Sztrájkdilemma

Nincsenek könnyű helyzetben a szakszervezetek, amikor arról kell dönteniük, alkalmazzák-e a legerősebbnek gondolt fegyverüket, a sztrájkot. A kormány törvényátíró szuper-erejével gondoskodott arról, hogy Magyarországon ne lehessen jogszerű, de ütős sztrájkot szervezni. 
Az utóbbi években a sztrájk majdhogynem nevetség tárgyává, töltetlen fegyverré vált. Különösen az országos sztrájk. Bejelentik, aztán vagy elmarad, vagy kudarcba fullad. Bejelentik, és a legtöbben legyintenek rá, nem veszik komolyan – sokszor még azok sem, akiknek érdekükben állna egy erőteljes kiállás. 
A szakszervezeteknek sok mindent mérlegelniük kell. Egyrészt ciki, ha negyedévente sztrájkkal fenyegetőznek, aztán kétszáz ember csatlakozik országosan. De ugyanolyan ciki az is, ha a munkavállalók azt látják, azt érzik, az érdekképviseletek nem állnak ki értük, nem képesek oda ütni, ahova kell. Csakhogy a szakszervezeteknek nincs egy több százezer fős robothadseregük, akik sztrájkolnának a munkavállalók helyett. 
Most a Pedagógusok Szakszervezete helyezett sztrájkot kilátásba, ha a kormány nem teljesíti évek óta fennálló követeléseiket. Merész lépés már a sztrájk lebegtetése is. Tapasztalhattuk: hiába ég a tető a fejük felett, a pedagógusok többsége inkább behúzott nyakkal ül a tanáriban, abban reménykedve, így megúszhatja. Létrejött egy ördögi kör: a szakszervezet erőtlenné válik, ha a dolgozó nem áll oda mellé, amikor hívják. A dolgozó viszont azért nem áll oda, mert attól tart, az erőtlen szakszervezet nem tudja megvédeni. 
Nem valószínű, hogy a kormányban berezeltek volna a PSZ bejelentésétől. Ha lenne politikai akarat a követelések teljesítésére, már megtették volna. Januárban kiderül, a tanárok felelnek-e a hívásra, kiállnak-e a szakszervezet mellett. Kiállnak-e önmagukért.
Szerző
Juhász Dániel

Mire gondolt?

Egyszerű politikai újságíróként szerencsére nem azért kapom a fizetésem, hogy napi szinten értelmezzem politikusaink megnyilatkozásait – legtöbbjük esetében ez meg is haladná intellektuális képességeimet. Így most, Orbán Viktor Zeneakadémián elhangzott beszédével kapcsolatban is csak egy szerény kérdést tennék fel. 
Furcsa beszéd volt, kevés aktuálpolitikai utalással. De az azért mégiscsak elhangzott, hogy „haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandók-e összeadódni”. Hát mi az aktuálpolitikai utalás, ha nem ez? Kik az „idegen vezetők”, a „mindenkori nemzetközi brigádok” Orbán Viktor szerint mostanában? Természetesen az ellenzék, akik nemcsak hitványak, de most „össze is adódtak” múlt vasárnap. De mit jelent, hogy „a hazafiak hajlandóak-e összeadódni”? 
A „hazafiak” Orbán Viktor szerint nyilvánvalóan a Fidesz, vagy a (mára echte populista) jobboldal. Kikből is állt ez az oldal korábban? Az MDF-ből, az önállóan létező KDNP-ből, a Kisgazdapártból, a MIÉP-ből és néhány tisztességes jobboldali értelmiségi körből. Majd jött Orbán Viktor, és ledarálta a kisgazdákat, megszüntette az önálló KDNP-t, felszámolta az MDF-et, a jelentéktelenségbe szorította a jobboldali civil szervezeteket. Maradt helyette a Fidesz az ő teljhatalmú irányításával. Ha úgy tetszik: „összeadódott”, ami korábban a jobboldalon volt. Olyannyira, hogy Orbán már nyugodtan használhatja az egykori FKGP „Isten, haza, család” szlogenjét is, senkinek nem jut eszébe, hogy ez nem az övé. 
Vajon akkor a „hazafiaknak” kivel kellene még „összeadódniuk”? Mire gondolt a művész? – tehetjük fel a klasszikus kérdést. 
Azt már tényleg csak halkan tenném hozzá, hogy „muszkavezér” jelenleg egy van, úgy hívják: Vlagyimir Putyin. Vele pedig széles e kontinensen régóta Orbán Viktor szeret a legjobban összeadódni.

