oktatás;szegényésg;

Küszködésre ítélve – Gyerekek tízezrei estek ki idő előtt a közoktatásból

Fiatalok tízezrei estek ki idő előtt, végzettség nélkül a közoktatásból, mióta hét évvel ezelőtt a kormány úgy döntött: 16 évre csökkenti a tankötelezettségi korhatárt. Most roma szervezetek kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy a korhatár ismét 18 év legyen, de egyértelmű, hogy ez nem elég. Az iskolarendszernek alapjaiban kellene megváltoznia, hogy ne termelje újra a mélyszegénységet.

„A fiatalok tízezrei zuhannak ki a közoktatás rendszeréből mindenféle végzettség nélkül. Nem értjük, miért mondott le a kormány ennyi emberről, egy egész nemzedékről. A mai világban végzettség nélkül a totális kirekesztettség, reménytelenség, küszködés és boldogtalanság vár ezekre a fiatalokra” – fest borús képet a helyzetről Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület vezetője, aki a múlt héten, a Roma Büszkeség Napján jelentette be, hogy országos aláírásgyűjtést indítanak a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállításának érdekében. 

Idén a Roma Büszkeség Napjának jelmondata az volt: „Tanulni akarunk!” „Nem kell társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy az ember belássa: a jövő szempontjából legértékesebbek a gyerekek, akiket arra kell sarkallni, hogy minél tovább tanuljanak, minél magasabb végzettséget szerezzenek” – teszi hozzá Setét Jenő.

A kormány 2012-ben vitte le a tankötelezettségi korhatárt 18-ról 16 évre. A komolyan vehető szakértők már akkor is értetlenül fogadták a lépést, a világon ugyanis sokkal inkább az a tendencia, hogy minél tovább benntartják a gyerekeket az oktatási rendszerben. Egyszerűen azért, mert minden az iskolában eltöltött év növeli annak az esélyét, hogy később a diák jól boldogul az életben, legalábbis egy jó oktatási rendszerben.

Mennek a lecsóba

Mivel ma még senki nem tudja, hogy fog kinézni munkaerőpiac tíz vagy akár öt év múlva, a hozzáértők szerint teljes tévedés azt gondolni, hogy például egy „kétkezi szakma” megtanításával hosszú távon biztosítható egy fiatal jövője, inkább olyan alapokra, készségekre és kompetenciákra van szükség, amelyekkel képes alkalmazkodni a változásokhoz, és meg tud tanulni egy új szakmát, ha éppen arra van szükség. De az iskolából kihulló hátrányos helyzetű, szegény, nagyobb részt roma tanulók legtöbbször nem jutnak el addig, hogy szakmát vagy érettségit szerezzenek. Sőt, legtöbben az alapvető olvasási és számolási készségek nélkül, funkcionális analfabétaként esnek ki az iskolarendszerből.

Bár a következményekről, hogy pontosan hány gyerek lemorzsolódását okozta ez az intézkedés, többféle számítás is létezik, a tankötelezettségi korhatár leszállítását sokan kritizálták a kormány közeléből is. Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter, jelenleg XII. kerületi polgármester például egy évvel ezelőtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapításának 30. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, joggal és okkal lehet szidni a kormányt ezért a lépésért. „Most látjuk, micsoda ára van: évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Évente tízezerrel növeljük a majdani munkanélküliek és közmunkások táborát” – mondta az ősfideszes polgármester.

Szintén tavaly a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is a tankötelezettség korhatárának megemelése mellett érvelt egy a szakképzés megújítását sürgető javaslatcsomagban. Szerintük, mivel Magyarországon évente 40-50 ezer fővel is csökkenhet a dolgozók száma, a lehető legkisebbre kell csökkenteni az iskolai lemorzsolódást. Arról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, hogy az elmúlt hét évben mennyien estek ki az iskolákból 18 éves koruk előtt, de árulkodó: egy az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített belső felmérés (amelyet annak idején a 168 Óra hozott nyilvánosságra) már 2016-ban is több mint 42 ezer lemorzsolódott gyerekről szólt, az utóbbi években sokat húzott-nyúzott szakképzés különösen rossz eredményeket produkált. A döbbenetes adatok pedig minden szakértő szerint összefüggésben vannak a tankötelezettségi korhatár leszállításával, bár az is kétségtelen, hogy a problémák sokkal korábban, már az általános iskola alsó tagozatában elkezdődnek.

Az alapoknál kell kezdeni

„Minél kisebb az iskola, minél kevesebben járnak oda, és minél homogénebb a gyerekcsoport összetétele, annál gyorsabban válnak a lemorzsolódás áldozatává. Ha sikerül a nyolcadik osztályt befejezniük 16 éves korukig, akkor is olyan hiányokkal érkeznek a középfokú oktatásba, hogy néhány hónap után, de legkésőbb az első év végéig feladják. Ez egy olyan kudarc, ami a teljes életükre kihat, a szegénységi csapda újraöröklődik” – mondja Berki Judit esélyegyenlőségi szakember, a Bátonyterenyei Tanodahálózat vezetője, aki azt tapasztalja: a legnehezebb helyzetű gyerekek egy részének a nyolc általánost sem sikerül befejezni 16 éves koráig.

