ORFK;Microsoft-botrány;

2019-10-24 06:00:00

Busásan fizetett a rendőrség is a Microsoftnak

Az ORFK kiugróan magas, 22 ezer forintos óradíjat utalt a tanácsadói munkáért, ráadásul szakértők szerint feltűnően hosszú időn át.

Fiktívnek tűnő munkavégzésre fizetett ki a rendőrség rendkívül magas, nettó 22 ezer forintos szakértői óradíjat, összesen 87 millió forint értékben a Microsoft szoftverek beszerzésével összefüggésben – derítette ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Mint emlékezetes, 2013 és 2015 között a magyar Microsoft úgy adott el szoftvereket állami cégeknek, hogy közvetítőket iktattak be, amelyek – a kiszivárgott információk, e-mailek szerint a kormányzat tudtával – extra haszonra tettek szert. Az ügyet vizsgálta az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC), amely egyértelműen korrupciógyanúsnak találta az ügyet. A szoftvereladások mellett gyanússá váltak a cég és egyes állami szervezetek, hivatalok közötti tanácsadói szerződések is: a SEC szerint a Microsoft papíron alvállalkozókat vett igénybe, ám annak nincs nyoma, hogy azok valós munkát végeztek volna. Így a felügyelet szerint erős a gyanú, hogy az alvállalkozók hamis teljesítésigazolásokat adtak le a Microsoftnak. A SEC ezzel arra utal, hogy ilyen ügyleteken keresztül is fizettek ki kormányközeli alvállalkozókat.

Az amerikai tőzsdefelügyelet mutatott rá arra, hogy a Microsoft 2014-ben több tanácsadói szerződést kötött az Országos Rendőr Főkapitánysággal (ORFK) is. A SEC jelentése alapján pedig Hadházy Ákosnak sikerült beazonosítania az egyik ilyen tanácsadói szerződést: ez az E-Útdíj fejlesztésére vonatkozott. (Az önmagában kérdéseket vethet fel, hogy miért épp az ORFK-nak kellett az E-Útdíjhoz kapcsolódó szoftverekkel foglalkoznia, amikor van erre egy állami cég, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.)

Mindezek után Hadházy kérdések sorával fordult a rendőrséghez. Többek között arra volt kíváncsi, hogy a Microsoft vagy az alvállalkozó dolgozott-e a rendőrségnek? Ha alvállalkozót vontak be, akkor köztük volt-e a szerződés idején az Orbán Viktor kormányfő veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó HCS Expert Kft.

Az ORFK válaszában először nem felelt arra, hogy kaptak-e szerepet alvállalkozók. Később viszont a cég megnevezése nélkül is csak annyit közölt: a teljesítésben a „szolgáltató cég munkatársai” vettek részt. Amikor Hadházy visszakérdezett, a rendőrség annyit közölt: az ORFK közvetlenül nem szerződött a HCS Experttel. Ez azért érdekes választ, mert azt senki nem állította, hogy közvetlenül szerződtek volna ezzel a céggel. Érdekes módon a rendőrség annak ellenére is kerülte a konkrét válaszokat az alvállalkozókkal kapcsolatban, hogy az ORFK és a Microsoft közötti szolgáltatói szerződésből világosan kiderül: megkülönböztettek „MS” (Microsoft) és a nem MS munkatársakat. A képviselő kérdésére a rendőrség leszögezte: nem indítottak belső vizsgálatot a szoftverbeszerzések kapcsán.

Pedig lett volna mit vizsgálni: a teljesítési igazolásokból ugyanis kiderül, hogy a rendőrség felé a Microsoft 2015-ben több részletben számlázott. Figyelemre méltó módon a cég saját és bevont szakértői egyaránt percre pontosan 986 órányi munkát végeztek, alkalmanként nettó 21 millió, bruttó 28 millió forintért. Szintén furcsa, hogy a Microsoft által az ORFK-nak benyújtott ajánlattételi anyag 2015. január 5.-én kelt, míg a teljesítési szerződések szerint már január elsejétől ketyegett a Microsoftnak a szolgáltatói díj.

Hadházy Ákos lapunknak úgy fogalmazott: szerinte itt „sima lopásról van szó”, feljelentést tesz az ügyben.