Magánbűnök, közerkölcsök

A cím ismerős lehet Jancsó Miklóstól, még 1975-ből – Olaszországban forgatott, Magyarországon csak elvétve vetített filmjének volt ez a címe. Azt idézi fel bennünk, hogy a hatalom magánbűnei menthetetlenül szétroncsolják a közerkölcsöt.  
A történelmi példa: mayerlingi barátai körébe visszavonulva kedvteléseinek él Rudolf trónörökös. Gúnyt űz a nemzeti himnuszból és apjából, Ferenc József császárból. Az uralkodótól kapott levélre fittyet hányva orgiát rendez: a dajka varázsporaitól bódult társaság, minden gátlástól és kötöttségtől megszabadulva Rudolfnak és Marynek mint császári párnak hódol. Rudolf trónörökös és szeretője, Vecsera Mária rejtélyes közös halálának ilyen értelmezése még csak nem is biztos, hogy Jancsóé, lehet, hogy csak a mi kapaszkodásunk következménye. Mégis lehet benne valami, ha a közösségi oldalon valaki így összegzi a mai magyar világot: „A jó édesanyátokat, az én gyermekem, családom, vallásom közügy, a ti kurváitok, lopásotok magánügy!?” Túl egyszerű a nyomorult Borkaira tolni az önkormányzati választásokat, viszont hajókázása megmutatja, hogyan vált szét és került egymással szembe a hétköznapi lét és az elit politika felhőjátéka. Párhuzamos valóságban él a hatalom, és éli mocsaras életét a köznép.  
Másképp: a miniszterelnök sajátosan értelmezte  a Fidesz kongresszusán elhangzott saját figyelmeztetését az általa faragott, nem létező 11. parancsolatról (ez önmagában istenkáromlás), a bajtársi összetartásról, és hogy az ibizai – osztrák – videóból elég volt egy is. Tudhatott már az Ördög ügyvédjéről, aki az adriai videóval alaposan földbe taposta a győri polgármester magánetikáját és a keresztény szabadságot hirdető közerkölcsöt? Talán. De mindegy, nem a szexuális részletekről beszélünk, hanem a rendszer általános szétrohadásáról. 
A kormányfő nem tartotta be ígéretét. Nem szólt hétfőn a hívekhez a Borkai-ügyről, hanem elutazott Azerbajdzsánba, hogy a Türk Tanács ülésén a kurd-gyilkos Erdogan török elnökkel parolázzon. Közben azért felkérte Kubatov Gábort és a párt lelkiismeretét, Kövér Lászlót, rendeljék már magukhoz Borkait: „önszántából” hagyja el a pártot, de tartsa meg elnyert tisztségét, amiről nem volna kedvük lemondani.  A hír csepegtetve már hétfő este megjelent a kormánymédiában, tegnap pedig Borkai a közönséggel is ismertette döntését. 
Értjük és látjuk, bár nagyon nem akarjuk és szeretjük látni és érteni, hogy a hatalom hogyan hágja meg a társadalmi morált. Mert lehetünk hívők vagy hitehagyottak, de olyan kultúrában nőttünk fel, amelynek (zsidó-keresztény) etikáját igyekszünk követni. Európainak gondoljuk magunkat, ebben a kultúrában gyökerezünk, ha a szekularizált államban hiszünk, ha ateisták vagyunk is. Furcsa lehet, de nem értelmetlen, ha mi emlékeztetünk Jézus szavaira: „Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák”.
Szerző
Friss Róbert

Őszödibb őszödi beszédeket!

