önkormányzati választás;ellenzék;

2019-10-15 10:09:32

Őszödibb őszödi beszédeket!

Az ellenzék minden várakozáson felüli jó eredményt ért el Budapesten és a nagyvárosokban. Ez azt jelenti, hogy korábban nem végezte el azt a munkát, ami egyébként szükséges lett volna a választások megnyeréséhez. Most az a kérdés, hogy kész és képes-e a győzelme hasznosítására?

A választást a Fidesz nyerte meg az egyesült ellenzéknek azzal, hogy rosszul kezelte a Borkai-ügyet, hogy a saját kampányát alapvetően a kisvárosokra koncentrálta, és hogy csak viszonylag kevés helyen élt a demokratikus csodafegyverével, az ellenzéki politikusok felvásárlásával.

Ezt azért fontos tisztázni, mert a választások kimenete (Orbán Viktor értékelésével ellentétben) nem azt bizonyítja, hogy Magyarország demokrácia. A Nemzetvezető Úr világképében nem létezik az a forgatókönyv, hogy ő és pártja a főhatalmat választások eredményeként átengedje – de ilyen problémával, ahogy azt Isztambul elvesztése Törökországban, Varsó elvesztése Lengyelországban mutatja, nem is kell számolnia. Az, hogy az önkormányzati választásokon továbbra is a Fidesz szerepelt országosan a legerősebb pártként, szükségtelenné teszi, hogy gondolkodnia kelljen a 2022-es hatalommegtartás egyéb módszerein.

Másfelől persze érthető, hogy Karácsony Gergely mint az összellenzék által elfogadott (a Jobbik által is csak kevéssé támadott) és sikeres főpolgármester-jelölt kötelességének érezte, hogy az összefogás nevében valami lelkesítőt mondjon az országgyűlési választások felé tekintgető, Orbánnal elégedetlen polgároknak, de ezt nem kellett volna a majdani győzelmi perspektívák felvázolásával megtennie. E tekintetben az egész önkormányzati választási kampányt „nyilvánvalóan végighazudtuk ... Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – vallhatná be megint Gyurcsány Ferenc, de a győzelmet ünneplő hejehuján ilyet nyilvánvalóan sem tőle, sem másoktól nem várhattunk. Egy tisztességes és eltökéltségében erős ellenzék akkor is fontos – elsősorban morális – szerepet tud betölteni egy putyini típusú „irányított demokráciában” (ami felé tartunk), ha a hatalomra kerülése nem reális opció.

Az elhódított önkormányzatokban erre is, és ennél sokkal többre is lehetőség van.

Ennek realizálásához arra van szükség, hogy az ellenzék pártjai és hatalomra került politikusai azoknak az Orbánnal elégedetleneknek a befektetett bizalmát igyekezzenek megszolgálni, akik Karácsony Gergelynek és a többieknek nem az „ezentúl más lesz”-t, hanem az annál némiképp halkabb „ezentúl mások leszünk” ígéretét hitték el a választási kampány során. Ahhoz, hogy ennek az ígéretnek az ellenzéki pártok eleget tegyenek, olyan morális átalakuláson kell átmenniük, amire nincsenek készen; továbbá olyan közös politikai víziót kell/kellene egységesen elfogadniuk, aminek a létrehozására a legcsekélyebb erőfeszítést sem tették az országgyűlési választások óta eltelt másfél évben.

Kezdjük a morállal. A választási eredmények bejelentésekor nem hangzott el Kispesten sem Lackner Csaba, sem Gajda Péter szájából, hogy ideiglenesen felfüggesztik a párttagságukat, és a központi pártvezetés sem adott ki nyilatkozatot arról, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a videón látható, illetve a hangszalagon hallható dolgok alapján. Pedig az a minimum, hogy ilyesmi – valamennyi ellenzéki párt részéről – minden hasonló esetben megtörténjék, méghozzá még azelőtt, hogy felszólítás, illetve gyanúsítás érkeznék a kormánypárti politikusok vagy bűnüldöző szervek, aktivisták köréből (Tényi Istvánt is beleértve). 

A maximumot nem lehet elérni – hiszen a NER keretei között aligha várható el, hogy az önkormányzatok partnere, az elmúlt 30 év során korrumpálóvá és kijáróvá átnevelt vállalkozói szféra akár az ellenzéki pártok, akár a saját érdekképviseleti szervei kezdeményezésére kivesse magából a kispesti-győri vállalkozók klónjait, illetve hogy a cégek sorra felkeressék a NAV nyomozóit avégett, hogy feltáró vallomást tegyenek. De egy kellőképpen operacionális önkormányzati etikai kódex – olyan, amely a hivatali apparátus dolgozói közérdekű bejelentéseinek is védettséget biztosít – hetek alatt kidolgozható minden önkormányzati méret számára, és rendeletként be is vezethető az ellenzék dominálta önkormányzatokban.

