Előfizetés

Viktor és Lajos

A Bukarestet és Budapestet eleve tévesztő nagyvilágnak ezentúl még inkább meggyűlik a baja a két renitens fővárossal. Ugyanis ha első nekifutásra nem is, másodikra vélhetően megalakul a bukaresti Orban-kormány. Ehhez kétszer tíz nap áll rendelkezésére a román Nemzeti Liberális Párt elnökének, Ludovic Orbannak. 
A kijelölt román kormányfő nyilvánvaló magyar származása és a magyar miniszterelnökkel azonos vezetékneve ellenére a bukaresti Orban-kormány aligha hoz majd olvadást az egyre feszültebb magyar-román államközi kapcsolatokban. Nem attól kell tartania Budapestnek, hogy a román liberálisok a demokrácia bajnokaiként, a jogállam védelmezőiként skandináv mintára szállnak majd szembe a magyar illiberális ámokfutással, hiszen a Fidesz néppárti tagságáról való szavazás előtt is az utolsó percig „gondolkodott” a bukaresti Orban vezette PNL. (Amely ugyanúgy hátat fordított egykori pártcsaládjának, és átült az Európai Néppártba, mint korábban a Fidesz.) 
Inkább a romániai magyarság helyzete és a magyar kormány támogatáspolitikája lesz az, ami továbbra is gondot okozhat majd Budapest és Bukarest viszonyában. A PNL ugyanis az utóbbi időben igencsak igyekszik bizonyítani makulátlan románságát. A párt vezetője ugyanis a magyar apától származó Ludovic Orban (aki akár Orbán Lajos is lehetne), korábbi elnöke, elsődleges arca pedig mindmáig Nagyszeben egykori szász polgármestere, az a Klaus Johannis államfő, aki mielőtt román liberális politikus lett volna, a Romániai Német Demokrata Fórum elnökeként vált ismertté. Mindketten élen jártak a romániai kisebbségi helyzet példásnak minősítésében és a magyar autonómiatörekvések miatti aggodalom hangoztatásában, mint ahogy az RMDSZ által nagy nehezen kiharcolt kisebbségi jogok megtorpedózásában is. 
A nemzetiségi hovatartozás nyilván szabad választás kérdése jobb helyeken, de ahol ezt ennyire látványosan bizonyítani kell, ott bizony nem kis kellemetlenséget okozhat. Főleg akkor, ha a másik oldalon az „egy vérből valók vagyunk” alapállás a meghatározó.

Morzsabál

Narancssárgába borult az ország, büszkélkednek a kormánypárti politikusok s velük a propagandasajtó, utalva a megyei önkormányzatok egységes Fidesz-KDNP-s többségére. A választás éjszakáján a királyi tévében – miközben oldalt kis képeken látszott, Budapest éppen gigantikus fügét mutat a hatalomnak – hosszasan ecsetelték a megyék közgyűléseiben a narancsos dominanciát, elégedetten bólogatott meghívott elemző és műsorvezető. 
Való igaz, a kistelepülések szavazóinak többsége ismét a kormánypárti listákra voksolt, de azt már csak a legelvakultabb rajongótáborral lehet elhitetni, hogy ez  kompenzálja a fővárosi és tíz megyei jogú városi zakót. A megyéknek ugyanis a mai Magyarországon már formális hatalmuk sincsen, reprezentációs szerepre kárhoztattak, s éppenséggel pont azok által, akik most a jelentőségüket próbálják hangsúlyozni. A Fidesz-KDNP a szocialista kormányok alatt - ellenezve a regionális rendszert és közigazgatást - még a magyar közigazgatás alapvető elemének tartotta a megyét. Kétharmaddal a háta mögött aztán 2011-ben nagyjából minden feladatuktól megfosztotta a megyei önkormányzatokat, adósságkezelés és gazdasági racionalizálás címszóval állami fennhatóság alá vonták intézményrendszerüket. 
A hivatali-szakmai apparátus nagy részét elnyelték a kormányhivatalok, sőt Somogyban még a megyeházáról is kiebrudalták az önkormányzatot. Mehetett vissza a régi vármegyeházára, közösködni a múzeummal, amit a megye akkori első embere, ma már országgyűlési képviselő csontraktárnak nevezett. A fél épületet kapták meg, akkor morogtak a helyszűke miatt, ma már ez is nagy, elnök, alelnök, főjegyző, aljegyző, főépítész, tucatnyi irodista és asszisztens, néhány sofőr és karbantartó, nagyjából ennyi a megyei önkormányzat. No és a képviselők, akik havonta egyszer úgy másfél-két órára összegyűlnek, pogácsázni és közgyűlésest játszani. Jobb időkben az elnökök is összeülnek, s nagy horderejű kérdéseket vitatnak meg, a nagyon fontos témákért még utazni is hajlandók. Így jutottak el például az Azori-szigetekre is, megvitatni a cigánykérdést…
Valódi hatalomtechnikai szempontból a megye ma nem több, mint kádertemető, jobb esetben elfekvő, ahol még érződik az akolmeleg, de már csak porcok és csontok hullanak a zsíros falatok helyett. Korábbi, összességében több százmilliárdos költségvetésük a töredékére esett; az idén Nógrád kevesebb, mint félmilliárdot költhetett – csak viszonyításképpen, az alig 700 lakosú Balatonmáriafürdő cirka 300 milliós büdzsével dolgozik… Persze minek is kellene több pénz, feladat híján a költségvetés igazából a közgyűlési és önkormányzati javadalmazásokra kell, illetve benzinre, hogy a potentátok eljussanak a kisebb falunapi pörköltözésekre.
A vasárnapi budapesti és a nagyvárosi eredmények láttán azonban lehet, a kormánypártok újragondolják a megyék szerepét. Felértékelődhetnek mint bázis, s ehhez akár már feladatokat is adhatnak, elsősorban területfejlesztésit és gazdaságit. Persze az új bulihoz majd új szereplők is kellenek.
A most zajosan ünnepeltek csak a morzsabálba hivatalosak.

Erőműviszonyok

Fogadjunk, nekem lesz igazam! - vágott vissza Áder János a vízválságról szóló budapesti világtalálkozó sajtótájékoztatóján a Népszava azon kérdésére, hogy miért várja 2030-ig a Mátrai Erőműben zajló széntüzelés megszűntét, miközben az Orbán-kormány ezt, ha zavartan is, de cáfolja. A kesztyűt már csak azért sem vettem fel, mert egyelőre kevéssé látom át, mi zajlik Magyarország második legfontosabb, a helyi lignit elégetése folytán igencsak légszennyező áramtermelője körül. 
Az egységet három éve a kormányfői strómanként elkönyvelt Mészáros Lőrinc vette meg az 1995-ös privatizációk óta bent lévő német RWE-től. Miközben a cég évtizedekig dédelgette egy újabb szénblokk tervét, ezt az aktuális kormányok rendre elsüllyesztették. A rejtélyeskedő Orbán-kabinet változatlanul elvárja, hogy a telephely több ezer bányásznak munkát biztosítson. A kormányközelbe került társaság erre együttműködő, de vérszegény, napelemekről, biomasszáról és hasonlókról szőtt terveket ismertetett. Ezzel ugyan megcélozható a jelenlegi termelés, de a néhány tucat fős üzemeltetői szükséglet aligha elégíti ki a foglalkoztatási elvárásokat. 
Orbán Viktor jóbarátja mintha már vakarózna, hogy ő nem ilyen lovat akart. Így itt is inkább az állami vértesi szénerőmű Orbán-kormány általi, szociálisan kevéssé érzékeny bezárása ismétlődhet meg. (Ezek szerint nemcsak állami, de haveri kezekben is összeomlik egy szakmai multi által évtizedekig nyereséggel működtetett, stratégiai termelő.) Ilyenkor megy az előszobázás, hogy mentsük meg, mégis csak a mi kutyánk kölyke, meg ilyenek. A vonatkozó kérdéseket a hatalom komoly kiállású szereplői szokás szerint infantilizmusba hajló válaszokkal ütik el.
És hogy ennek mi köze a vízügyi világtalálkozón is részletesen bemutatott éghajlati katasztrófához?
Több is, mint gondolnánk.