A leköszönő főpolgármester szerint a főváros költségvetése egyensúlyban van, Karácsony Gergely stábja pedig valószínűleg kénytelen a sajtóban megjelent becslésekre hagyatkozni. Eszerint a főváros „adósságtól fulladozik”, ami hivatalosan nagyjából 114 milliárd forintos hiányt jelent, csupán erre az évre. Nem tudni pontosan, mit takar az OTP-vel kötött több hitelmegállapodás – nyáron négy alkalommal is vett fel hitelt Budapest a legnagyobb magyar banktól, összesen körülbelül 17,5 milliárd forint értékben – de jelentős többletkiadással jár a 3-as metró pótlása és a Főváros által fizetendő új szolidaritási adó is.
„A helyzet ennél akár súlyosabb is lehet” – mondta a Népszavának egy korábban a Városházán dolgozó pénzügyi szakember, aki szerint ha a peremfeltételek nem változnak – vagyis a kormány nem helyezi nyomás alá az új, ellenzéki vezetést –, akkor is a becsültnél jóval nehezebb ciklus elé néz Budapest. Emlékeztetett a 2010-es átadás-átvételre, amikor a leköszönő vezetés és a valóság között nagyjából 160 milliárd forint volt a különbség. Ez pedig abból adódott, hogy nem volt – pontosabban nem működött – az a kimutatási rendszer, amely egységben látta volna az utolsó öt év, a folyó költségvetési év és a következő hét év adatait. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy Tarlós István hazudik, amikor a valóságosnál szebb képet fest a helyzetről, lehetséges, hogy pontatlan adatokból dolgozik – mondta forrásunk.
Az egyik legnagyobb tehertétel a fővárosi költségvetésben a közösségi közlekedés működtetése. Ameddig nem sikerül megoldani a kalkulálható, normatív finanszírozást, vagyis, hogy az állam előre kiszámítható módon támogassa ezt a feladatot, addig ez Damoklész kardjaként fog lebegni a mindenkor városvezetés feje felett. A Fővárosnak utoljára 1998-ban, nem sokkal a választások előtt sikerült tető alá hoznia egy hosszú távú, normatív finanszírozási rendszert az akkor még regnáló szocialista-szabad demokrata kormánnyal, de a hatalomba lépő Fidesz-kormány ezt nem tartotta be.
2002-ben újra napirendre került a kérdés, és két évvel később – részben – meg is született a megállapodás. Ahhoz, hogy ez működőképes legyen, egyszerre három feltételnek kellett volna megfelelni. Az első a főváros által vállalt, öt éven át évenként ütemezett reáltarifa-emelés, azt követően pedig évenkénti inflációkövető tarifaemelés. A második az állami költségvetés normatív szerepvállalása. A harmadik feltétel pedig a főváros saját adóbevételi lehetőségeinek kifejezetten a tömegközlekedés finanszírozhatóságát szolgáló növelése. A tarifaemelés részben megtörtént. Az állam is hajlandó volt a zsebébe nyúlni, és ezt a vállalását néhány éven át teljesítette, az adókivetési lehetőség ilyen célzott bővítését azonban a kormány végül nem vitte a parlament elé. A kormányoldali képviselők valószínűleg attól tartottak, hogy a többi önkormányzat nem nézné jó szemmel a „kivételezést”, és a fővárosban sem okvetlenül volna népszerű.
