A zsidó emlékezetpolitika megújításának kísérlete
Évtizedeken át vettem részt különböző holokauszt megemlékezéseken Békéscsabától Zalaegerszegig, Szegedtől Sopronig. Hol mint felkért előadó a MAZSIHISZ alelnökként az 1995-2003 időszakban, vagy az ECJC (European Council of Jewish Communities) oktatásért felelős kuratóriumi tagjaként, hol mint egyetemi tanár, hol meg éppen mint a magyarországi Keren Hayesod elnöke. A kétezres évek elején Bárány László filmes barátommal „Soá Napja” címmel oktató-filmsorozatot készítettünk középiskolák számára, amelynek klónjai tíz megyére elkészültek, túlélő interjúkkal is bemutatva a nemzetközi, a hazai és a helyi történéseket, és amelyeknek kópiái a megyei közgyűlések támogatásával ingyen jutottak el az iskolákhoz. Részt vettem az iskolai Holokauszt-nap bevezetését megelőző szakmai egyeztetéseken és az utókövetésben. Magyarországi ügyekben szakértőként segítettem az AJC (American Jewish Committee) munkáját országunk NATO és EU csatlakozásának előkészítésében, néha meghívnak az Organization of Security and Cooperation in Europe (OSCE) egyik projektjének az Office for Democratic Institutions and Human Rights (ODHIR)-nak a holokauszt oktatásával kapcsolatos ülésére és háttér megbeszéléseire.
Azt figyeltem meg, hogy a „SOHA TÖBBÉ” üzenetének a tömeges átadására és a fiatal generációk antiszemitizmussal szembeni érzékenyítésére az ötvenes-hatvanas években kidolgozott módszerek egyre kevéssé hatékonyak. Nagyon fontosnak tartom a megemlékezéseket, ahol politikai vezetők és véleményformálók mondanak beszédeket, vagy egyszerűen jelenlétükkel adnak súlyt a témának. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezekről széles körben nézett-hallgatott médiumok számoljanak be. Rendkívül fontosak a holokauszttal foglalkozó művészeti alkotások és a magas színvonalú történészi kutatómunkák és publikációk. Braham professzor, Szita Szabolcs, Molnár Judit, Haraszti György munkái, hogy csak néhány magyarországi témával foglalkozó nevet említsek a teljesség igénye nélkül, az emlékezés és a rögzítés, a további kutatások, valamit politikai döntéseket is motiváló, meghatározó művei létfontosságúak. Ugyanakkor egyre gyakoribb szívszorongató jelenség, hogy a megemlékezéseken foghíjas széksorok előtt zsidók beszélnek zsidóknak, a holokauszttal foglalkozó művészeti alkotások közönsége zömében zsidó hátterű személyekből áll, akiket a „soha többé” üzenetéről nem kell meggyőzni. A többségi társadalom jelentős része a téma katartikus jellege, a befogadás nehézsége miatt kevéssé érdeklődik, távol marad, átkapcsol.
Ezek a tapasztalatok vezettek oda, hogy egy párhuzamos zsidó emlékezetpolitika kidolgozásának kísérletébe kezdjek, melynek célja, hogy a többségi társadalom tagjait a mai technikai és társadalmi viszonyokat és lehetőségeket figyelembe véve és felhasználva érzékenyítsük a faji megkülönböztetés, azon belül is elsősorban az antiszemitizmus ellen, könnyen befogadható módon. Ebbe az új, – hangsúlyozom párhuzamos és a korábbiakat nem lecserélő, hanem kiegészítő, – a többségi társadalom tagjait célzó emlékezetpolitikai kísérletbe illeszkedő egyik projekt a Balatonfüreden megvalósult Zsidó Kiválóságok Háza (ZSKH). A régi zsinagógai térben a helyi lakosságot célzó kulturális szolgáltató központ és az evvel összeépült, hipermodern látogatóközpontban egy a nagyvilágnak készült kiállítás működik.
