Mire gondolt?

Egyszerű politikai újságíróként szerencsére nem azért kapom a fizetésem, hogy napi szinten értelmezzem politikusaink megnyilatkozásait – legtöbbjük esetében ez meg is haladná intellektuális képességeimet. Így most, Orbán Viktor Zeneakadémián elhangzott beszédével kapcsolatban is csak egy szerény kérdést tennék fel. 
Furcsa beszéd volt, kevés aktuálpolitikai utalással. De az azért mégiscsak elhangzott, hogy „haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandók-e összeadódni”. Hát mi az aktuálpolitikai utalás, ha nem ez? Kik az „idegen vezetők”, a „mindenkori nemzetközi brigádok” Orbán Viktor szerint mostanában? Természetesen az ellenzék, akik nemcsak hitványak, de most „össze is adódtak” múlt vasárnap. De mit jelent, hogy „a hazafiak hajlandóak-e összeadódni”? 
A „hazafiak” Orbán Viktor szerint nyilvánvalóan a Fidesz, vagy a (mára echte populista) jobboldal. Kikből is állt ez az oldal korábban? Az MDF-ből, az önállóan létező KDNP-ből, a Kisgazdapártból, a MIÉP-ből és néhány tisztességes jobboldali értelmiségi körből. Majd jött Orbán Viktor, és ledarálta a kisgazdákat, megszüntette az önálló KDNP-t, felszámolta az MDF-et, a jelentéktelenségbe szorította a jobboldali civil szervezeteket. Maradt helyette a Fidesz az ő teljhatalmú irányításával. Ha úgy tetszik: „összeadódott”, ami korábban a jobboldalon volt. Olyannyira, hogy Orbán már nyugodtan használhatja az egykori FKGP „Isten, haza, család” szlogenjét is, senkinek nem jut eszébe, hogy ez nem az övé. 
Vajon akkor a „hazafiaknak” kivel kellene még „összeadódniuk”? Mire gondolt a művész? – tehetjük fel a klasszikus kérdést. 
Azt már tényleg csak halkan tenném hozzá, hogy „muszkavezér” jelenleg egy van, úgy hívják: Vlagyimir Putyin. Vele pedig széles e kontinensen régóta Orbán Viktor szeret a legjobban összeadódni.

Gyilkosság New Yorkban

A magyar Országgyűlés elnöke ezt mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak: „A fékek és egyensúlyok (sic) rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (...) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.” A házelnök nem kedveli az USA-t, most mégis pont úgy fogalmazott, mint egy megátalkodott trumpista. 
Donald Trump még a 2016-os választási kampányban jelentette ki, hogy akár le is lőhetne valakit a New York-i 5. sugárúton, akkor sem veszítene szavazatokat. Ebből mára szabályos jogi védekezés lett, amelyet Trump az ellene indult kongresszusi vizsgálatra vonatkoztat. Eszerint az elnököt mandátuma végéig semmiért nem lehet felelősségre vonni, „a demokratikus akaratnyilvánítás eredményeképpen” joga van azt tenni, amit csak akar. Egyik ügyvédje a minap bíróság előtt állította, hogy felfogása szerint az elnök tényleg elővehetné pisztolyát, és agyonlőhetne valakit, akkor sem lehetne felelősségre vonni, sőt még csak meg se lehetne akadályozni a további gyilkosságokban – mert hiszen megnyerte a választást.
Továbbgondolva: vajon mi lenne a helyzet az ötödik, a tizedik, a századik vagy az ezredik gyilkosság után? Vagy a magyar példánál maradva: a küllők közé dugott bot lenne, ha az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, netán az ügyészség részrehajlás nélkül végezné alkotmányos kötelességét? Hogy az Alkotmánybíróságot ne is említsük.
2528 évvel ezelőtt, amikor a rómaiak elkergették Lucius Tarquinius Superbust, az utolsó királyt, úgy döntöttek, hogy nem egy, hanem két konzulra bízzák a hatalmat. Azért nem egyre, mert abból gyorsan újra király lett volna. A két konzul naponta váltotta egymást, megbízatásuk szigorúan egy évre szólt, az újraválasztás lehetősége nélkül. Az ELTE-n annak idején nyilván római jogot is tanuló dr. Kövér ne lenne tisztában azzal, milyen múltja van a fékek és ellensúlyok rendszerének a demokráciák történetében? 
A Trump vagy dr. Kövér által előnyben részesített abszolút végrehajtói hatalom követeléséért I. Károlyt 1649-ben lefejezték – ugyanis a Magna Carta 1215-ben történt elfogadása után az angol király sem tehetett meg bármit. Mellesleg, Trump legalább elnök, a végrehajtó hatalom tényleges feje, míg dr. Kövér elvben éppen hogy az egyik „fék és ellensúly”, a végrehajtó hatalmat ellenőrizni hivatott parlament elnöke.
A jogállamnak az a felfogása, miszerint a nép négyévente egyszer, a választáskor szólhat bele saját sorsába, amúgy pedig coki, nem egyszerűen hibás vagy idejétmúlt, hanem mindig is – hogy dr. Kövért idézzük – hülyeség volt. Mind a demokráciára, mind az egyeduralkodóra, diktátorra nézve életveszélyes hülyeség. Lehet, hogy rendpárti szavazóknak ideig-óráig tetszik, de amint fordul a kocka, ők kiabálnak leghangosabban zsarnokságot.
Frissítve: 2019.10.26. 10:27

