feljelentés;Demokratikus Koalíció;

2019-10-24 15:52:16

Feljelentést tesz a DK, amiért megütötték képviselőjüket a Zeneakadémiánál

A párt szóvivője közölte: Bede Zsolt mellkasi zúzódásokat okozott Domokos Ágnesnek.

Büntetőfeljelentést tesz a Demokratikus Koalíció (DK), amiért megtámadták szerdán a párt óbudai önkormányzati képviselőjét – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.

Barkóczi Balázs azt mondta:

Az orvosi látlelet is bemutatta, amelyen az áll: „mellkas zúzódása, testi erővel elkövetett testi sértés”.

A DK a Zeneakadémia elé hirdetett flashmobot arra az időpontra, amikor az épületben Orbán Viktor miniszterelnök tartotta meg október 23-ai beszédét. Barkóczi Balázs azt mondta, „szintet lépett a fideszes provokáció”, amikor Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű blog „főszerkesztő-provokátora” kitépte Domokos Ágnes kezéből a táblát és megütötte őt. Az ellenzéki politikust mentő vitte kórházba, a sokkon túlmenően mellkasi fájdalmakkal.

Barkóczi Balázs a „Fidesz házi provokátorának” nevezte Bede Zsoltot. Felháborító és megdöbbentő, hogy a blogger emberileg annyira silány volt, hogy megütött egy 28 éves, törékeny nőt, aki senkinek sem ártott, csak egy táblát tartott a kezében – mondta, hozzátéve: pártja úgy tekinti, hogy amikor egy képviselőjüket megütik, akkor ezt az összes DK-sal tették.

Nincs olyan európai ország, ahol egy ilyen erőszakos, politikai alapú támadás után az elkövetőt ne bilincsbe vinnék el – értékelt a szóvivő, aki szégyennek nevezte, hogy ez most nem történt meg. Ez egy gusztustalan, gyáva és hitvány cselekedet volt, amit a lehető leghatározottabban el kell ítélnie nem csak az igazságszolgáltatásnak, de a társadalomnak is, és nem csak az ellenzéknek, hanem a jobboldalnak is – fogalmazott.