Rögtön az elején érdemes megjegyezni, hogy az újabb Molnár Ferenc-bemutató az emlékezetes nyíregyházi botrány után, zökkenőmentesen, a jogörökösökkel egyeztetve megvalósult Székesfehérváron. Igaz itt nem a Deliláról van szó, hanem a Játék a kastélyban című, ahogy az alcímben nevezik „parádés szó-és szívpárbajról”. Ezt Mohácsi János Kaposváron és Miskolcon is megrendezte már és Fehérváron is a testvérével készített szövegváltozatot használják, melyet Perczel Enikő dramaturg közreműködésével Szikora János vitt színre.
Azt is érdemes elmondani, hogy érezhetően mindannyian bíznak a szerzőben, vagyis Molnár Ferencben. A szó párbajaiban! A dialógusokban! Szikora nem mellesleg jó érzékkel osztotta ki az igencsak hálás szerepeket. A játékmester a drámaíró páros egyike Turai, akit Sághy Tamás alakít. Sághy pedig mesterien mozgatja a szálakat, egyszerre pikírt és önironikus, metszően szarkasztikus és kellően érzelmes. Egy olyan írót játszik, aki szinte mindent tud a színházról. Akárcsak Molnár!
A Gált játszó Kozáry Ferenc az írópáros másik tagja készségesen asszisztál Turai játékához. A primadonna, Annie, Ballér Bianka megformálásában felvállaltan sok. Harsány, idegesítő, csakhogy ez a fegyvertárának és az életben maradásának, illetve előrejutásának fontos eszköze, így velejárója a figurának és ezt a játékmód hitelesíti. Partnere a hősszerelmes Almády, a színész Gáspár Sándor, aki szintén modoros, illetve azt játssza, hogy modoros. Mindezt bátran, nagy energiával, kifejezetten szórakoztatóan teszi. A zeneszerző szerepében Andrássy Máté leginkább a gesztusaival és nem utolsósorban a termetével van jelen, és remek karakter a Titkár Kricsán Kamill és a Lakáj Juhász Illés.
Bár ma már a szexvideók és más modern, de erősen vitatható leleplező eszközök korát éljük, Molnárnál még csak a falak vékonyak, a sztori mégsem unalmas, nem avítt. A férfi-nő viszony alap mozgatórugóit és a színház kimeríthetetlenül izgalmas játéklehetőségeit tárja elénk. Na és a szöveg, a leírt szó súlyát. Legyinthetünk ugyan a drámaírás fortélyaira, vagy egy történet különböző szintű elmesélésére, ebben a darabban azonban mindez a helyére kerül, sőt különös hangsúlyt kap. Leegyszerűsítve: egy darabot jól kell elkezdeni, folytatni és befejezni. Székesfehérváron mindez szerencsére meg is történik. Ráadásul úgy, hogy közben sokat nevetünk. Mi kellene még? Nem lehetünk telhetetlenek.
