Rekorddöntésre készül a Ferencváros

Publikálás dátuma
2019.10.19. 11:15

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A címvédő az ősi rivális Újpestet fogadja a labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján.
A két klub 114 éves rivalizálásának ez lesz a 227. bajnoki összecsapása, az eddigi találkozókon 103 ferencvárosi siker mellett 62 döntetlen és 61 újpesti győzelem született. A zöld-fehérek 2015 óta, 11 meccse veretlenek a derbiken, hatszor nyertek öt döntetlen mellett. Ilyen kiváló sorozatot pedig 88 éve nem produkáltak az ősi rivális ellen.
Ha Szerhij Rebrov együttese nem kap ki a Groupama Arénában, 41 mérkőzésesre növeli hazai, bajnoki veretlenségi sorozatát, amely 2017. április 15. óta tart. Akkor a Vasas nyert 2-1-re a 2014-ben átadott létesítményben. Hasonló szériát legutóbb az Albert Flórián és Rákosi Gyula nevével fémjelzett Ferencváros 1966. szeptember 25-től 1969. május 4-ig produkált. A szintén 40 mérkőzésen át tartó menetelésnek éppen az Újpesti Dózsa vetett véget.
A presztízse ugyan jóval kisebb a Mezőkövesd és a MOL Fehérvár összecsapásának, ugyanakkor joggal nevezhető rangadónak ez a találkozó is, mivel a tabella második helyezettje fogadja a listavezetőt. A meccs esélyese ezzel együtt is a fehérvári gárda, már csak azért is, mert a matyóföldiek a legutóbbi két hazai bajnokijukat elveszítették a Paks és a Budapest Honvéd ellenében.
A Kisvárda edzőváltás után az újonc és sereghajtó Kaposvárhoz látogat. A vendégeknél most debütál a Miriuta László helyére a héten kinevezett Kocsis János, Dajka László edzőpáros.

A hétvége programja

Szombat
Mezőkövesd–Fehérvár17.00
Puskás Akadémia–Paks 17.00
Kaposvár–Kisvárda 17.00
ZTE–Budapest Honvéd 17.00 (M4 Sport)
DVSC–DVTK 17.00 FTC–Újpest 19.30 (M4 Sport)

Szerző

Kézi Eb: nem lesznek mérkőzések Veszprémben, mégis szerepel a város a kormányhatározatban

