választások;

2019-10-13 22:10:52

Vidéki nagyvárosokból építkezhet az ellenzék

Elképzelhető, hogy a mostani választás után nem két, hanem három részre szakad majd az ország.

Vannak meglepetések: Miskolc egyértelműen ide sorolható, főként annak tükrében, hogy a felmérések szerint az emberek nem voltak elégedetlenek az előző polgármesterrel, a fideszes Kriza Ákossal. A patinás Földes Ferenc Gimnáziumot képviselő, s az ellenzék színeiben induló Veres Pálnak azonban szimbolikus ereje van a városban, s vele szemben a gyakorlatilag ismeretlen jegyzőt elindítani egyértelműen hiba volt – vélekedett Nagy Attila Tibor a Méltányosság Elemző Központ szakértője.

- Jól látszik, hogy az ellenzék azokban a városokban tudott előretörni, ahol a jelöltek a közéletben is ismert szereplők voltak, s nem a nulláról kellett őket felépíteni, vagy azok az ellenzéki polgármesterek, akik városvezetőként letettek valamit az asztalra – mint amilyen Botka László Szegeden vagy Fekete Zsolt Salgótarjánban. Az elemző szerint ilyen értelemben érdekes Márki-Zay Péter jó szereplése, hisz az elmúlt másfél évben az ő regnálása alatt nem volt nyugalom Hódmezővásárhelyen, ennek ellenére úgy tűnik, a helyiek mégiscsak elégedettek voltak a munkájával.

Nagy Attila Tibor szerint elképzelhető, hogy a mostani választás után nem két, hanem három részre szakad majd az ország: lehet egy ellenzéki vezetésű Budapest, lesznek az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok, a harmadik halmazban pedig a fideszes megyeszékhelyek, illetve azok a falvak, kisvárosok, ahol úgy tűnik, továbbra is fölényesen vezet a Fidesz.

- Várható volt, hogy a kistelepüléseken és a megyei közgyűlésekben nem lesz nagy átrendeződés, azaz marad a kormánypártok, illetve előbbiekben a függetlenek dominanciája – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. – A tízezer lakos alatti településeken az önkormányzati választás nem a pártokról, hanem a személyekről szól, vagyis, ha elégedettek az emberek a regnáló polgármesterrel, megválasztják újra, mindegy, milyen színekben indul.

Szentpéteri Nagy Richard politikai elemző szerint a megyei jogú városokban nagyjából az történt, amire számítani lehetett: a Fidesz-KDNP megőrizte a dominanciáját, ám az ellenzék el tudott hódítani fontos helyeket.

- A Budapest utáni öt legnagyobb városból Pécs, Miskolc és Szeged az ellenzéké lesz, legalábbis a feldolgozottság jelen, fél tízes állása szerint – magyarázta. – Azaz az ellenzék két komoly helyszínen legyőzte a Fidesz-KDNP-t. Ez pedig azt jelenti, hogy új országra ébredünk hétfőtől, hiszen az ellenzéki pártoknak a korábbi egy helyett három komoly bázisuk lehet vidéken, ami anyagi, érdekérvényesítési és bázisépítési szempontból is fontos. Ennél többet nem lehetett várni a választástól, így is el lehet mondani, új helyzet állt elő a NER-ben, amire a kormánypártoknak reagálnia kell.