A magyar bankrendszerben teljes megújulásra van szükség, minél tovább halogatjuk, annál radikálisabb változás lesz szükség. Nagy Márton, az MNB alelnöke a Portfolió szerdai konferenciáján ismét szóba hozta a jegybanknak azt az évek óta hangoztatott álláspontját, hogy a jelenlegi 35 bank helyett mindössze öt nagybank is elegendő lenne. Túlzottnak tartotta a bankfiókok számát, ezzel mintegy megelőlegezte, hogy a lényegében állami befolyás alatt álló, s a teljes integrációját napokon befejező Takarékbank-csoporton kívül, legfeljebb négy másik versenytársat látna szívesen. Mivel az alelnök a teljes banki fiókhálózat 30 százalékos mérséklését tartaná célszerűnek, szavaiból az is kikövetkeztethető, hogy az egykori takarékszövetkezeti fiókhálózatot, amely jelenleg a legkiterjedtebb Magyarországon, ugyancsak kevesebb fiókkal működhetne, így újabb kistelepülések maradhatnak közvetlen banki kapcsolat nélkül. A bankrendszert illető kritikái azonban ezzel nem értek véget: „elrettentő példákat” hozott fel a magyar bankrendszer jelenlegi helyzetére, például azt, hogy itthon 4-5 hétig tart egy hitelfolyósítás. Az Európai Unió 28 tagállama között a hazai pénzintézetek a legdrágábbak közé tartoznak, a 21. helyen állunk, s míg a pénzátváltásért Magyarországon 1-1,5 százalékos díjat szednek a bankokhoz kötődő pénzváltók, addig az uniós gyakorlat 0,3 százalék körüli.
A jegybanki alelnök a tartósan, akár öt-tíz évig alacsony kamatok mellett tette le a voksát. „Hosszabb ideje arról beszélünk, hogy be kell rendezkednünk a negatív reálkamatokra, ez most minden eddiginél jobban érvényes” – mondta a jegybanki alelnök, amit ma már nem tart „abnormálisnak”, míg korábban mindenki úgy gondolta. (Arról nem beszélt, hogy nálunk is negatív lehet a jegybanki alapkamat, azt viszont örömmel nyugtázta, hogy alulról elértük a 3 százalékos inflációs szintet, amit más országoknak nem sikerült.)
Ma globálisan megfigyelhető, hogy az infláció lényegében eltűnt – összegezte véleményét Nagy Márton. (Sarkos véleményét a magyar fogyasztók mindennapi tapasztalatai aligha igazolják.) Álláspontja szerint a három alapvető „nyersanyag” árnövekedése gyakorlatilag nulla lett, ezek: a pénz, az információ és az energia. Nyugat-Európában meghatározott összeghatár felett a negatív kamattal mintegy megadóztatják a leggazdagabbak megtakarításait. Ezek az emberek pedig keresni fogják, hol tudnak még kamatot kapni, el fognak menni más országokba, más bankokhoz.
Nagy Márton kifogásolta a Pénzügyminisztérium, s lényegében a kormány által képviselt fogyasztásra épülő gazdaságpolitikát, és megismételte a jegybank vezetői korábbi kijelentését: a növekedést a beruházások termelésbe állítására kell alapozni. Ezért további gazdaságvédelmi és családvédelmi akciótervek kellenek. Az új gazdaságvédelmi csomagnak a humánerrőforrás és a hazai vállalatok védelmére kell koncentrálnia. Míg a családvédelemben a családbarát egészségügy, a foglalkoztatáshoz kötött támogatások emelése, és a „mindennapi élet támogatása” lenne a jó irány.
Nagy Márton kijelentése azért is érdekes, mert Rákossy Balázs, a pénzügyi tárca ugyancsak a konferencián felszólaló államtitkára üdvözölte, hogy a hazai fiskális és a monetáris politika között nálunk milyen összhang van, bár mind a kettő megőrizte a függetlenségét. Ez nyilvánvalóan ellentmond az MNB alelnöke kijelentésének.
