Előfizetés

Egy megtépázott sikerágazat

A tisztességes versenyben a versenyző felek, vagy a versenyzők által delegált szakértők állapodnak meg a verseny feltételeiben. Ez lenne elvárható a közéletben, a politikai színpadon zajló versenyek során is. A verseny másik – nem kívánatos, de létező típusa - a tisztességtelen verseny: amikor csak az egyik fél szabhatja meg a versenyzés feltételeit. Ilyenkor a cél nem pusztán az ellenfél legyőzése, hanem a teljes megsemmisítése jogi, politika és különböző nemtelen eszközökkel. Egy ilyen, az önkormányzatokért és önkormányzatiságért folyó versenynek voltunk tanúi és szenvedő alanyai.  Aki figyelemmel szemlélte az eseményeket, az tapasztalhatta, hogy 1. az önkormányzatiságért, azaz az önrendelkezés és önigazgatás visszaállításáért (mint a demokratikus politikai rendszer fontos vívmányáért), 2. a helyi társadalom érdekeit kifejező szervezet központi hatalomtól való viszonylagos függetlenségéért, az állami túlhatalom csökkentéséért, 3. a szubszidiaritás elvének sérthetetlenségéért,  4. a helyben megtermelt bevételek szabad vagy szabadabb felhasználásáért, azaz a kormány általi elvonások mérsékléséért, 5. a nyílt társadalomért (mert csak egy ilyen társadalomban van arra lehetőség, hogy a település polgárai mindazon információhoz hozzájussanak, amely segít a tájékozódásban, az önkormányzat által meghozott döntések előkészítésében) kizárólag az ellenzéki térfélen hallottunk követeléseket és ígéretek a kampányban. Arra azonban egyik versengő féltől sem kaptunk elfogadható választ, hogy mitől lesz sikeres az adott település, amelynek a vezetésére pályázik. A siker titka lehet az is, ami a kampányban a kormányzati politikusok részéről fenyegetésként volt értelmezhető, és a jelen kormányzati ciklusban tapasztalható. Azaz, ha jól viselkedsz, kapsz pénzt, paripát, fegyvert, nemcsak vágyakozhatsz a költségvetési és uniós forrásokra, hanem biztosan el is nyered őket. Ha kiállsz a NER mellett, akkor a NER is ki áll melletted. Az biztos, hogy hosszútávon ez nem lehet egy működő modell. A siker titka lehet az is, amit a Bódi-Bőhm kutató páros - mint a téma legjobb ismerői - fogalmazott meg még a kétezres évek elején. Szerintük: „Az eredményes működéshez (…) öntevékeny, menedzser típusú önkormányzatokra van szükség, amelyek engedik érvényesülni (élni és dolgozni) a helyi lakosságot, s arra is képesek, hogy összefogják a közös (települési) célok érdekében (…). Föl kell erősíteni azokat a polgári értékeket, amelyek össztársadalmi szinten is erősítésre szorulnak”. Ide sorolják az identitást, a lokalitással és helyi társadalommal való azonosulást, az lakótársak iránti empátiát, a szolidaritást a lakótársakkal és a település egészével, az adaptációs képességet és innovációs hajlamot. Természetesen az eredményes működéshez, a sikerhez mindaz szükséges, amit a fentiekben már leírtunk, s ami a kampányban követelésként és ígéretként hangzott el, azaz a valódi önkormányzatiság. A 2011-től napjainkig is tartó centralizációs folyamatoknak betudhatóan - amelynek része többek között az önkormányzatok finanszírozásának megváltoztatása, az önkormányzatok által fenntartott és működtetett oktatási és egészségügyi intézmények államosítása stb. – megtörtént a települési önkormányzatok szinte teljes kiüresítése. 2013-ban a települési polgármesterek részvételével megtartott konferencián - a 444.hu-n megjelent tudósítás szerint - Lázár János még azzal dicsekedhetett, hogy „sikerágazat az önkormányzatok működése, mert az elmúlt 22 évben minden intézménynek csökkent a bizalmi indexe, kivéve az önkormányzatoké (…) Fenntartó, működtető települési önkormányzatok jöttek létre (…) Most az állam célja, hogy tisztább profilú, a településeket fejlesztő és a helyi ügyeket intéző önkormányzatok legyenek, amelyek fő feladata a helyiek életminőségének a javítása.” Nem kérdőjelezzük meg Lázár akkori kijelentését, már csak azért sem, mert nincs ismeretünk arról, hogy ki által mért, miféle bizalmi indexre hivatkozik. Arra vonatkozóan viszont biztos ismeretünk van, hogy ez a bizalmi index 2017-re megfogyatkozott. Ennek is szerepe lehet az ellenzéki jelöltek győzelmében. A Civil Kollégium Alapítvány és a Közösségfejlesztők Egyesülete 2005-től néhány év kihagyással méri a közbizalom indexet, amiről mindenki által hozzáférhető jelentés készül. Ebben az olvasható, hogy az önkormányzatok bizalmi indexe 2013-ban 2,5, 2017-ben pedig 2,1. Ez utóbbi jelentésben az is olvasható, hogy a „csökkenés okaira következtetni nagyon kockázatos". Ennek ellenére azzal folytatja a jelentést készítő, hogy: „a nagyon erőteljes kormányzati centralizáció (…) kiüresítette a helyi szintű kezdeményezések és döntéshozatal jelentőségét (…), a helyben maradó források csökkenése átrendezte az önkormányzatok (…) esélyeit (…)". Egyetértünk, és a jelentést tevőknek azzal a megfogalmazásával is azonosulni tudunk, mely szerint: „A bizalom a társadalmi tőke egyik fontos eleme, összetevője, s így az intézmények iránti bizalom csökkenése, eltűnése tőkehiányt okoz.” A most megválasztott testületeknek fontos feladata lesz a bizalom visszaszerzése. A szerző szociológus 