A ZSKH megvalósulása
Balatonfüredről 153 zsidót hurcoltak el, közülük 132-en nem tértek vissza. A zsidó temetőben van egy emlékfal a mártírok neveivel. A Balaton-parti Tagore sétányon, a Nobel-díjasok parkjának szomszédságában az önkormányzat emlékfát állított a holokauszt helyi áldozatainak emlékére. Az Oblatt és a Singer családok volt házai előtt a járdában Günter Demning német művész botlatókövei hívják fel a figyelmet a szomorú múltra. De a XIII. században Margit kápolnának épült, majd a XVII. században református templomként működő és 1853-tól zsinagógává alakított épület méltatlanul rossz állapotban és funkciókkal éktelenkedett a felső városrészben. Bóka István polgármester elhatározta, hogy ezen az áldatlan helyzeten változtatni próbál és mielőtt elindította volna a Norvég Alap kohéziós alprojektjére benyújtandó pályázat kidolgozását, megkérdezett engem, mint az egyetlen, a háború előtti zsidó családok helyben is lakó leszármazottját, hogy mit tanácsolok, mi legyen a felújítás tartalma. Azt mondtam, hogy nem tanácsolom, hogy holokauszt emlékhely legyen, abból sajnos van elég és legtöbbjük üresen várja a jobb sorsot. Ugyancsak nem tanácsolom, hogy működő zsinagóga legyen a cél, ehhez nincs és valószínű nem is teremthető meg a templomjáró közösség. Viszont a felső városrészben nincs a helyi lakosságot célzó kulturális vonzerőt jelentő intézmény, csináljunk egy ilyent. Továbbá, az eddigieknél markánsabban helyezzük rá Balatonfüredet a nemzetközi muzeológia térképére és hozzunk létre egy olyan kiállítást is, amelynek címe „Zsidók és csúcstechnika; Einsteintől napjainkig”.
Ez lett a Norvég Alap pályázatának tartalmi sillabusza, ezzel nyerte meg a város a pályázatot és Sugár Péter és Varga Piroska tervei, valamint az önkormányzat saját pótlólagos forrásai segítségével így újult meg illetve épült fel a később ICOMOS és más építészeti díjakkal is kitüntetett épületegyüttes. A kiállítás tartalomfejlesztésére a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől nyert el a forrást. Az önkormányzat és a MAZSIKE szerződést kötött, amelynek értelmében a MAZSIKE a tartalomfejlesztés eredményét átadja az önkormányzatnak, az önkormányzat pedig a kiállítást saját erőforrásai felhasználásával üzemelteti.
A tartalomfejlesztési projektet én vezettem és sokat lábatlankodtam az építkezésen is. A Magyarországi Autonóm Ortodox Zsidó Hitközség térítésmentesen átengedte a budapesti Garai utcában omladozó régi zsinagógájában lévő, Róth Miksa ólomüveg berakást tartalmazó restaurálandó tóraszekrényét, aminek kiszerelését az erzsébetvárosi önkormányzat messzemenőkig támogatta.
Szunyogh Szabolcs fogalmazta meg a kiállítás küldetés-nyilatkozatát: „Ha a gonoszság terve sikerül, ezeket a tudósokat is megölték volna, hasonlóan azokhoz a nővéreinkhez és fivéreinkhez, akiket elpusztítottak. Ők azonban megmenekültek, és az Élet szavával válaszoltak a sötétség szavára. Gondolatokból építettek palotát, ez a palota az otthonunk. Nekik is köszönhető, hogy él az emberség és az emberiség.” Tekintélyes tudósokból és szakértőkből álló csapattal, késhegyig menő viták közepette választottuk ki azt a 130, többségében Nobel-díjas fizikust, biológust, kémikust, orvost, informatikust, matematikust és építészt, akik bekerültek a kiállításba. Magyarul, angolul és héberül, többszörös nyelvi és szakmai lektorálás után alakultak ki a szócikkek, amiket mindhárom nyelven meg is szólaltatunk. Több, mint ötven szakember, tudományos újságíró, geneaológus, jogász, színész, hangtechnikus, grafikus és fotószakértő dolgozott a projekten. A bemutató érintőképernyős hardvereket és a célszoftvereket a Biodigit Kft. készítette. A fejlesztés tartalmi előrehaladását Nemzetközi Tanácsadó Testület követte, fontos tanácsadóm volt az egész projekt-fejlesztés során Heller Ágnes, akinek Balatonfüredhez gyerekkori kötődése is volt.
