Erőműviszonyok

Fogadjunk, nekem lesz igazam! - vágott vissza Áder János a vízválságról szóló budapesti világtalálkozó sajtótájékoztatóján a Népszava azon kérdésére, hogy miért várja 2030-ig a Mátrai Erőműben zajló széntüzelés megszűntét, miközben az Orbán-kormány ezt, ha zavartan is, de cáfolja. A kesztyűt már csak azért sem vettem fel, mert egyelőre kevéssé látom át, mi zajlik Magyarország második legfontosabb, a helyi lignit elégetése folytán igencsak légszennyező áramtermelője körül. 
Az egységet három éve a kormányfői strómanként elkönyvelt Mészáros Lőrinc vette meg az 1995-ös privatizációk óta bent lévő német RWE-től. Miközben a cég évtizedekig dédelgette egy újabb szénblokk tervét, ezt az aktuális kormányok rendre elsüllyesztették. A rejtélyeskedő Orbán-kabinet változatlanul elvárja, hogy a telephely több ezer bányásznak munkát biztosítson. A kormányközelbe került társaság erre együttműködő, de vérszegény, napelemekről, biomasszáról és hasonlókról szőtt terveket ismertetett. Ezzel ugyan megcélozható a jelenlegi termelés, de a néhány tucat fős üzemeltetői szükséglet aligha elégíti ki a foglalkoztatási elvárásokat. 
Orbán Viktor jóbarátja mintha már vakarózna, hogy ő nem ilyen lovat akart. Így itt is inkább az állami vértesi szénerőmű Orbán-kormány általi, szociálisan kevéssé érzékeny bezárása ismétlődhet meg. (Ezek szerint nemcsak állami, de haveri kezekben is összeomlik egy szakmai multi által évtizedekig nyereséggel működtetett, stratégiai termelő.) Ilyenkor megy az előszobázás, hogy mentsük meg, mégis csak a mi kutyánk kölyke, meg ilyenek. A vonatkozó kérdéseket a hatalom komoly kiállású szereplői szokás szerint infantilizmusba hajló válaszokkal ütik el.
És hogy ennek mi köze a vízügyi világtalálkozón is részletesen bemutatott éghajlati katasztrófához?
Több is, mint gondolnánk.
Szerző
Marnitz István

