Az agrárminisztérium államtitkára, Feldman Zsolt azt nyilatkozta az MTI-nek a közelmúltban, hogy javult az agrárium termelékenysége: az egy hektárra jutó mezőgazdasági kibocsátás 2010 és 2018 között kétharmadával növekedett, és 615 euró lett.
Ez a „győzelmi jelentés”-típusú nyilatkozat egyértelműen félrevezető szándékot takar, mivel nem szerepel benne, hogy folyó áron számoltak és nem változatlan áron, pedig ez utóbbi mutatná a reális képet. Azért sem helyes folyó áron számolni, mert az áremelkedésekből származó termelésiérték-növekedés nem tekinthető az ágazat valós termelékenység-javulásának, hiszen azt az élelmiszer-fogyasztók fizetik meg jövedelmükből.
Változatlan áron számolva egyébként 33 százalék a területi termelékenység növekedése, de csak azért ilyen magas, mert a 2010. év irreálisan alacsony bázis az akkori kedvezőtlen időjárás miatt. Ha egy jobb évhez, például a 2008-hoz viszonyítjuk a múlt évi kibocsátást változatlan áron, akkor csak 5-6 százalék a termelékenység javulása 10 év alatt, ami elmarad az uniós versenytársakéhoz képest.
Lemaradásunkat jelzi az a tény is, hogy a hazai 615 euró hektáronkénti mezőgazdasági kibocsátás az uniós átlagnak csak 62 százaléka! Ez azonban kimaradt a „győzelmi jelentésből”, pedig ez egy nagyon fontos jelzés a kormány számára: sürgető az áttérés a hatékonyságot javító agrárgazdálkodásra!
Orbán Viktor és Nagy István agrárminiszter önkritikusabb volt, amikor az elmúlt időszakban többször is hangsúlyozta a versenyképesség javításának szükségességét és a természeti feltételeink jobb kihasználását. Ennek ellenére ilyen célú kormányprogram még nem készült, pedig Varga Mihály pénzügyminiszter szerint „programalkotásban jó a magyar szakpolitika”. De ha a kormány nem is, az Agrárkamara kidolgozott egy 9 pontból álló stratégiai célokat kitűző programot, s ebben kiemelten foglalkoznak a versenyképesség növelésének feltételeivel. Egyebek mellett többlet költségvetési forrásokra is javaslatot tesznek. Vidékfejlesztési célokra 2000 milliárd forintot tartanak szükségesnek 2021-2027 között; ebben az időszakban azonban várhatóan több mint 20 százalékkal kevesebb uniós támogatást kapunk a jelenlegi 1300 milliárd forintnál, így az agrárkamarai igény mintegy 1000 milliárd forint többlet költségvetési támogatást igényel. Emellett javasolják még a mezőgazdasági termelők adómentességét 100 millió forint árbevételig.
Szakértők is egyetértenek azzal, hogy a termelők támogatásának növelése és az adó csökkentése adott esetben fontos versenyképességet javító eszköz lehet. Nálunk viszont 2014-15-től a földszabályozás és a támogatás felhasználásának szabályai erőteljesen fékezik az ágazat produktivitását és jövedelemtermelő képességét. Ezért ilyen helyzetben első lépésként a rossz szabályokat kell megváltoztatni, mert ez nem igényel többletáldozatot a társadalomtól és gyors eredményjavulást hoz. Erre azonban az Agrárkamara nem tesz javaslatot.
Pedig a magyar földtörvény nemcsak a racionális földhasználat követelményeinek nem felel meg, hanem az uniós jogot is sérti, s emiatt az EU kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. Öt évvel ezelőtt az Agrárkamara és a Magosz vezetői javasolták a kormánynak a piac- és versenyellenes szabályok bevezetését, pedig akkor is világos volt, hogy emiatt csökkenni fog a versenyképesség. Kormánypárti agrárpolitikusok ekkor azzal érveltek az új földszabályozás mellett, hogy a föld nemzeti kincs, ezért magyar tulajdonosok kezében kell tartani. Ez utóbbi rendben is van, de a föld csak akkor tekinthető valóban nemzeti kincsnek, ha ténylegesen hozzájárul a nemzet erősítéséhez a közérdek hangsúlyos szolgálatával, például olcsóbb és egészségesebb élelmiszerek előállításával. Ezzel szemben ma az látható, hogy a magyar föld csak a kiváltságos keveseket gazdagítja.
Az illiberális agrárpolitika kárai című írásomban (Népszava, 2010. április 8.) tényadatokkal igazoltam, hogy a kormány hibás agrárpolitikája miatt mintegy 1000 milliárd forint összegű beruházás nem valósult meg a mezőgazdaságban 2015-től. Ez az elmaradt fejlesztés az egyik oka az ágazat alacsony versenyképességének. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a uniós vidékfejlesztési támogatásokat nem tudjuk teljes egészében felhasználni ebben a tervezési ciklusban, mert az 1300 milliárd forint keretösszegnek eddig csak egyharmadát fizették ki, a rossz kormányzati intézkedések miatt.
Az Agrárkamara javaslatának lényege tehát, hogy a társadalom fizesse ki a kormány agrárpolitikai hibáiból származó veszteséget a következő években is.
Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy a társadalom részéről erősödött az agrárium „hátrányos megítélése” az utóbbi időben. Bizonyára keresik majd a kedvezőtlen megítélés okait, de attól tartok, hogy a valódi okot nem fogják nevesíteni. Nem fogják leírni például azt, hogy a kormány agrárpolitikájának első számú prioritása a hatalom megtartásához szükséges szavazóbázis egybekovácsolása. Ezzel szemben a lakosság érdeke az agrárium versenyképességének magas szintre emelése lenne, hogy ezáltal megfizethető áron lehessen élelmiszerhez jutni, és növekedjen a garantált beltartalmú, jó minőségű hazai élelmiszerek aránya az élelmiszer-fogyasztáson belül.
Ezt az ellenmondást egyre többen ismerik fel. Bár ez önmagában kevés a közjót szolgáló, új agrárpolitika kikényszerítéséhez, de fontos jelzés a hatalomnak. Gyors váltásban azonban nem reménykedhetünk. Egy ideig a kormány még bizonyára folytatja a már látványosan megbukott illiberális agrárpolitikáját, ennek egyre növekvő terhei pedig – ahogy eddig is – leginkább a társadalom többségét alkotó kisemberek életszínvonalát csökkentik majd.
A szerző agrármérnök