2018. március 14-én Einstein születésnapján nyitottuk meg a Házat. A régi zsinagógaépületbeli közösségi térben többször fellépett már a BFZ, a New York-i MET opera előadásait közvetítjük, köztünk élő kiválóságok és tudományos könyvklub sorozatot indítottunk, hanukai és pészahi programokat szerveztünk, hogy csak a jelentősebbeket soroljam. Az eddig megvalósult rendezvények száma – amelyeket mind a főszezonon kívül tartunk – meghaladja a harmincat. A kiállítást eddig több, mint 7000-en látogatták, a vendégkönyvbeli bejegyzések szinte kivétel nélkül elragadtatottak. Egyre több iskolai csoport jön, a hírlevelünk több, mint 3000 címre jut el. Azt tapasztaljuk, hogy a zsidó hátterű látogatók örömmel és büszkén távoznak, egyikük bejegyzése például az alcímben szereplő mondat. A nem zsidó látogatók szinte kivétel nélkül nagyon élvezik a látottakat és csak a kijáratnál szembesülnek a küldetés nyilatkozattal és gondolkodnak azon mélyen el. Eddig negatív visszajelzést egyetlen iskolaigazgató elzárkózásán kívül nem kaptunk. Egyre több a külföldi látogató. A héber nyelvűség különösen fontos, Izraelen kívül ez az egyetlen kiállítás, ami a zsidók ősi nyelvén is beszél. A fiatalabb generációk a modernséget díjazzák különösen, életkorukhoz, érdeklődésükhöz közel áll az itteni technika.
Az intézményt az önkormányzattal kötött szerződés keretében egy az EMIH, a Hit Gyülekezete, a MAZSIHISZ és a MAZSIKE által alapított alapítvány üzemelteti és fejleszti, melynek kuratóriumában az alapítókon kívül az önkormányzat alpolgármestere és a Lauder Iskola előző főigazgatója is tag. A működés alapköltségeit az önkormányzat biztosítja.
Amint összegyűlik a pénz a továbbfejlesztésre, kidolgozzuk a „Zsidók és a művészetek” kiállítást, ahol írókat, zenészeket, képzőművészeket, filmalkotókat és majd közgazdászokat mutatunk be. A bővítésnek a virtuális bemutató-technika következtében nincsenek terjedelmi korlátai.
A tájékozatlanság az antiszemitizmus melegágya
Itt csak érintőlegesen említek egy másik, az új emlékezetpolitikai kísérlet keretében megvalósított, 18 zsidó szervezet együttműködésével létrejött közoktatási projektet. Bár pedagógiai ízlésünktől idegen az erős centralizáció, ez azonban segített abban, hogy igen tekintélyes szakértő gárda bevonásával a NAT-ba, több száz, a zsidóságról pozitív információkat tartalmazó szövegrész került be a kerettantervekbe és tankönyvekbe. Javaslataink elfogadási aránya meghaladja a 80 százalékot. Ma ezekkel a zsidóság történelmével, vallásával, etikájával és társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos tudnivalókkal több, mint egymillió diák találkozik a kötelező oktatás keretében. A sikeres magyar projekt iránt az EU több tagállama komolyan érdeklődik.
Széles körben elfogadott módszertan szerint készült felmérések szerint az európai trendekkel ellentétben a magyarországi tevőleges és verbális antiszemita támadások az utóbbi két évben csökkenő tendenciát mutatnak.