Áder fonák helyzete

Áder János példát vehetne lelkiismeretesség tekintetében Arnold Schwarzeneggertől. Az egykori testépítő és filmsztár, egyúttal Kalifornia volt kormányzója nemigen törődik a pártfegyelemmel, ha olyan égető problémáról van szó, mint a klímaváltozás. Környezetvédelmi elkötelezettségű politikusként Schwarzenegger kész szembehelyezkedni a szintén republikánus, ám a fenyegető klímakatasztrófával vajmi keveset foglalkozó Donald Trumppal is. Hazánk köztársasági elnöke ugyancsak megpróbálhatná rábírni a budapesti kabinetet halogató klímapolitikájának feladására.
Áder a nemzetközi színtéren ugyanis minden alkalmat megragad, hogy deklarálja elkötelezettségét a környezetvédelem iránt. Legfőbb közjogi méltóságként lehetősége nyílna nyomást gyakorolni a végrehajtó hatalomra, hogy az ösztönözze a megújuló energiaforrásokra való áttérést a fosszilis energiahordozók rovására. Tudjuk persze, hogy ez soha meg nem valósuló lehetőség. A jelenlegi államfő „a nemzet golyóstollához” hasonlóan nem él vétójogával, amennyiben Orbán Viktor számára létfontosságú javaslatot ver át a törvényhozáson a kormánypárti többség. Legyen szó a közjogi berendezkedésünket fenekestől felforgató alkotmánymódosításról, a munkavállalókat kizsigerelő jogszabályról vagy egyes Fidesz-közeli oligarchák érdekeinek megfelelő törvények szentesítéséről: Áder hivatalára bizton számíthat a kabinet.
Mégsem gondolom, hogy a klímaváltozás kormányzati elbagatellizálása kizárólag az Orbán-kabinet gazdasági holdudvarának érdekeivel magyarázható. Közismert tény ugyan, hogy e kedvezményezettek között akadnak, akik anyagilag érdekeltek a fosszilis energiahordozók széles körű használatában. Meggyőződésem mindazonáltal, hogy mélyebb ideológiai okok húzódnak meg a magyar kormány struccpolitikája mögött. A globális éghajlatváltozás tudniillik nem ismer országhatárokat, éppen ezért a szóban forgó probléma értelmezhetetlen a folyton a nemzeti szuverenitásra hivatkozó populisták számára. Az amazóniai erdőtüzek megfékezését célzó nemzetközi erőfeszítéseket nagyban hátráltatta Orbán Viktor elvbarátjának, Jair Bolsonarónak a nyilatkozata, aki „brazil belügynek” minősítette a Föld tüdejének világszerte aggodalmat kiváltó pusztulását. Donald Trump pedig az „America first” szlogen jegyében hátrált ki a párizsi klímavédelmi egyezményből. Általában elmondható, hogy az úgynevezett „szuverenisták” Achilles-sarkát elsősorban a klímaváltozás globális cselekvést igénylő problémája jelenti.
Áder János fonák helyzetbe került. Államfőként de facto Orbán Viktor alattvalója. Hiába ölti fel magára tehát az elkötelezett környezetvédő álarcát. A nemzeti szuverenitás dogmájához ragaszkodó, ezért a klímaváltozást makacsul tagadó Orbán-rezsimmel aligha akaszthat tengelyt. A folyók kiszáradása, az aszályok és hőhullámok egyre gyakoribbá válása miatt egyszer csak Áder is szembetalálhatja magát a népharaggal. Kérdés, megvárja-e azt a pontot, vagy még előbb kenyértörésre kerül a sor közte és felelőtlen miniszterelnökünk között. A szerző publicista 
Szerző
Beck Tamás
Frissítve: 2019.10.16. 20:19

