Győr;tüntetés;Borkai Zsolt;

2019-10-12 18:14:44

„Nektek a kokain, nekünk a krumpli” – Ezer ember tüntetett Győrben

A Fideszbe nem azért lépnek be az emberek, hogy javítsanak valamit a közösség helyzetén, hanem azért, hogy „borkaizzanak” – mondta Fekete-Győr András. Pollreisz Balázs szerint a győri polgármester „minden értelemben kuplerájt csinált” a városból.

A vártnál jóval többen, körülbelül ezren gyűltek össze a győri városháza előtt a Momentum által, Borkai Zsolt szexbotránya miatt szervezett összellenzéki tüntetésen szombat délután. Mint azt a szervezők korábban lapunknak elmondták: úgy ötszáz emberre számítanak. Ehhez képest megtelt a városháza előtti tér és a környező utcákban is százak jöttek el. A tüntetőkhöz hasonlóan nagy számban érkeztek a rendőrök is, tudósítónk több tucat rohamrendőrségi autót látott parkolni a tüntetés előtt, több mint száz rendőrt vezényeltek a tüntetésre. Ahogy az egyik szervező fogalmazott: ő még életében nem látott ennyi rendőrt Győrben korábban.

A tüntetésen előbb Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szólalt fel. „Mindenhová Borkai Zsolt követ” – fogalmazott Fekete-Győr, aki járja az országot, ám a fórumokon mindenütt párhuzamot vonnak Borkai és a helyi fideszesek önkényeskedései között. Ma a Fideszbe nem azért lépnek be az emberek, hogy javítsanak valamit a közösség helyzetén, hanem azért, hogy „borkaizzanak”. Szerinte a Fidesz végtelenül lenézi az embereket, szigorú drogpolitikát hirdet, ám közben kokainoznak, a család szentségéről beszél, közben kurváznak. Szerinte Orbán Viktor sem különb, ő is egy óriási kastélyban lakik Hatvanpusztán és tízmilliárdos luxusrepülőgépeken járja a világot.

Szilágyi György elnézést kért a helyi Jobbikos frakció – mint fogalmazott – gerinctelenségért. Mint ismeretes, a helyi jobbikosok nemrég mondvacsinált okokból kiléptek a helyi összefogásból. (A kiragasztott plakátokon még szerepel a jobbikos politikus arca.)

A tüntetést megpróbálta megzavarni Bede Zsolt az ismert fideszes troll, ám a feldühödött tüntetők végül kiszorították őt és társait a térről. „Arra kérlek titeket, hogy holnap ugyanígy zavarjátok el a Fideszt, ahogy ezt a provokátort elzavartátok” – mondta Szilágyi. 

„Ha egy városi polgármester ennyit tudott lopni, akkor mennyi gyűlhetett össze a miniszterelnök számláján?” – tette fel a kérdést Gulyás Balázs publicista. Borkai Zsolt és Orbán Viktor – folytatta – hogy meritek kirabolni az országot? Ami nekünk szent, ti azt hasznosítjátok a hatalmatok érdekében. „Nektek a kokain, nekünk a krumpli” – mondta a publicista. Szerinte egy nap a legszegényebbek fogják kirángatni Orbánt és bandáját a luxusjachtokból, amikor rájönnek az átverésre, a hazudozásra.

Pollreisz Balázs, a győri MSZP képviselője szerint Borkai „minden értelemben kuplerájt csinált Győrből”. Szerinte Borkai a kisstílű csalásoktól a komoly bűncselekményekig mindent elkövetett. 

A DK-s Rónai Sándor EP-képviselő szerint Tarlós István nem magától mondta, hogy Borkainak le kell mondania, hanem Orbán Viktor parancsát követte. A Fidesz azt akarja, hogy Orbán döntse el, hogy kit tesz majd Győr vezetésére, ő fogja eldönteni, hogy Borkai helyett egy másik bűnözőt küldjenek ide. Rónay Sándor arra szólított fel, hogy ha nem akarják, hogy egy másik bűnözőt küldjenek ide, akkor szavazzanak az ellenzék győri polgármesterjelöltjére, a DK-s Glázer Tímeára, és akkor Győr felszabadul.

Ezt követően Glázer Tímea elmondta: régen állt úgy a város előtt, hogy ne Borkai lett volna a vezére. Most azonban „Győr elvesztette polgármesterét”. Szerinte a történtek után biztosan nem Borkai lesz az, aki a fotósok kereszttüzében fog kezet fogni a díszpolgárokkal, vagy aki ünnepélyes tanévnyitókra jár, hogy fotózkodjon és a szorgalomról beszéljen. És nem Borkai lesz, aki a család fontosságáról beszél. „Ez a hajó elment, ha minden igaz, az Adrián.” Borkai még akkor is veszít, ha mégis nyerne. A Fidesz arra készül, hogy megnyerje a választást Borkai nevével, majd az első adandó alkalommal leváltsa – tette hozzá. A kérdés csak az Glázer szerint, hogy ki fog az utódról dönteni. Holnap szerinte még dönthet úgy a város, hogy jöjjön egy lokálpatrióta, akit mindenki régóta ismer. Orbánnak csak az lesz a fontos, hogy egy engedelmes Fidesz katonát jelöljön a város élére, aki felmondja a propagandát és befizeti a százalékot a keresztapának. Tudja, hogy szerinte sokan nem hitték korábban Borkairól, hogy egy korrupt fideszes báb, aki csak a belső maffiaháborúnak köszönheti, hogy most megbukott. Polgármester nélkül maradt a város. A szégyen jött, a béke ment. Én nem háborúzni akarok – fűzte hozzá.

– Tudom, hogy egy magamfajta anyuka sohasem lehet olyan népszerű, mint egy olimpikon. Ez így van rendjén, nincs is ezzel semmi baj. Mégis van valamim, ami Borkainak nincs: én soha nem hoznék szégyent a városomra. Rólam nem kerülne elő hangfelvétel, amin mást mondok, amilyen vagyok. A városra hozott szégyent holnap lehet legyőzni. Ne harcoljunk egymással barátaim. Ez a választás most nem a jobboldalról és a balról fog szólni. Ez nem a városvezetői vízióról fog szólni. Ez a választás a mi becsületünkről fog szólni, semmi másról – mondta Glázer, hozzátéve: ne mi legyünk azok, akiket még Kósa Lajos városában is ki fognak röhögni. 

A tüntetés a beszédek után véget ért, a résztvevők többsége haza indult. A szervezők rendőrségi források alapján tudósítónknak azt mondták, több mint ezer tüntető volt a téren.