Nézzük meg általánosan is, mi a következménye annak, amit a politikai osztály a rendszerváltás pillanatától kezdve morális téren létrehozott. Ameddig Magyarországon a politikában és a közéletben természetes, normális, kvázi elfogadott dolog a cinizmus és a kíméletlenség, addig komoly, őszinte felháborodást nem fog kiváltani a társadalomban semmilyen amorális tett, és ha a dolgok így maradnak, a politikai gyilkosság sem – lásd a romagyilkosságok fogadtatását. Mivel ezt a „normalitást” egyoldalúan is fel lehet számolni, az ellenzék (a Tocsik-sztorival és egyebekkel a puttonyában) konkrét felelősséget visel azért, ami ma van, és ami ezután lesz: azaz hogy megnehezíti-e Nemzetvezető Urunk számára a gyűlölet kultúrájának fenntartását, vagy továbbra is hagyja, hogy azt a maga céljai eléréséhez hasznosítsa.

Ami a politikai dimenziót illeti: konkrét víziót fölvázolni nem fogok – ez szereptévesztés lenne –, csupán két általános megjegyzést kívánok megfogalmazni a szóba jöhető szempontokról, illetve módszerekről, a nehézségek érzékeltetésére.

A Jobbikkal való „technikai koalíció” – Karácsony Gergely nagy ötlete – megbukott. Hiszen az ellenzéki dominanciájú önkormányzatokban az országgyűlési választásokig vagy a teljes ötéves cikluson át együttműködni nem lehet technikai alapon, hanem ehhez közös politikai alap kell. Persze nem az egyszerű szakmai, „szakpolitikai” döntések meghozatalához, az megoldható napi egyetértések útján is, minden településen más-más tartalommal is akár. Viszont a helyi kormányzás irányát, a figyelembe veendő – szociális, infrastrukturális, környezetvédelmi, stb. – szempontok súlyozását illetően országos keretmegállapodásra van szükség a Jobbik és a balliberális pártok között (amelyeket most tekintsünk az egyszerűség kedvéért egyetlen tömbnek). Igen ám, de a Jobbik számára a nemzeti konzervatív párttá való fejlődés lehet a hosszú távú építkezés egyik értelmes célja – legalábbis a politikai spektrumnak ez a szegmense hazánkban lefedetlen –, és ha úgy döntenek, hogy elindulnak ebben az irányban, akkor nagyon tudatosan meg kell válogatniuk, hogy mik lehetnek azok a középtávú politikai célok, amelyek mentén a balliberális tömbbel együttműködhetnek a saját majdani identitásuk veszélyeztetése nélkül. Azaz az eddigi, merőben ösztönös, csupán a közös „rendszer-ellenzéki” helyzetből fakadó, szolidaritáson alapuló együttműködés nem tartható fenn. (A dilemmát nem nehezíti a ballib tömbbel való esetleges közös kormányzás perspektivikus problémája, mert ezzel belátható időn belül nem kell kalkulálni.)

Ha már meglesznek a közös célok, akkor azok érvényesítésére és főként az ellenzék közös politikai filozófiájának a lakosság számára érzékelhetővé tételére hasznos eszköz lehet a közös népszavazások kezdeményezése. Itt is nem a technikai, szakpolitikai, hanem a szellemi rész a nehéz: a közös filozófia megalkotása és az abból következő mondanivalók levezetése, majd arányos szerkezetbe rendezése. De csak ezt követően lehet a célszerű népszavazási témákat kiválasztani (ez a jelenlegi gyakorlatban teljesen ötletszerűen történik), majd a kommunikációs stratégiát megtervezni. Ha mindez tisztázott, egyeztetéses és kollegiális módon történik – azaz nem a kezdeményezés/siker dicsőségét a saját pártnak begyűjteni igyekvő attitűddel –, akkor valóban megvalósulhat az, amit Horn Gábor a HVG-ben felvetett: a helyi népszavazások „országos kezdeményezéseket lobbanthatnak be”. Értsd: a nem ellenzéki többségű képviselőtestület által vezetett településeken is megszülethet a máshol jogilag már sikeresnek bizonyult kezdeményezés.

Nép pillanatnyilag van az ilyesmihez, ez derült ki a választási eredményekből az ország sok pontján. Csak a politikusi alázatot kellene még megtalálni. A választás-értékelő beszédekből ítélve ehhez a beszédírókat mindenképpen szükséges lecserélni.

A szerző közgazdász