Gyilkosság New Yorkban

A magyar Országgyűlés elnöke ezt mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak: „A fékek és egyensúlyok (sic) rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (...) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.” A házelnök nem kedveli az USA-t, most mégis pont úgy fogalmazott, mint egy megátalkodott trumpista. 
Donald Trump még a 2016-os választási kampányban jelentette ki, hogy akár le is lőhetne valakit a New York-i 5. sugárúton, akkor sem veszítene szavazatokat. Ebből mára szabályos jogi védekezés lett, amelyet Trump az ellene indult kongresszusi vizsgálatra vonatkoztat. Eszerint az elnököt mandátuma végéig semmiért nem lehet felelősségre vonni, „a demokratikus akaratnyilvánítás eredményeképpen” joga van azt tenni, amit csak akar. Egyik ügyvédje a minap bíróság előtt állította, hogy felfogása szerint az elnök tényleg elővehetné pisztolyát, és agyonlőhetne valakit, akkor sem lehetne felelősségre vonni, sőt még csak meg se lehetne akadályozni a további gyilkosságokban – mert hiszen megnyerte a választást.
Továbbgondolva: vajon mi lenne a helyzet az ötödik, a tizedik, a századik vagy az ezredik gyilkosság után? Vagy a magyar példánál maradva: a küllők közé dugott bot lenne, ha az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, netán az ügyészség részrehajlás nélkül végezné alkotmányos kötelességét? Hogy az Alkotmánybíróságot ne is említsük.
2528 évvel ezelőtt, amikor a rómaiak elkergették Lucius Tarquinius Superbust, az utolsó királyt, úgy döntöttek, hogy nem egy, hanem két konzulra bízzák a hatalmat. Azért nem egyre, mert abból gyorsan újra király lett volna. A két konzul naponta váltotta egymást, megbízatásuk szigorúan egy évre szólt, az újraválasztás lehetősége nélkül. Az ELTE-n annak idején nyilván római jogot is tanuló dr. Kövér ne lenne tisztában azzal, milyen múltja van a fékek és ellensúlyok rendszerének a demokráciák történetében? 
A Trump vagy dr. Kövér által előnyben részesített abszolút végrehajtói hatalom követeléséért I. Károlyt 1649-ben lefejezték – ugyanis a Magna Carta 1215-ben történt elfogadása után az angol király sem tehetett meg bármit. Mellesleg, Trump legalább elnök, a végrehajtó hatalom tényleges feje, míg dr. Kövér elvben éppen hogy az egyik „fék és ellensúly”, a végrehajtó hatalmat ellenőrizni hivatott parlament elnöke.
A jogállamnak az a felfogása, miszerint a nép négyévente egyszer, a választáskor szólhat bele saját sorsába, amúgy pedig coki, nem egyszerűen hibás vagy idejétmúlt, hanem mindig is – hogy dr. Kövért idézzük – hülyeség volt. Mind a demokráciára, mind az egyeduralkodóra, diktátorra nézve életveszélyes hülyeség. Lehet, hogy rendpárti szavazóknak ideig-óráig tetszik, de amint fordul a kocka, ők kiabálnak leghangosabban zsarnokságot.
Frissítve: 2019.10.26. 10:27