Átszabni a kereteket – A huszadik század történelmi eseményei egy család fotóalbumán keresztül

Nem mindennapi vállalkozást ismerhetünk meg a Zsidó Múzeumban.

Izgalmas eredmények születhetnek a kortárs művészet és korábbi alkotások vagy írásos, képi források, dokumentációk együtt állásából. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár erre tesz kísérletet, immár negyedik alkalommal. Míg a korábbi kiállítások grafikákat és festményeket helyeztek a középpontba, addig a „Hochstädterék. Családi album – előhívott múlt” a családi fénykép témája körül felvetődő különféle kérdéseket ragadja meg, egy kortárs alkotó, Tranker Kata szemével. – Azoknak a gazdátlan fotóalbumoknak a sorsát szerettem volna bemutatni, amelyek többnyire azzal az indokkal, hogy nem volt leszármazott a családban, kerülnek be hozzánk a levéltárba. A Hochstädter család történetét és képeit együtt választottuk ki Tranker Katával, s főként azért erre esett a választás, mert ez egy olyan teljes családi album, ami lényegében átível az egész huszadik századon – mondta el lapunknak a kiállítás kurátora, Farkas Zsófia.– A családi, vagy privát fotó mindenki számára ismerős műfaj, s ezáltal bárki közel érezheti magát az albumhoz. Szerettem volna arra felhívni a figyelmet, hogy a családi fotó milyen intenzív szerepet vállal az emlékezetkutatásban, és hogy a képzőművészek mennyire erőteljesen fordulnak akár saját, akár idegen családok fotóihoz – részletezte a kurátor.

A huszadik század tele van olyan történetekkel, amelyeket az embereknek fel kell dolgozniuk. A fiatal generációk is olyan örökséget kapnak, amit nem feltétlenül értenek. Bizonyos esetekben érdekes lehet szembenézni azzal, mi mindent élt át az ember családja; ez számos dolgot megmagyarázhat a jelenben is. Úgy vélem, talán ehhez segíthetnek közelebb jutni az albumok, mivel a történelmi folyamatokat egyes emberek szintjére levetítve látjuk bennük: a Hochstädter család kapcsán is végig lehet vezetni számos eseményt – részletezte lapunknak Tranker Kata. A fiatal képzőművész elmondta, eleinte nagyapja Alzheimer-kórja kapcsán kezdett el a témával foglalkozni: az érdekelte, az emlékek elvesztésével hogyan tűnik el az identitás is, illetve hogy miként szerkesztjük újra és újra a saját emlékeinket, s milyen szerepet játszik mindezekben a tudatalatti önkéntelen működése.

A kiállításon kőtáblákat vagy judaikákat megidéző, illetve a fényképeket sajátos értelmezési keretbe helyező tárgyakkal is találkozunk; s az alkotó ezek kapcsán elmondta, nemrég kísérletezte ki a technikát, miként lehet betonszerű hatást papírból elérni. Mivel a levéltári fotókban nem tehetett kárt, egy olyan speciális módot is kialakított, amely fosszíliaszerűen az emlékmegőrzésről, az emlékcsinálásról is elmond valamit. – Azt szerettem volna, hogy a kiállítási anyag illeszkedjen a Zsidó Múzeumba, ezzel szándékosan megzavarva a látogatókat. Ne tudják elsőre, képzőművészeti kiállítást látnak-e vagy a múzeum gyűjteményének egy részét.

Úgy véli, azért is jelenhet meg egyre inkább a kortárs képzőművészetben a történelem, a családi történelem, a művészettörténet, mert a tanulmányaink során készen, lineárisan kapott kerettörténetek a továbbiakban nem bizonyulnak elegendőnek. – Ezek a keretek az emberek számára már nem hitelesek, szeretnének mögé nézni, megpiszkálni őket, és azokat saját magukra szabni. Ebben nem a múlt megszépítése játszik szerepet, sokkal inkább egyfajta mögénézés, részletezte Tranker Kata. S kiemelte, az ő esetében ez a család történetével szembeni tisztelettudó, óvatos lépés volt, valódi kutatómunka, amelyet a kurátorral együtt végeztek. – Ugyan egy sajátos történelmi helyzetet látunk a képeken, de az elejétől kezdve úgy éreztem, a nézőnek könnyű vele azonosulni. Eleinte nehéz volt megtalálni, hogy mi az én játékterem, majd elkezdtem az egész gyűjteményre egységként tekinteni, megvizsgálni, melyek a visszatérő elelemek. Hochstädter Bora és Antal ikrek voltak, s ez a szál például megfogott, érdekelt az a gondolat, milyen lehetett nőként úgy végig élni a huszadik századot egy polgári, értelmiségi családban, hogy van egy férfi alteregód, akit folyamatosan látsz magad mellett.

Ám az alkotó hangsúlyozta nem akarta kizárólag egyetlen, akár leegyszerűsítő koncepcióra ráhúzni a témát. Így számos apró utalás csak a háttérben van jelen: a Bora és Antal között a fényképeken is megjelenő szimmetria, vagy kettőjük önálló karaktere a kiállítási tárgyak kompozíciójában nagyon finoman lép játékba. – Nem szeretem az emberek szájába adni, hogy ezt vagy azt kell látni. Ki vagyok békülve azzal is, ha valaki nem foglalkozik egyes jelentésrétegekkel. Több van ebben annál, mint hogy egyes témákra kifuttassuk: egy levéltári anyagot szerettünk volna bemutatni egy képzőművészeti installációban egy múzeumi környezetben.