A szabad iskolaválasztás lehetővé teszi, hogy a középosztály a messzebb lévő, jobb intézményt válassza, mivel nekik nem jelent gondot, hogy megvegyék a buszbérletet vagy kocsival vigyék a gyereket. A kistelepülések iskoláiban a legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű családok gyerekei maradnak csak, így ezek tovább gettósodnak. „Meg kellene teremteni annak a lehetőségét, hogy a gyerekek iskolabuszokkal eljuthassanak azokba az iskolákba, ahol nem szegregált körülmények között kis csoportokban tanulhatnak, ahol adottak az egész napos iskola feltételei, és biztosított számukra a fejlődés lehetősége, akár egyéni foglalkozások segítségével” – mondja Berki Judit, aki azt is hozzáteszi: bár a tanodák igyekszenek megadni a gyerekeknek ezt a fajta figyelmet, az iskolarendszer hiá­nyosságait képtelenek teljesen pótolni. A teljes problémahalmazt nem oldaná meg önmagában a tankötelezettségi korhatár visszaállítása, ezzel párhuzamosan meg kellene erősíteni a pedagógusokat a helyi iskolákban, akiknek megfelelő szakmai támogatást kellene kapniuk a munkájukhoz és pluszösztönzőket kellene számukra nyújtani, hogy ezt a kétségkívül nehéz és összetett munkát végezzék. „Vagyis egy gyökeresen más köznevelési koncepcióra van szükség. Nem csak azért kell harcolnunk, hogy visszaállítsák a tankötelezettségi korhatárt, párhuzamosan a háttérfeltételek javításáért is küzdeni kell. Mindez nem megy egy-két év alatt, de az biztos, hogy az átgondolt munkát el kell kezdeni, mert a 24. órában vagyunk” – figyelmeztet Berki Judit.

Van igény a gyerekmunkára

Ugyanakkor Setét Jenő szerint már pusztán a tankötelezettségi korhatár visszaemelésével, ami tulajdonképpen csak egy adminisztratív intézkedés, sok ezer gyerek életét lehetne megmenteni. „Nem állítjuk, hogy így mindannyian agysebészek lesznek vagy csillagászok, de megszerezhetnék azokat az alapképességeket és végzettséget, amikkel tudnának boldogulni. Elképesztő munkaerőhiány van az országban, a kormány mégis engedi, hogy fiatalok tízezrei nyolc általánossal távozzanak az iskolarendszerből. Ez elképesztő pazarlás nemzetgazdasági szempontból és az emberi életeket tekintve is” – mondja a polgárjogi aktivista, aki szerint az iskolák sokszor örömmel szabadulnak meg a „problémás” gyerekektől, amikor betöltik a 16.-ot. És legtöbbször a gyerekek is megkönnyebbülnek, a sokéves iskolai sikertelenség, a rengeteg kudarcélmény nem marasztalja őket.

Sokuknak idejekorán be kell ­szállni a család fenntartásába, várja őket a napszám, a segédmunka. „Én azt hittem, a feudalizmus már véget ért, de ehhez képest iparágak vannak, amelyek a gyerekmunkára épülnek. A kormány milliárdokat öl a köz­oktatásba, majd 16 évesen elengedi a gyerekek kezét, vagyis rengeteg ­pénzből termeli újra a szegénységet, a reménytelenséget. Ezekkel a fiatalokkal aztán újra találkozunk a szociális ellátórendszerben, az egészségügyben és a sehová sem vezető, értelmetlen felnőttképzési programokban, amivel csak a képzőhelyek járnak jól. És ez nem a távoli jövő, most történik” – mondja Setét Jenő, aki szerint az iskolarendszerből kikerülő fiatalok nagyon hamar elvesztik a talajt a lábuk alól. Bár közmunkába már nem állhatnak 18 év alattiak, máshol ilyen tilalom nincs, zömében a feketegazdaság, illetve a nagyon alulfizetett bérmunkák szívják fel őket.

„A kamaszok erősek, jól bírják a fizikai munkát. A kudarcos iskolában töltött napokhoz képest ezeknek a mélyszegénységben élő gyerekeknek csábító lehet a munka. Legtöbbször feketén alkalmazzák őket, például az építőiparban, ahol megkereshetnek akár napi 8-10 ezer forintot, ami számukra és a családjuknak létfontosságú lehet. Viszont ezek az életpályák itt megszakadnak, ebből a helyzetből nagyon nehéz visszatérni az iskolába, a szakmai előrelépés viszont képzettség nélkül lehetetlen. „Nem lehet az a magyar társadalom célja, hogy százezer számra legyenek olyan gyerekek, akiknek semmilyen esélye ne legyen arra, hogy adófizető állampolgár legyen” – erősíti meg Berki Judit.

LemorzsolódnakAz Oktatási Hivatal a 2018/2019-es tanév második félévére vonatkozó adatai szerint a végzettség nélküli iskolaelhagyás több mint 55 ezer diákot veszélyeztetett (csak az általános iskolákban 36 ezret). A lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalma a meghatározás szerint azokat a diákokat takarja, akiknek az adott tanévben a tanulmányi eredménye közepes teljesítmény alatti volt, vagy az előző tanévi átlageredményükhöz képest legalább 1,1 jeggyel romlott az átlaguk. Megyénként is nagyok a különbségek: míg például Budapesten a diákok 4,5, Csongrádban 5,4, Nógrádban a fiatalok több mint 14 százaléka van veszélyben.