Bankok, ébresztő!

Agatha Christie-től, a krimi koronázatlan királynőjétől aligha vitathatja el bárki is, hogy csodálatos emberismerettel rendelkezett. Nemcsak művei szereplőinek habitusát rajzolta fel briliáns módon, de azt is jó érzékkel találta el, hogy mire vágynak olvasói. Így hát fenntartás nélkül elhihetjük neki - hisz nem nem volt szokása a szavakkal történő puszta játék -, hogy  "normális emberek olykor felettébb meglepő dolgokat követnek el, abnormális emberek pedig igen józanul és köznapi módon viselkednek."  
De vajon melyik embertársunkkal helyezte magát közös platformra Nagy Márton, a jegybank legfelkészültebbnek tartott alelnöke, amikor egy pesti luxusszálló báltermében tartott előadásában erről igyekezett meggyőzni a gazdasági és bankszféra krémjéből álló hallgatóságát: "Azt gondoljuk, hogy az alacsony kamatkörnyezet ma már nem abnormális”? Feltehetően nem azokra a befektetőkre célzott, akiket - milliárdos reklámkampánnyal - sikerült meggyőzni arról, hogy az MNB által is istenített, "szupernek" nevezett államkötvényt vásároljanak. Olyant, amelynek legfontosabb csábereje  éppen az, hogy valamennyi kereskedelmi bank ajánlatát magasan felülmúló  kamattal bír, és emellett még biztonságos is.  
Az alig néhány hónap alatt 2100 milliárd forintosra duzzadt állomány teljes mértékben az ellenkezőjét bizonyítja az alelnök által megálmodottaknak. Ezek az állampapírok köszönőviszonyban sincsenek az alacsony kamatkörnyezettel. Az államháztartás hiányának kordában tartása azonban felvállalt kötelezettség, és ez nem megy másképpen, mint hogy a lakosság más formákban leledző megtakarításait és a megmozdítható készpénz-állományt becsatornázzák az állampapírokba, akár még olyan áron is, hogy a kereskedelmi bankok emiatt feladják a számukra kilátástalannak tűnő kamatversenyt. 
Ennek fényében nevetségesnek tűnik Nagy Mártonnak az a jóslata is, hogy a következő öt-tíz évet a tartósan alacsony kamatok határozhatják meg, ez lesz az új norma.  Ez az állítás már csak azért is hamis, mert ennek az időszaknak a végén feltehetően már nem Londonhoz vagy New Yorkhoz igazodik a pénzvilág, hanem Pekinghez. (Hogy ez milyen feszültségekkel jár majd, abból a napjainkban zajló Hong Kong-i összecsapások adnak némi ízelítőt.)
Nagy Mártont és az általa képviselt jegybankot azonban nem olyan fából faragták, hogy az általuk napi szinten űzött, a banki (tőzsdei)  megtakarításokat elszipkázó "kamatterrorral" megelégednének. Ellenkezőleg, még meg is fenyegetik a 35 Magyarországon működő pénzintézetet, hogy jó lesz vigyázniuk, mert belőlük 5 is bőven elegendő lenne. S aki nem értene a szóból: a pénzintézetek fejére olvasta az alelnök azt a kétségtelen tényt is, hogy lassú a hitelfolyósítás, és a bankok korántsem szívbajosak, amikor  a díjaikat, jutalékaikat felszámítják. 
A bankellenes roham korántsem az ügyfelek érdekében történik. A NER elérkezettnek látta az időt, hogy a saját gyermekeként  kezelt Takarékbanknak "méltó"  helyet szorítson. Akár bankfiók-bezárások árán is. Ez az, ami abnormális!

