Másnap

Melyikre is szavaztunk? – kérdezte papa, kezében az utolsó előtti dobozos sörrel. Az ABC előtt osztotta tegnap az a kedves, szőke fiatalember, aki azzal az öltönyössel jött a faluba. Csak egy papírt kellett aláírnia, arra kapták a sört. Meg a krumplit. Vagy a krumplit az a másik hozta egy héttel korábban? A franc se emlékszik már erre. Hát a fideszesre – kiabált a mama a budiról. Arra, amelyik a krumplit osztotta pénteken. Az fideszes volt? – vakarta a fejét papa. Nekem azt mondta a Gál Józsi, hogy független. Hát független, persze, hogy független. Mint a Marton Feri, akire tíz éve kellett volna szavazni. A Feri? Hát az nem kommunista volt? Dehogynem. A Bogácsiné is megmondta, hogy hiába keresztelkedett ki az apja, az csak kommunista marad. De az is hozott krumplit, nem? Dehogy hozott, az csak lisztet hozott meg konzervet. Mondtuk is neki a Bogácsinéval, hogy na ebből aztán hogy főzzünk krumplilevest? Igazad van, emlékszem, az sólet volt. Nem volt az rossz. Hidegen ettük, mert akkor zárták el a gázt, és két napig fa sem volt. Emlékszel mama, de szép volt. Fiatalok voltunk. Na gyere ide. Ne izélj már, papa, mit akarsz, nem vagy te egy Borkai!
Egy ideig csendben ettek. 
És melyik nyert? – kérdezte papa, kezében a veszélyesen fogyatkozó utolsó előtti dobozos sörrel. Mit tudom én. Nem mindegy? Mert ha a krumplis, akkor lesz közmunka hétfőn. Ezt ki mondta? A Jóska hallotta az öltönyöst, amikor osztották a sört. Hogy ha ők győznek, akkor lesz itt minden. Mi minden? Hát főleg közmunka. Meg talán megcsináltatják az utat a dögkútig. Azt a Marton Feri is megígérte, és lett belőle valami? De az meg kommunista volt, nem? Az. Legalábbis a Bogácsiné szerint. Viszont hozott krumplit. Dehogy hozott, tőle volt a sólet. Tényleg, már emlékszem. 
Na most akkor melyik nyert? Bemegyek a tanácsra, és megkérdezem a Bogácsinét. Az biztosan tudja. Benne volt a bizottságban is. Melyik bizottságban? Hát amelyik számolta a szavazatokat. Hát azt már előtte összeszámolták, az öltönyös mondta, hogy ne aggódjunk, mert minden rendben lesz. Mondtam neki, hogy én nem aggódok, és szavazok arra, akire kell, csak legyen munka. Meg krumpli. Téged nem a krumpli érdekel, hanem a sör! 
Egy kicsit megint ültek. A tévében ment a nagy ünneplés. Zsófi és Ticián 20 milliót nyert. Nagyon szerették ezt a műsort, mert a Zsófi pont úgy nézett ki, mint a Puporkáék lánya, a Mercedesz. Ezt mindig megállapították, és most örültek, hogy ez a lány nyert. Egy kicsit olyan volt, mintha valaki a faluból nyert volna. Pedig még soha senki nem nyert semmit a faluból. Illetve ez így nem igaz: a Balogh Feri nagyobbik fia, a kis Feri egyszer nyert valami versmondót a megyében, de csak egy oklevelet kapott.
Akkor három évig most nem osztanak semmit? – sóhajtott a papa, és felpattintotta az utolsó doboz sört. A Bogácsiné szerint még tél előtt lesz tüzelő. Vagy krumpli. 
Kapcsolgattak egy kicsit. Az egyik csatornán egy csomó ismeretlen embert mutattak. Te papa, kik ezek? Pestiek. Nem mindegy? Na gyere, tegyük el magunkat. Holnap főzök levest.
Szerző
Kövesdi Péter