Az ellenzék minden várakozáson felüli jó eredményt ért el Budapesten és a nagyvárosokban. Ez azt jelenti, hogy korábban nem végezte el azt a munkát, ami egyébként szükséges lett volna a választások megnyeréséhez. Most az a kérdés, hogy kész és képes-e a győzelme hasznosítására?
A választást a Fidesz nyerte meg az egyesült ellenzéknek azzal, hogy rosszul kezelte a Borkai-ügyet, hogy a saját kampányát alapvetően a kisvárosokra koncentrálta, és hogy csak viszonylag kevés helyen élt a demokratikus csodafegyverével, az ellenzéki politikusok felvásárlásával.
Ezt azért fontos tisztázni, mert a választások kimenete (Orbán Viktor értékelésével ellentétben) nem azt bizonyítja, hogy Magyarország demokrácia. A Nemzetvezető Úr világképében nem létezik az a forgatókönyv, hogy ő és pártja a főhatalmat választások eredményeként átengedje – de ilyen problémával, ahogy azt Isztambul elvesztése Törökországban, Varsó elvesztése Lengyelországban mutatja, nem is kell számolnia. Az, hogy az önkormányzati választásokon továbbra is a Fidesz szerepelt országosan a legerősebb pártként, szükségtelenné teszi, hogy gondolkodnia kelljen a 2022-es hatalommegtartás egyéb módszerein.
Másfelől persze érthető, hogy Karácsony Gergely mint az összellenzék által elfogadott (a Jobbik által is csak kevéssé támadott) és sikeres főpolgármester-jelölt kötelességének érezte, hogy az összefogás nevében valami lelkesítőt mondjon az országgyűlési választások felé tekintgető, Orbánnal elégedetlen polgároknak, de ezt nem kellett volna a majdani győzelmi perspektívák felvázolásával megtennie. E tekintetben az egész önkormányzati választási kampányt „nyilvánvalóan végighazudtuk ... Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – vallhatná be megint Gyurcsány Ferenc, de a győzelmet ünneplő hejehuján ilyet nyilvánvalóan sem tőle, sem másoktól nem várhattunk. Egy tisztességes és eltökéltségében erős ellenzék akkor is fontos – elsősorban morális – szerepet tud betölteni egy putyini típusú „irányított demokráciában” (ami felé tartunk), ha a hatalomra kerülése nem reális opció.
Az elhódított önkormányzatokban erre is, és ennél sokkal többre is lehetőség van.
Ennek realizálásához arra van szükség, hogy az ellenzék pártjai és hatalomra került politikusai azoknak az Orbánnal elégedetleneknek a befektetett bizalmát igyekezzenek megszolgálni, akik Karácsony Gergelynek és a többieknek nem az „ezentúl más lesz”-t, hanem az annál némiképp halkabb „ezentúl mások leszünk” ígéretét hitték el a választási kampány során. Ahhoz, hogy ennek az ígéretnek az ellenzéki pártok eleget tegyenek, olyan morális átalakuláson kell átmenniük, amire nincsenek készen; továbbá olyan közös politikai víziót kell/kellene egységesen elfogadniuk, aminek a létrehozására a legcsekélyebb erőfeszítést sem tették az országgyűlési választások óta eltelt másfél évben.
Kezdjük a morállal. A választási eredmények bejelentésekor nem hangzott el Kispesten sem Lackner Csaba, sem Gajda Péter szájából, hogy ideiglenesen felfüggesztik a párttagságukat, és a központi pártvezetés sem adott ki nyilatkozatot arról, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a videón látható, illetve a hangszalagon hallható dolgok alapján. Pedig az a minimum, hogy ilyesmi – valamennyi ellenzéki párt részéről – minden hasonló esetben megtörténjék, méghozzá még azelőtt, hogy felszólítás, illetve gyanúsítás érkeznék a kormánypárti politikusok vagy bűnüldöző szervek, aktivisták köréből (Tényi Istvánt is beleértve). 
A maximumot nem lehet elérni – hiszen a NER keretei között aligha várható el, hogy az önkormányzatok partnere, az elmúlt 30 év során korrumpálóvá és kijáróvá átnevelt vállalkozói szféra akár az ellenzéki pártok, akár a saját érdekképviseleti szervei kezdeményezésére kivesse magából a kispesti-győri vállalkozók klónjait, illetve hogy a cégek sorra felkeressék a NAV nyomozóit avégett, hogy feltáró vallomást tegyenek. De egy kellőképpen operacionális önkormányzati etikai kódex – olyan, amely a hivatali apparátus dolgozói közérdekű bejelentéseinek is védettséget biztosít – hetek alatt kidolgozható minden önkormányzati méret számára, és rendeletként be is vezethető az ellenzék dominálta önkormányzatokban.
Nézzük meg általánosan is, mi a következménye annak, amit a politikai osztály a rendszerváltás pillanatától kezdve morális téren létrehozott. Ameddig Magyarországon a politikában és a közéletben természetes, normális, kvázi elfogadott dolog a cinizmus és a kíméletlenség, addig komoly, őszinte felháborodást nem fog kiváltani a társadalomban semmilyen amorális tett, és ha a dolgok így maradnak, a politikai gyilkosság sem – lásd a romagyilkosságok fogadtatását. Mivel ezt a „normalitást” egyoldalúan is fel lehet számolni, az ellenzék (a Tocsik-sztorival és egyebekkel a puttonyában) konkrét felelősséget visel azért, ami ma van, és ami ezután lesz: azaz hogy megnehezíti-e Nemzetvezető Urunk számára a gyűlölet kultúrájának fenntartását, vagy továbbra is hagyja, hogy azt a maga céljai eléréséhez hasznosítsa.
Ami a politikai dimenziót illeti: konkrét víziót fölvázolni nem fogok – ez szereptévesztés lenne –, csupán két általános megjegyzést kívánok megfogalmazni a szóba jöhető szempontokról, illetve módszerekről, a nehézségek érzékeltetésére.
A Jobbikkal való „technikai koalíció” – Karácsony Gergely nagy ötlete – megbukott. Hiszen az ellenzéki dominanciájú önkormányzatokban az országgyűlési választásokig vagy a teljes ötéves cikluson át együttműködni nem lehet technikai alapon, hanem ehhez közös politikai alap kell. Persze nem az egyszerű szakmai, „szakpolitikai” döntések meghozatalához, az megoldható napi egyetértések útján is, minden településen más-más tartalommal is akár. Viszont a helyi kormányzás irányát, a figyelembe veendő – szociális, infrastrukturális, környezetvédelmi, stb. – szempontok súlyozását illetően országos keretmegállapodásra van szükség a Jobbik és a balliberális pártok között (amelyeket most tekintsünk az egyszerűség kedvéért egyetlen tömbnek). Igen ám, de a Jobbik számára a nemzeti konzervatív párttá való fejlődés lehet a hosszú távú építkezés egyik értelmes célja – legalábbis a politikai spektrumnak ez a szegmense hazánkban lefedetlen –, és ha úgy döntenek, hogy elindulnak ebben az irányban, akkor nagyon tudatosan meg kell válogatniuk, hogy mik lehetnek azok a középtávú politikai célok, amelyek mentén a balliberális tömbbel együttműködhetnek a saját majdani identitásuk veszélyeztetése nélkül. Azaz az eddigi, merőben ösztönös, csupán a közös „rendszer-ellenzéki” helyzetből fakadó, szolidaritáson alapuló együttműködés nem tartható fenn. (A dilemmát nem nehezíti a ballib tömbbel való esetleges közös kormányzás perspektivikus problémája, mert ezzel belátható időn belül nem kell kalkulálni.)
Ha már meglesznek a közös célok, akkor azok érvényesítésére és főként az ellenzék közös politikai filozófiájának a lakosság számára érzékelhetővé tételére hasznos eszköz lehet a közös népszavazások kezdeményezése. Itt is nem a technikai, szakpolitikai, hanem a szellemi rész a nehéz: a közös filozófia megalkotása és az abból következő mondanivalók levezetése, majd arányos szerkezetbe rendezése. De csak ezt követően lehet a célszerű népszavazási témákat kiválasztani (ez a jelenlegi gyakorlatban teljesen ötletszerűen történik), majd a kommunikációs stratégiát megtervezni. Ha mindez tisztázott, egyeztetéses és kollegiális módon történik – azaz nem a kezdeményezés/siker dicsőségét a saját pártnak begyűjteni igyekvő attitűddel –, akkor valóban megvalósulhat az, amit Horn Gábor a HVG-ben felvetett: a helyi népszavazások „országos kezdeményezéseket lobbanthatnak be”. Értsd: a nem ellenzéki többségű képviselőtestület által vezetett településeken is megszülethet a máshol jogilag már sikeresnek bizonyult kezdeményezés.
Nép pillanatnyilag van az ilyesmihez, ez derült ki a választási eredményekből az ország sok pontján. Csak a politikusi alázatot kellene még megtalálni. A választás-értékelő beszédekből ítélve ehhez a beszédírókat mindenképpen szükséges lecserélni. A szerző közgazdász 