Publikálás dátuma
2019.10.18. 19:40

Fotó: A veszprémi aréna Facebook-oldala
Veszprém is szerepel az állami szerepvállalásról elfogadott szerdai döntésben, pedig a városban nem rendeznek mérkőzést a 2022-es kontinensbajnokságon.
Magyarország Szlovákiával közösen rendezi meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságot. A pályázat benyújtásakor még négy magyarországi helyszín – Budapest, Debrecen, Szeged, Veszprém – szerepelt a tervek között. 
Augusztus 6-án, tehát majdnem két és fél hónappal ezelőtt az MTI-ben jelent meg a Miniszterelnökség közleménye, amelyből kiderült, hogy Veszprémben nem rendeznek mérkőzéseket az Európa-bajnokságon. 
„A kormány a veszprémi kézilabdaklub eredményeit és a nagy számú szurkolótábor igényeit figyelembe véve vállalta, hogy megvizsgálja a jelenleg 5170 férőhelyes Veszprém Aréna 8000-esre történő bővítésének lehetőségét annak érdekében, hogy a 2022. évi magyar-szlovák társrendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lehessen – írta a Miniszterelnökség. – A beruházás költségeinek vizsgálata során megállapított előzetes tervezői becslés alapján a Veszprém Aréna bővítése jelenleg gazdaságosan nem megvalósítható, a tízévesnél alig régebbi csarnok bővítése többe kerülne, mint egy teljesen új megépítése. A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezésében a kormány a továbbiakban is kiemelten támogatja a Magyar Kézilabda-szövetség törekvéseit. Az Európa-bajnokság mérkőzéseinek lebonyolítására az új budapesti multicsarnok, az új szegedi aréna, valamint a debreceni Főnix csarnok továbbra is rendelkezésre áll, amelyek a Magyarországon játszandó három csoport meccseihez, valamint az egyenes kieséses szakasz lebonyolításához bőségesen elegendőek.”
Ezek után szerdán az jelent meg a Magyar Közlönyben a 1589/2019. számú kormányrendeletben, hogy a „kormány egyetért azzal, hogy az Európa-bajnokság megrendezésével kapcsolatos szervezési munkálatokat a 2022-ben Budapesten, Veszprémben, Szegeden és Debrecenben megrendezendő férfi kézilabda Európa-bajnoksághoz kapcsolódó egyes sportinfrastruktúra fejlesztések megvalósításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos koordinálja.” A határozatból az is kiderül, hogy az állam jövőre legfeljebb 1,3 milliárd, 2021-ben maximum 1,85 milliárd forintot biztosít a központi költségvetésből az eseményt lebonyolító Eurohandball 2022 Nonprofit Kft. számára. 
Lapunk megkereste a Magyar Kézilabda Szövetséget (MKSZ), hogy megtudja, miért szerepel Veszprém a kormányhatározatban: mégis lesz mérkőzés a városban vagy hibás adatot tartalmaz az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott hivatalos dokumentum? Az MKSZ írásos válaszából – amit változtatás nélkül közlünk – az derült ki, hogy már a kormányhatározatnak sem lehet hinni.   
„A 2022. évi Férfi Kézilabda Európa-bajnokság magyar-szlovák társrendezéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló 1589/2019. (X. 16.) Korm. határozatban a szervezéshez szükséges forrás biztosítása szerepel, illetve az, hogy a szervezési feladatok koordinálásáért Bardóczy Gábor kormánybiztos felel, akinek a kinevezési okiratában benne van még Veszprém. A kinevezési okirat módosítása tudomásunk szerint folyamatban van, amelyből törlésre kerül a veszprémi helyszín. A 2022. évi férfi felnőtt kézilabda Európa-bajnokságot továbbra is a Budapest, Debrecen, Szeged helyszíneken tervezi megrendezni a Magyar Kézilabda Szövetség.”
Reméljük, minél hamarabb sikerül módosítani a kinevezési okiratot – ami a jelek szerint komoly zavarokat okoz a gépezetben –, nehogy ennek elmaradása esetén még véletlenül az Eb programfüzetébe is bekerüljön a már hónapok óta nem létező veszprémi helyszín vagy esetleg meccseket sorsoljanak ki az Eb-n szerephez sem jutó arénába. 

Európa-liga-döntőre pályázik Budapest

A szerdai 1590/2019. számú kormányhatározat szerint a kormány támogatja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség benyújtsa pályázatát a 2022-es vagy 2023-as labdarúgó Európa-liga döntőjének megrendezésére, biztosítja az ehhez szükséges magyar és angol nyelvű garanciákat. (Korábbi időpontra nem lehet jelentkezni, mert megvannak a helyszínek, 2020-ban Isztambul, 2021-ben Sevilla ad otthon az El fináléjának.) A kormányhatározatban nem szerepel konkrét színhely, de csak az új Puskás Ferenc Stadion felel meg az UEFA előírásainak. Amikor Magyarország jelentkezett a 2020-as Eb-társrendezésére, akkor 2017 volt a Puskás Ferenc Stadion tervezett átadási időpontja (erre idén novemberben kerül sor), ahova már 2018-ban európai kupadöntőt álmodott a magyar sport és politikai vezetés.

Babosék nem jutottak döntőbe Moszkvában

Publikálás dátuma
2019.10.18. 19:00

Fotó: GLYN KIRK / AFP
A vb-címvédő magyar-francia duó a belga Kirsten Flipkens és az amerikai Bethanie Mattek-Sands kettősétől kapott ki.
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős kikapott a párosok elődöntőjében a moszkvai keménypályás tenisztorna egymillió dollár (300 millió forint) összdíjazású női versenyében. A vb-címvédő magyar-francia duó a viadal honlapja szerint 36 percet követően került játszmahátrányba, majd a második felvonásban 1:4-ről sikerült még egyenlítenie, de 5:5 után már csak az ellenfél, a harmadik helyen rangsorolt belga Kirsten Flipkens és az amerikai Bethanie Mattek-Sands kettőse nyert játékot. Babosék mindkét szettben két-két alkalommal veszítették el a szervagémjüket, miközben egyszer-egyszer vették el riválisuk adogatójátékát. A találkozó 1 óra 22 percig tartott.

Eredmény, nők, 1 millió dollár (300 millió forint) összdíjazás:

Páros, elődöntő: Kirsten Flipkens, Bethanie Mattek-Sands (belga, amerikai, 3.)- Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 6:4, 7:5

Szerző