Árat növel a rossz politika

Az agrárminisztérium államtitkára, Feldman Zsolt azt nyilatkozta az MTI-nek a közelmúltban, hogy javult az agrárium termelékenysége: az egy hektárra jutó mezőgazdasági kibocsátás 2010 és 2018 között kétharmadával növekedett, és 615 euró lett.
Ez a „győzelmi jelentés”-típusú nyilatkozat egyértelműen félrevezető szándékot takar, mivel nem szerepel benne, hogy folyó áron számoltak és nem változatlan áron, pedig ez utóbbi mutatná a reális képet. Azért sem helyes folyó áron számolni, mert az áremelkedésekből származó termelésiérték-növekedés nem tekinthető az ágazat valós termelékenység-javulásának, hiszen azt az élelmiszer-fogyasztók fizetik meg jövedelmükből.
Változatlan áron számolva egyébként 33 százalék a területi termelékenység növekedése, de csak azért ilyen magas, mert a 2010. év irreálisan alacsony bázis az akkori kedvezőtlen időjárás miatt. Ha egy jobb évhez, például a 2008-hoz viszonyítjuk a múlt évi kibocsátást változatlan áron, akkor csak 5-6 százalék a termelékenység javulása 10 év alatt, ami elmarad az uniós versenytársakéhoz képest.
Lemaradásunkat jelzi az a tény is, hogy a hazai 615 euró hektáronkénti mezőgazdasági kibocsátás az uniós átlagnak csak 62 százaléka! Ez azonban kimaradt a „győzelmi jelentésből”, pedig ez egy nagyon fontos jelzés a kormány számára: sürgető az áttérés a hatékonyságot javító agrárgazdálkodásra! 
Orbán Viktor és Nagy István agrárminiszter önkritikusabb volt, amikor az elmúlt időszakban többször is hangsúlyozta a versenyképesség javításának szükségességét és a természeti feltételeink jobb kihasználását. Ennek ellenére ilyen célú kormányprogram még nem készült, pedig Varga Mihály pénzügyminiszter szerint „programalkotásban jó a magyar szakpolitika”. De ha a kormány nem is, az Agrárkamara kidolgozott egy 9 pontból álló stratégiai célokat kitűző programot, s ebben kiemelten foglalkoznak a versenyképesség növelésének feltételeivel. Egyebek mellett többlet költségvetési forrásokra is javaslatot tesznek. Vidékfejlesztési célokra 2000 milliárd forintot tartanak szükségesnek 2021-2027 között; ebben az időszakban azonban várhatóan több mint 20 százalékkal kevesebb uniós támogatást kapunk a jelenlegi 1300 milliárd forintnál, így az agrárkamarai igény mintegy 1000 milliárd forint többlet költségvetési támogatást igényel. Emellett javasolják még a mezőgazdasági termelők adómentességét 100 millió forint árbevételig. 
Szakértők is egyetértenek azzal, hogy a termelők támogatásának növelése és az adó csökkentése adott esetben fontos versenyképességet javító eszköz lehet. Nálunk viszont 2014-15-től a földszabályozás és a támogatás felhasználásának szabályai erőteljesen fékezik az ágazat produktivitását és jövedelemtermelő képességét. Ezért ilyen helyzetben első lépésként a rossz szabályokat kell megváltoztatni, mert ez nem igényel többletáldozatot a társadalomtól és gyors eredményjavulást hoz. Erre azonban az Agrárkamara nem tesz javaslatot. 