A lengyel NER

Lengyelországban papírforma eredmény született. Jaroslaw Kaczynski nacionalista, populista pártja, a Jog és Igazságosság valamivel még jobban is szerepelt annál, ahogy azt a közvélemény-kutatók jelezték: biztos többséget szerzett mind a képviselőházban, mind a szenátusban. A választók nagy része ügyet sem vetett arra, hogy az Európai Unió szégyenpadra ültette Lengyelországot a demokráciaellenes intézkedések, elsődlegesen az úgynevezett igazságügyi reform miatt, amelynek lényege leszámolni azokkal a bírókkal, akik nem a kormánypárt hívei, megszüntetni a hatalmi ágak szétválasztását. A PiS viszont egy sor kedélyjavító intézkedést hozott, emelte a családi pótlék összegét, illetve kiterjesztette azt, és emelte a minimálbért. Kaczynski ígéreteiből a választási kampányban sem volt hiány. 
A PiS mint a keresztény-konzervatív értékek egyedüli megtestesítője a kampányban emellett nekiment a melegeknek. Az itthon is jól ismert szólamok hangzottak el a menekültekről, az ellenzék becsmérlése mindennapos volt a közszolgálati médiában. A PiS Orbánék mintájára a társadalom minden szegmensére rá akarja tenni a kezét, s egyelőre nem látni, mikor kezdődik a rezsim hanyatlása. A lengyel NER ugyanis jól működik, az ellenzék nem egységes, s ez is megbosszulta magát a választás során.
Az idő azonban nem a PiS-nek dolgozik. A fiatalok körében egyre népszerűtlenebb a kormánypárt, és az ország gazdasági helyzete sem annyira rózsás, mint egy-két évvel ezelőtt, egyre inkább lelassul a gazdasági növekedés. Az osztogatásnak is vége szakad, ha az Európai Unió úgy dönt, hogy a jogállamisághoz kötik a támogatások kifizetését. Ez súlyos csapás lenne a rezsimnek, amely ennek egyik legnagyobb haszonélvezője volt. 
Kaczynskiék tehát nyertek. Rendszerük csak akkor gyengülhet meg, ha az ottani ellenzék is felismeri: egységben az erő.