ugyanaz, de a hétköznapi, gyakran sziszifuszinak tűnő küszködések, gürcölések, kétségbeesett, reménytelennek tűnő megoldáskeresések hasonlóak. Grecsó otthon van a Jurányiban, hiszen testvérével, Zoltánnal előadott, Mellettünk című estjük méltán kiadós siker ott, abban is vallanak magukról, egyikük szóban, másikuk inkább a tánc, a mozgás, ugyancsak hiteles nyelvén. Szép ahogy az eltérő, markáns személyiségük és önvallomásuk találkozik, egymáshoz simul, szinkronba kerül. És a Megyek utánad-ban is fölöttébb szinkronban van a három színész játéka. Kurta Niké az összes nőalak, Daru első szerelmétől az addigi utolsóig, aki éppen beállít hozzá a könyvtárba, és mivel rögtön megtetszik neki a nő, kicseni neki a csak helyben olvasható könyveket. Kurta például szerény, már-már "bocs, hogy élek" típusú lány, nagyon is nőies nő, elhízásnak indult feleség, és öngyilkossá lévő, második szerelem, aki csalódott kilátástalansággal rohan a halálba. Nincs semmi teatralitás, csak a földön állva himbálózik kicsit, ezzel teszi dermesztően nyilvánvalóvá, hogy felakasztotta magát. Daru mereven, lelkiismeret-furdalással telien bámulja, elvesztett valakit, akit nem tudott megtartani a maga kínlódásai közepette. Vidékről Budapestre költöző srácról van szó, első generációs értelmiségi, keresi és keresi a helyét, de nemigen találja, szenved, tipródik, gyötrődik. A tanítóképző után az egyetemnek is nekidurálja magát, a nőkben fokozottan támaszt is keres, de nem biztos, hogy támaszt tud nyújtani. Baki eljátssza az értelmiségi létre készülőt, a tanácstalant, a kölykösen marháskodót, Mészáros a krisztusi korba érőt, a magával elégedetlenül számot vetőt, a már-már végzetesen elkenődőt, de valamelyest azért mégiscsak talpra kecmergőt.
Dékény Barnabás diákosan játékos, fantáziadúsan virgonc, fölöttébb eleven produkciót rendezett, amiben pazarul elegyedik a groteszkbe hajló, fancsali humor, a kibírhatatlannak, átvészelhetetlennek tűnő helyzetekkel.