Pedig a magyar földtörvény nemcsak a racionális földhasználat követelményeinek nem felel meg, hanem az uniós jogot is sérti, s emiatt az EU kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. Öt évvel ezelőtt az Agrárkamara és a Magosz vezetői javasolták a kormánynak a piac- és versenyellenes szabályok bevezetését, pedig akkor is világos volt, hogy emiatt csökkenni fog a versenyképesség. Kormánypárti agrárpolitikusok ekkor azzal érveltek az új földszabályozás mellett, hogy a föld nemzeti kincs, ezért magyar tulajdonosok kezében kell tartani. Ez utóbbi rendben is van, de a föld csak akkor tekinthető valóban nemzeti kincsnek, ha ténylegesen hozzájárul a nemzet erősítéséhez a közérdek hangsúlyos szolgálatával, például olcsóbb és egészségesebb élelmiszerek előállításával. Ezzel szemben ma az látható, hogy a magyar föld csak a kiváltságos keveseket gazdagítja.
Az illiberális agrárpolitika kárai című írásomban (Népszava, 2010. április 8.) tényadatokkal igazoltam, hogy a kormány hibás agrárpolitikája miatt mintegy 1000 milliárd forint összegű beruházás nem valósult meg a mezőgazdaságban 2015-től. Ez az elmaradt fejlesztés az egyik oka az ágazat alacsony versenyképességének. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a uniós vidékfejlesztési támogatásokat nem tudjuk teljes egészében felhasználni ebben a tervezési ciklusban, mert az 1300 milliárd forint keretösszegnek eddig csak egyharmadát fizették ki, a rossz kormányzati intézkedések miatt.
Az Agrárkamara javaslatának lényege tehát, hogy a társadalom fizesse ki a kormány agrárpolitikai hibáiból származó veszteséget a következő években is. 
Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy a társadalom részéről erősödött az agrárium „hátrányos megítélése” az utóbbi időben. Bizonyára keresik majd a kedvezőtlen megítélés okait, de attól tartok, hogy a valódi okot nem fogják nevesíteni. Nem fogják leírni például azt, hogy a kormány agrárpolitikájának első számú prioritása a hatalom megtartásához szükséges szavazóbázis egybekovácsolása. Ezzel szemben a lakosság érdeke az agrárium versenyképességének magas szintre emelése lenne, hogy ezáltal megfizethető áron lehessen élelmiszerhez jutni, és növekedjen a garantált beltartalmú, jó minőségű hazai élelmiszerek aránya az élelmiszer-fogyasztáson belül. 
Ezt az ellenmondást egyre többen ismerik fel. Bár ez önmagában kevés a közjót szolgáló, új agrárpolitika kikényszerítéséhez, de fontos jelzés a hatalomnak. Gyors váltásban azonban nem reménykedhetünk. Egy ideig a kormány még bizonyára folytatja a már látványosan megbukott illiberális agrárpolitikáját, ennek egyre növekvő terhei pedig – ahogy eddig is – leginkább a társadalom többségét alkotó kisemberek életszínvonalát csökkentik majd. A szerző agrármérnök