Győr;Borkai Zsolt;

2019-10-14 16:18:47

A szavazólapok újraszámlálását kezdeményezi a győri ellenzék

Glázer Tímea azt is közölte, hogy feljelentést tesznek a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen a választópolgárok félrevezetése miatt.

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy

Beszélt arról is, hogy az összefogás feljelentést tesz a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án „kifarolt” az összefogásból, így négy választókörzetben jelölt nélkül maradtak – emlékeztetett.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma. Hozzátette: 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen.

A szocialista politikus elmondta, hogy a 8-as számú választókörzet egyik szavazókörében a jegyzőkönyv szerint a polgármesteri szavazatoknál 13 volt a szavazatkülönbség Glázer Tímea és Borkai Zsolt között, azonban a képviselői szavazólapokból két darab eltűnt, és 19 volt az érvénytelen szavazólapok száma. Megfogalmazása szerint „egyenesen kimutatható”, hogy hiányoznak olyan szavazatok, amelyek Glázer Tímea esélyeit növelték volna.

A rendőrségi feljelentésről azt mondta, hogy meglátásuk szerint a választás rendjével összefüggő bűncselekményt követett el a Jobbikból azóta kizárt négy jelölt, akik az összefogásból való kilépéssel a Fideszt támogatták, azonban a feljelentés részleteiről nem kívánt többet mondani.

A vasárnapi választásról azt mondta, hogy „olyan meccsen indultak, ahol az egyik csapatnak 16, a másiknak 12 játékosa volt” az egyéni körzetekben, emellett „az A csapatnak volt C és D csapata is”, de az ellenzéki jelöltek mégis meg tudták szerezni átlagosan a szavazatok negyven százalékát, ami szép eredmény.

Győrben Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje összesen 19 312 szavazatot kapott vasárnap (44,33 százalék), Glázer Tímea, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje pedig 18 617 darabot (42,86 százalék).

A megyeszékhelyen mind a 16 egyéni választókerületi képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelötjei szerezték meg, azonban a 22 tagú közgyűlésbe kompenzációs listáról három képviselő jutott be az ellenzéki összefogásból, kettő a Civilek Győrért szervezetből és egy képviselő az Összefogás Győrért Egyesületből.