autóipar;kiállítás;Hungexpo;beszállítók;

2019-10-16 19:55:46

Járműtechnika minden mennyiségben

A kormány a hazai fejlesztéseket, a hozzáadott érték növelését szeretné és azt, hogy a nagy autógyárak, az idetelepült első beszállítók minél több magyar terméket rendeljenek a hazai cégektől. Hogy ez miképpen valósítható meg, arról nem esett szó.

Megkétszerezte a magyarországi járműipari ágazat a kibocsátását az elmúlt 9 évben, miközben a foglalkoztatottak száma csak egyharmadával növekedett – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az államtitkár hangsúlyozta, idén az első 8 hónapban 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, ami meghaladta a német ágazati eredményt. György László fontosnak tartotta az egyébként Magyarországról kormányzati szintem „kiutált” Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmányából idézni, hogy Magyarországon az „ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor aránya 70 százalékot képvisel, ezzel a mutatóval Dánia után a második helyen van a fejlett országok között”. Az államtitkár nem részletezte, hogy ebből mennyi a nemzetközi autógyárak, illetve első beszállítók érdeme és mennyi a magyar tulajdonú cégek hozzájárulása.

A kormány mindenesetre a hazai fejlesztéseket, a hozzáadott érték növelését szeretné és azt, hogy a nagy autógyárak, az idetelepült első beszállítók minél több magyar terméket rendeljenek a hazai cégektől.

Hogy ez miképpen valósítható meg az égető munkaerőhiány, a munkáltatókat és a munkavállalókat terhelő uniós átlag feletti adóztatás, a szakoktatás jelenlegi állapota mellett, arról nem esett szó. Mint ahogy arról sem, hogy a főleg német autógyárak beruházási kedvét nagyban növelte, növeli a több tízmilliárdos közpénzből finanszírozott állami támogatás, a tavaly év végén elfogadott és a köznyelvben „rabszolgatörvénynek” nevezett munkajogi módosítás.

Idén 15 ország 200 kiállítója mutatja be termékeit, innovációit. Képviseltetik magukat a négy magyarországi autógyár – Audi, Mercedes, Opel és Suzuki – mellett a beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek is jelen van a kiállításon. A szervezők a kiállítás három napján nagyjából 10 ezer látogatóra számítanak.