Fékezés

Bár fideszes potentátoktól tudjuk, hogy a képviselők akkor is dolgoznak, amikor nincs plenáris ülés, de azért jó tudni, hogy mától ismét benépesülnek a padsorok. Negyed évet kellett eltöltenünk az Országgyűlés nélkül, sokaknál már elvonási tünetek jelentkeztek. De nem volt mit tenni, a nyári szünet, aztán pedig az önkormányzati választás kampánya megfosztott bennünket ettől a pótolhatatlan élménytől. 
Az persze kérdéses, hogy ezentúl mennyit tudhatunk meg a képviselők munkájáról. A jelek szerint a mindig szigorú pedellusként működő házelnök és csapata inkább egy titkos szektát csinálna a parlamentből. Ennek jegyében kicsit még szigorítottak „az országgyűlési tudósítás rendjének szabályain”. A lényeg az, hogy a minden lében kanál médiamunkások nehogy már túlságosan zavarni merészeljék áldozatos tevékenységük közepette a honatyákat és –anyákat. Miáltal természetesen azt is meg kívánják akadályozni, hogy a plebs túlságosan belelásson abba, mi is folyik az Országház falain belül. 
Mindazonáltal nem mondhatjuk, hogy ez a szigorítás váratlan lett volna. Elég csak felidézni a Fidesz frakcióvezetőjének kirohanását, amihez pártja nemrég tartott kongresszusát tartotta a megfelelő terepnek. Kocsis Máté felidézte a tavaly decemberben történteket, amikor az ellenzéki képviselők – megfogalmazása szerint - "a parlamenti mindennapok részévé tették a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot”. Majd biztosított mindenkit arról, hogy a hatalom „a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát”. 
Egyelőre még csak a média embereit tudják szabályozni, de ne legyenek kétségeink, szívesen megtennék ugyanezt az ellenzékkel is. Nyilván nem változott Orbán Viktor korábbi álláspontja, miszerint a parlament nélkülük is működik. S most, a dicsőséges önkormányzati választás veszteségei nyomán még jobban szeretnék szűk keretek közé szorítani ezt az egész vircsaftot. Láthatóan Kövér Lászlón igazán nem múlik semmi.
Most kell megfékezni a rendszer ellenségeit, nehogy túlságosan elszemtelenedjenek.