A győzelem utáni reggel

Most természetesen először is az örömnek kellene szabad folyást engedni. Itt nem egyszerű, természetes lefolyású lelkesedésről van csupán szó, bár valamilyen mértékben arról is. Az országban néhány ezer ember hónapokon át a szabadidejét feláldozva, keményen dolgozott. Többségük egyáltalán nem volt, nem lehetett biztos az egyértelmű sikerben. De talán nem is ezért, nem valamelyik polgármesterjelöltért csinálta, hanem a saját maga integritása érdekében, vagy hogy egyszerűen megint polgárnak érezze magát. 
Most többszörös az öröm, és biztosan nem csak három napig fog tartani. De mert az utolsó évek politikai csatáiban többször szétfoszlott remények bukkantak elő vasárnap éjjel, egyáltalán nem tudjuk, mennyi ezek közül a ma is egy kis vízzel életre locsolható, és mennyi fonnyadt el, száradt oda visszafordíthatatlanul. De az azonnali politikai romeltakarítás, az elmaradt politikai szelekció most kikerülhetetlen, és a részletek csak most derülnek majd ki. (És akkor még nem is gondolok arra, mennyi a most kiélhetőnek hitt bosszúvágy.) 
Még hétfőn számos helyen olvastam arról, milyen és mekkora lesz a fideszes bosszú az ellenzéki győzelemért. Ahol kézre jön, ilyesvalami biztosan lesz vagy lehet majd. De a friss történet szempontjából fontosabbnak hiszem az ellenzéki oldalon az évek során felhalmozódott bosszúfantáziákat, és a tisztogatási tervek lehűtését a frissen átvett városházakon. Valamennyire bizonyára így is sor is fog kerülni. A „kivégzések” a hideg polgárháborúkban nem ritkábbak, mint a hagyományos „régimódi fegyveresekben”. De itt nem egyszerűen indulatokról vagy érzelmekről lesz, vagy van máris szó. Azokról is persze, de az ellenzéki oldalon az alapnehézség igazából stratégiai.
Jó tíz éve az ellenzéknek nem voltak komolyabb építő feladatai, lehetőségei. Legfeljebb lövészárokásás, a rohamok megállítása ott, ahol egyáltalán lehetséges volt. A Fidesz közben építkezett, támadott. Az ellenzék nem sok sikerrel, pedig legalább részben hárított, védekezett. Egyes pontokon, ha nagyon jól ment, legfeljebb egy kicsit ellentámadott. S közben leginkább átkozódott, elfelejtve, hogy az ilyesmi pótcselekvés, mert nincsenek, vagy éppen elfogytak a jövővíziói. Ahogy azt is, hogy a gyakorlatban lent nincsenek, vagy alig vannak szociális csavarhúzói. Még ha azok valójában nem hiányoztak a vasárnapi sikerhez.
De politikus-szakértők nincsenek, legfeljebb városi szakmai elitek vannak. Nem tudom, hogy a szakértőkből mennyien és mennyire visszafordíthatatlanul – vagy magukat kompromittálva – álltak át az utolsó években a Fideszhez. Gondolom, városa és szakmája válogatja. Tarlósék egyébként ebből a szempontból nem voltak a legrosszabbak, az ebből a szempontból legsötétebb vidéki változatok, Debrecen, Győr pedig egyelőre a kormányoldalon maradtak. De ha egészében nem rendeződik vissza a monolit, alternatíva nélküli fideszes közigazgatás, és a szakértők folyamatosan választhatnak, hogy hova és mennyiért állhatnak át és vissza, a rendszer működni fog. Mert lesz piac, ahol a szakértők is rokon- és ellenszenvezhetnek, és őket is el lehet utasítani, vagy meg lehet vásárolni. Lesz alternatíva.
A tennivalókat most is három dobozba rendezhetnénk. Először is egy komoly európai ballib erőnek van társadalmi víziója, olyan, amit el lehet hinni, amelyhez mezei csapatainak is határozottan köze lehet. A helyhatósági ellenzéknek ilyesmije most nem volt, és ilyen összeszerelésével nem is próbálkoztak. Enélkül pedig egy igazi európai „nagy választást” nem lehet megnyerni. 2021-re egy ilyet össze kellene rakni, mert 2022-ben enélkül már nem veheti komolyan magát az ellenzék. A jelenlegi országos ellenzéki elit pedig ilyesmihez nem ért, és eddig nem bizonyította, hogy egyáltalán vevő lenne rá.
A második egy várospolitikai „szabás-varrás mintagyűjtemény” lenne. Nem baj, ha első pillanatban egy szociális BURDA-ból szednék azt össze. Néhány jó szemű szabó itt biztos sokat segíthetne. Gyorsan kellenek hiteles ötletek, hogy az ellenzék legalább a maga oldaláról ki tudjon lépni a gyűlölködésből. Kizárólag ez lenne az igazi, a tartósabb győzelemhez vezető politikai innováció a magyar rendszerben. 
Egyébként nem végzetes, hogy a hazai ellenzék nem gondolkozott sok éve technológiáról, modernitásról, életminőségről, vagyis mindarról, ami az új világhoz elengedhetetlen. Persze, évek kellenek majd az utoléréshez. De szerencsére itt van a közelben, kulturálisan karnyújtásnyira az egyébként emberemlékezet óta szocdemek kormányozta Bécs. Amely a legtöbb európai listán az élbolyban van. Életminőségben, lakhatóságban európai első, az okos városprogramokban is nagyon elöl van. És sok mindent el lehetne lesni onnan. Ez lenne a következő lépés a tartósabb sikerhez. A szerző szociológus 
Szerző
Tamás Pál