Esélyteremtők

A közgazdasági Nobel-emlékdíjakkal általában nincs szerencséje a Svéd Királyi Tudományos Akadémiának. Az elmúlt egy-másfél évtizedben gyakran díjaztak olyasmit, ami legfeljebb egy szűk tudósréteg érdeklődését keltette fel, s az övékét is csak úgy, hogy többnyire kemény bírálatban részesítették a felejtésre érdemes, mégis busásan honorált elméleteket.
Az idei év mindenképpen kilóg a sorból: egyrészt ötven éves a közgazdasági Nobel-emlékdíj, másrészt a indiai Abhijit Banerjee, a francia Esther Duflo és az amerikai Michael Kremer közül az első két díjazott házaspár - a nők elismerése ebben a műfajban amúgy is ritkaságszámba megy. Ráadásul Esther Duflo a legfiatalabb, aki valaha ilyen kitüntetésben részesült.  De ami még ennél is örvendetesebb, hogy a díjazott teljesítmény aktualitását senki sem vonhatja kétségbe. A globális szegénység enyhítésére új módszert dolgoztak ki, Fekete-Afrikában végzett vizsgálatuk során ajánlásokat tettek a gyerekek egészségének javítására, új oktatási módszerekre, mezőgazdasági hitelek nyújtására olyanoknak, akik a bankok szabályai szerint aligha lehetnének hitelképesek.
A globális szegénység - és ezen belül az extrém szegénység - felszámolása érdekében fellépni mindig hálás dolog. Megkopott hírnevű művészek szívesen vállalkoznak ilyen "nagyköveti" feladatokra, s számos fejlett országbeli kormány sem rest, hogy üzleti kapcsolatait szorosabbra fűzze azokkal az országokkal, ahol a szegénység az úr. Ezzel párhuzamosan kialakult az úgynevezett "erkölcsi kereskedelem", amelynek nem titkolt célja, hogy az árukat, szolgáltatásokat úgy juttassák el az érintettekhez, hogy mindenkit elérjenek. A díjazottak ebben iskolateremtők, hiszen - a jótékonysági akciók szükségességét nem feledve - ők a felzárkóztatás hívei. Esther Duflo ezt nyilatkozta a Guardiannek:  Marie Curie a Nobel-díjjal járó pénzt eszközökre költötte a további kutatás érdekében. Azt remélem, hogy én is ilyen célra költhetem majd a díjamat a szegénység kutatásának területén."
Szerző
Bonta Miklós

Tessék, választottunk

Jól volt ez kitalálva, csak azt nem kalkulálták be az ötletgazdák, mi lesz egyszer, ha a szétesett ellenzék összeszedi magát, és elkezd a nagyfiúk szabályai szerint játszani. Mert akkor pontosan ez lesz, ami vasárnap Budapesten történt: a súlyosan aránytalanra kalibrált választási rendszer akár viszonylag alacsony részvétel és nem különösebben nagy szavazatkülönbségek esetén is a nyertes irgalmatlan nagy arányú győzelmét hozza. Működik ez, még ha ráment is tíz pótolhatatlan év az életünkből.
Lehet most azon merengeni - ahogy a kormánysajtó már teszi is -, hogy a fővárosiak a győri polgármester mögötti erkölcsi nihil hirtelen feltárulását verték le Tarlós Istvánon, de a valóság ennél sokkal egyszerűbb. A budapestiek már az előző önkormányzati – plusz az előző két országgyűlési – választáson azt várták, hogy a pártok hozzák őket helyzetbe, teremtsenek olyan körülményeket, amelyek között értelmesen és a siker reményével tudják felhasználni a szavazatukat. Ennyi kellett: legyen összefogás, legyenek közös ellenzéki jelöltek, ha egyszer csak így lehet legyőzni az egységbe tömörült NER-t. Az emberek ugyanis nem hülyék, képesek különbséget tenni a jelölt és a troll között. Vasárnap az ment el szavazni, aki lassan egy évtizede várt a változásra - az pedig otthon maradt, aki nem volt elég elkötelezett ahhoz, hogy akár csak egy X erejéig összepiszkolja magát a Fidesz mint bűzlőbb mocskával.
Tarlós és az őt rángató bábmesterek csak egyvalamit nem vettek észre: hogy a „folytatjuk” pimasz üressége 2019-re már láthatatlan tintával írt, de nagyon is valódi programpontokat rejt. Folytatjuk Budapest kifosztását, szemétbe fullasztását, lakói semmibe vételét, közlekedése lerohasztását, utcái-terei-parkjai teleépítését olyan monstrumokkal, amelyekre csak mi vágyunk, a polgárok nem. Hogy ki az úr a házban, azt az elmúlt hónapokban mindenki láthatta: nemcsak abból, hogy Tarlós István a kormány extra kegyeként kapott ígérvényt arra, hogy részt vehet a budapesti ügyekben döntő üléseken – aztán nem vehetett -, hanem abból is, hogy programot például nem írtak neki. Egy árva ígéret nem sok, annyival nem bírt előállni a kampány idején (az épülő olimpiai létesítményeket pedig csak nem emlegethette), kénytelen volt hát folyvást és patologikusan az ellenfele simfölésének szentelni a neki rendelt bő médiafelületet.
Harminc évvel a rendszerváltás után, tizenöt éve az Európai Unió tagjaként, egy olyan városban, ahol aki akar, igenis hozzájuthat a hírekhez, mert van internet és vannak független újságok, nem kirívó, hogy létezik még felelősen gondolkodó, szellemi függetlenségére büszke polgárság is. Ők itt voltak egy és öt éve is. Csak arra vártak, hogy a Fidesszel szemben alternatívát mutató politikai erők végezzék el a házi feladatukat, és mutassák meg, hogyan lehet eredményesen szavazni.
A polgárok vasárnap megtették, ami rajtuk múlt. Most a főpolgármesteren, a kerületi polgármestereken és közgyűléseken a sor. Ha kell segítség, csak tessék, szóljanak: legkevesebb 353593 ember várja, hogy segíthessen.
Szerző
N. Kósa Judit