Megkapó kitárulkozások

Civileket szerepeltetni a színpadon mindig kétélű fegyver, veszélyeket is hordoz. A Jurányi Drive című új előadásában viszont egyenesen telitalálat. 

Az előadás szereplői önmagukat játsszák

Késői kijózanodás

Bagossy Júlia érzékeny rezdülésekből álló, felkavaró előadást rendezett Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című művéből a Jurányi Házban.

A jelenetek filmszerűek, ám intimitásuk miatt valamennyit nagyon közel érezzük magunkhoz

Ahol a víz és az ég összeér

A Nobel-díjas norvég író, Jon Fosse Reggel és este című művét vitte színpadra Bérczes László a Jurányi Házban. A három szereplős darab születésről és halálról, valamint a közötte lévő néhány pillanatról szól. 

 Pál András és Mészáros Sára mesél érzésekről, összetartozásról, szeretésről és fájdalmakról. Mindenről, ami emberi. Meg a mulandóságról

FREEDOM néven a Freeszfe hivatalosan is átvette pesti Jurányit

A Fővárosi Közgyűlés döntése után már el is kezdődött a színház és közösségi tér kialakítása. A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása miatt otthontalanná vált egyesület januárra tervezi a költözést.

A Freeszfe csapata veheti birtokba a pesti Jurányit

Karácsony Gergely főpolgármester javaslatot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülése elé. Összesen tizenöt képzésnek adhat helyet a pesti Jurányi, amely befogadó alkotó- és játszóhellyé válik a független társulatok számára. 

Megszabadulni a korlátainktól

Horváth András Dezső Legjobban a nőktől féltem című műve sok szempontból elgondolkodtató. A regényből született egyszemélyes színpadi előadás Dékány Barnabás jóvoltából komoly, olykor mégis kedvesen mulattató színházi élmény.

Dékány Barnabás természetes őszinteséggel tolmácsolja a fiatalember traumájáról szóló kortárs szöveget

Angyalföldön, egy volt iskolaépületben lesz a pesti Jurányi

Az új művészeti központ pályázatát már ki is írta a fővárosi vagyonkezelő. Jelentkezéseket várnak egy vagy több teremre, de akár az épület egészére is.

Megpályázza a Freeszfe a pesti Jurányit

Remélik, hogy az ötödik születésnapjukat már a saját helyükön ünnepelhetik. 

Médea és kamaszkor a mindenGYEREK Fesztiválon

A Mese­bolt Bábszínház Tamás könyve című előadását hozza el

Fiatal alkotókat díjazott a Jurányi

Ifjú tehetségeket ismertek el kedd délután a Jurányi Házban, a független színházi terület budai „fellegvárában”. A pikniken ezúttal elsősorban nem a gondokról, hanem a sikerekről beszéltek. 

Az Átrium leendő üzemeltetőinek egy része képviseletében a pikniken: Orlai Tibor, Pintér Béla, Gerlóczi Judit és Virányi Orsolya

Zenés körúti kórkép

Kilátástalanságra, humorra és dalszövegekre fűzte föl a fővárosról szóló darabját Pass Andrea, akivel a független színházak helyzetéről is beszélgettünk. Bemutatjuk a Budapest-drámakötet szerzőit. Harmadik rész.

Minden alkotó anya - Csábi Annával és Réti Adrienn-nel a soha véget nem érő feladatról

„Hol is tartottam?” Ha három anya összeül beszélgetni, miközben a gyerekeik is jelen vannak, talán ez a leggyakoribb kérdés. Csábi Anna (jobbra) és Réti Adrienn színész-, rendező- és drámaírónőktől – mindketten anyadrámák alkotói – az anyaságról és színpadi műveikről tudakolóztunk anyák napja és a tavalyi anyacsak1 fesztivál idei, a héten elstartolt folytatása: a CSET FESZT apropóján.

Emberség

Mélyről fakad fel Bíró Eszterből Szenes Hanna tragikusan fájdalmas, szép története. Egy nagyon életigenlő, roppant gerinces, mártírhalált szenvedett lányé, akinek nem teljesedhetett ki a költészete, de kiteljesedett az embersége.

Hanna bevetésre készül. (Bíró Eszter, Widder Kristóf)

Önmagunkhoz képest is lemaradva - Peer Krisztiánnal elakadásokról, provokációról, csodáról

A pokol bugyraiba merészkedik, s Dantét imitál. Máskor vérbeli stand upos és mesehőssé válik. A történetmeséléseiben, akár heroikusak alakjai, akár önironikusak, kíméletlenül, sokszor provokatív módon szembesít sztereotípiáinkkal, pózainkkal és hülyeségeinkkel. Talán kohlhaasi figura, talán bohócalkat, egy szó, mint száz: nem rejti véka alá, amit gondol. Peer Krisztiánnal költő, filmforgatókönyv-író, dramaturggal beszélgettünk A Negyedik – Dante pokla és a Nothing personal című előadások apropóján.

Gyűlöletgóc

Mára a kultúrpolitika terepasztalává vált a színházi világ - mondja Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője

Az intézmény másokkal együtt hétvégére kirakatszínházi programmal készül: az üvegen át lehet nézni végre „élő” művészetet.

Köpönyegfordító idők – Gogol elbeszélései inspirálták Pass Andrea darabját

A kisemberért szól a rekviem Pass Andrea A jelentéktelen című darabjában a Jurányiban. A hivatalnok kálváriájának végkimenetele nem lehet kétséges.

Bóta Gábor: Törvénytelenség

Gyomorszájon vágó jelenet, amikor az asszony, aki a rendelőben könyörgött az orvosnak, hogy menjen ki a fiához, mert beteg, egy üres ágyat mutat. És egyre buzdítja, hogy vizsgálja meg Ricsikét. De hát csak egy plüss kutya fekszik az ágyban, a nő viszont váltig hajtogatja, hogy ott van a gyerek.

Vallomások

Őrült profizmus a Jurányiban

Bóta Gábor: Igény a katonás drillre

KARTONPAPA A VACSORÁNÁL - Kovács Tamás, Pálya Pompónia, Tóth Ildikó FOTÓ: KISS LÁSZLÓ

Miniszterelnök a szaunában

Fanyar, de a felületen mozgó látleletet kapunk a politikusok lelki világáról a Jurányiban.

Fotók: Gulyás Dóra

A meccsek és a mellek

Máté Gábor volt osztályának tagjai imádják szanaszét szedni egymást a deszkákon. Olykor brutálisan őszinték, néha fájóan gunyorosak. Nyaranta két hétre elnyújtott osztálytalálkozót tartanak, és a végén bemutatják az idénre kisorsolt „áldozatról” szóló produkciót, aminek a címe is az adott kollégájuk neve, az idén Mészáros Béla, aki a Jurányi Házban került közszemlére.

Könnyen hajba kapnak FOTÓK: DÖMÖLKY DÁNIEL

"Elhanyagolt férfiszépségek" a Jurányiban

Ráébredtünk a tényre, hogy testünk vizuális gyönyörkeltésre rendeltetett. Elég csupán behajlítani a könyökünket, vagy combunk ínjait megfeszítve leguggolnunk, és Ön, kedves néző, máris a mennyekben érzi majd magát. Ám ennél sokkal többre vagyunk képesek. Táncolni fogunk Önöknek! Akkor is, ha közben adódnak gondok. És akkor is, ha Önök már ezt nem akarják - írják a produkció létrehozói a Jurányi Ház portálján. 

MTI Fotó: Kallos Bea
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél