Morzsabál

Narancssárgába borult az ország, büszkélkednek a kormánypárti politikusok s velük a propagandasajtó, utalva a megyei önkormányzatok egységes Fidesz-KDNP-s többségére. A választás éjszakáján a királyi tévében – miközben oldalt kis képeken látszott, Budapest éppen gigantikus fügét mutat a hatalomnak – hosszasan ecsetelték a megyék közgyűléseiben a narancsos dominanciát, elégedetten bólogatott meghívott elemző és műsorvezető.

Való igaz, a kistelepülések szavazóinak többsége ismét a kormánypárti listákra voksolt, de azt már csak a legelvakultabb rajongótáborral lehet elhitetni, hogy ez kompenzálja a fővárosi és tíz megyei jogú városi zakót. A megyéknek ugyanis a mai Magyarországon már formális hatalmuk sincsen, reprezentációs szerepre kárhoztattak, s éppenséggel pont azok által, akik most a jelentőségüket próbálják hangsúlyozni. A Fidesz-KDNP a szocialista kormányok alatt - ellenezve a regionális rendszert és közigazgatást - még a magyar közigazgatás alapvető elemének tartotta a megyét. Kétharmaddal a háta mögött aztán 2011-ben nagyjából minden feladatuktól megfosztotta a megyei önkormányzatokat, adósságkezelés és gazdasági racionalizálás címszóval állami fennhatóság alá vonták intézményrendszerüket.

A hivatali-szakmai apparátus nagy részét elnyelték a kormányhivatalok, sőt Somogyban még a megyeházáról is kiebrudalták az önkormányzatot. Mehetett vissza a régi vármegyeházára, közösködni a múzeummal, amit a megye akkori első embere, ma már országgyűlési képviselő csontraktárnak nevezett. A fél épületet kapták meg, akkor morogtak a helyszűke miatt, ma már ez is nagy, elnök, alelnök, főjegyző, aljegyző, főépítész, tucatnyi irodista és asszisztens, néhány sofőr és karbantartó, nagyjából ennyi a megyei önkormányzat. No és a képviselők, akik havonta egyszer úgy másfél-két órára összegyűlnek, pogácsázni és közgyűlésest játszani. Jobb időkben az elnökök is összeülnek, s nagy horderejű kérdéseket vitatnak meg, a nagyon fontos témákért még utazni is hajlandók. Így jutottak el például az Azori-szigetekre is, megvitatni a cigánykérdést…

Valódi hatalomtechnikai szempontból a megye ma nem több, mint kádertemető, jobb esetben elfekvő, ahol még érződik az akolmeleg, de már csak porcok és csontok hullanak a zsíros falatok helyett. Korábbi, összességében több százmilliárdos költségvetésük a töredékére esett; az idén Nógrád kevesebb, mint félmilliárdot költhetett – csak viszonyításképpen, az alig 700 lakosú Balatonmáriafürdő cirka 300 milliós büdzsével dolgozik… Persze minek is kellene több pénz, feladat híján a költségvetés igazából a közgyűlési és önkormányzati javadalmazásokra kell, illetve benzinre, hogy a potentátok eljussanak a kisebb falunapi pörköltözésekre.

A vasárnapi budapesti és a nagyvárosi eredmények láttán azonban lehet, a kormánypártok újragondolják a megyék szerepét. Felértékelődhetnek mint bázis, s ehhez akár már feladatokat is adhatnak, elsősorban területfejlesztésit és gazdaságit. Persze az új bulihoz majd új szereplők is kellenek.

A most zajosan ünnepeltek csak a morzsabálba hivatalosak.