Senki sem volt kíváncsi az áldozatokra -interjú Máté Gáborral

Publikálás dátuma
2019.10.28. 08:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Nagy Zoltán Szép csendben című alkotásában tér vissza a filmvászonra Máté Gábor. Egy hatvanéves karmestert alakít, aki intim kapcsolatba kerül egy tizennégy éves csellista lánnyal. Máté Gábor szerint a problémák a családokon belül keletkeznek, de erről nem beszél senki.
Színpadi színész, színházi rendező, igazgató, szaktekintély, közéleti személyiség, író: ezeket szoktuk hallani, ha ön kerül szóba. Pedig több mint nyolcvan egészestés, tévés vagy kisfilmben is szerepelt. Mit gondol, miért szorul a pályafutásának ez a része háttérbe?
 
Van erre teóriám. A filmjeim közül nagyon kevésre lehet azt mondani, hogy bombasiker lett volna, akár kritikai, akár népszerűség tekintetében. Manapság, ha egy taxisofőr egyáltalán megismer, a Csocsót említi. Ha lett volna még két-három Csocsó az életemben, ez nyilván másképp volna – már, ha tényleg számítana nekem, hogy filmsztárként aposztrofáljanak. Mindemellett az is igaz: az én nagyfilmjeim nem sikerültek úgy, amennyi potenciál bennük volt. Ezért a soron következő olyan típusú filmszerepemet soha nem akkor kaptam meg, amikor még a felszálló ágat jelenthették volna. Volt olyan, hogy két fontos filmes alakításom között hét év telt el. Színészi értelemben a legjobb film, amit készítettem: a Mielőtt befejezi a röptét a denevér. Szerencsés születési időpontjának következtében megélhette a színészsorsot a rendszerváltás előtt, illetve utána is.
Talán annyira nem szerencsés az időpont, mert a korábbi rendszernek pont a végére értem be, a hatvanas évekbeli értelmiségi archetípusaként, de addigra azokat a filmeket, melyekben kibontakozhattam volna, már nem volt divat készíteni. Marx József írta le rólam, hogy én leszek a magyar film intellektuális hős típusa. A jóslata sajnos nem jött be, mert leállt a filmgyártás, hiába vártuk az Oldás és kötés-szerű alkotásokat a nyolcvanas, pláne kilencvenes években. Pedig, ha a filmesek komolyan vették volna a rendszerváltást, akkor készülhettek volna olyan művek, melyekben én lehettem volna a főszereplő. Jó pár III/III-as szerepet eljátszhattam volna... Teszem hozzá, a nagy változás mozgóképei a mai napig nem készültek el, őrületes a hiány ezen a téren. A színházi karrierjében viszont tetten érhetőek ezek a szerepek, karakterek.
Pedig a színházban sem a biztos tudás, hanem a biztos kérdés birtokában dolgozunk. Ugyanakkor fontos, hogy a színház, már csak a műfaja miatt is közösségi élmény, és alapvető feladata, hogy az embereket szembesítse. A film bonyolultabb, sokkal erősebb a realizmus, így ezeknek a műveknek minden esetben valamilyen színűek kellenének, hogy legyenek. Ebbe a darázsfészekbe a filmesek nem nyúltak bele. A rendszerváltás után pedig megjelent a film esetében az üzleti szemlélet. Például: majdnem úgy volt, hogy én játszom a Meseautó főszerepét, aztán történt egy rendezőváltás és ezután kapta meg Stohl András a munkát, mert benne látták a sanszot, hogy beülnek rá a nézők. Karrierjében igazi kakukktojás Az erősebb című film. Ez az eddigi egyetlen mozgóképes rendezése.
Ennek prózai okai vannak. Dömölky Jánost kérték fel, nem sokkal a rendszerváltás előtt a Magyar Televízió művészeti vezetőjének, akivel többször dolgoztam korábban színészként. Felajánlott egy nagyon kicsi költségvetést, ami egy kamaraműre volt elég. Strindberg színművére esett a választásom, amit Bánsági Ildikóval és Takács Katival el is készítettünk. Aztán jött is volna a következő, de Dömölkyt leváltották és a lehetőség megszűnt. Magyarországon ennyire egyszerűek a dolgok. Első tévéfilmszerepét még főiskolásként játszotta a Rendőrség című filmben 1976-ban, amit hiába szerettem volna megnézni, sehol sem találtam.
Nincs meg sehol? Én is kerestem egy időben. Andorai Péter nem tudta elvállalni a szerepet, Gothár Péter meg végül rám bízta. Izgalmas tévéfilm. Mrożek-adaptáció volt, aki a hetvenes évek közepéig be volt tiltva, a főiskolán sem játszhattuk, még vizsgaelőadáson sem. Péter elképesztő tehetség, az őrületeiben részt venni mindig is kitüntetett pozíció volt. 1980-ban pedig jött a Circus maximus, Radványi Géza rendezésében.
Akit akkor nem csak, hogy hazaengedtek, és mint szovjetellenes elemet nem zártak börtönbe, sőt, még egy lehetőséget is kapott, hogy megrendezzen egy filmet. Ez olyan csoda volt, mint amikor Puskás Öcsi hazajött. Radványi eleinte nem is engem akart. Volt egy nagy testű amatőrszereplő fiú András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmjében, ő volt a kiszemelt. Almási Tamás, aki akkor főiskolás volt, felhívta Radványi figyelmét rám, azzal érvelve, hogy színész mégiscsak jobb lenne. Radványi eljött a főiskolára, megnézte a Baal című előadást, amit Valló Péter rendezett. Én három vagy négy nagyon kicsi szerepet játszottam. Amikor én voltam a színpadon, Radványi, aki az első sorban ült, mint egy órásmester, nagyítóval a kezében figyelt. Aztán behívtak egy próbafelvételre. Akkor még olyan világ volt, hogy ezt is a fő alkotók vezényelték le: Sára Sándor operatőr, és maga Radványi. Óriási élmény volt a közelében lenni. A film nem sikerült jól, de az idő mindent megszépít. Radványi egy különleges szerelmi történetben gondolkodott, de rengeteg különleges színészegyéniséget trombitált össze és megadta nekik a lehetőséget, hogy kicsit róluk is szóljon a film, ezért az alaptörténet elcsúszott.
Ha már szóba jött a casting: a Szép csendben esetében volt ilyen? Közeli ismerősömtől érdeklődött a rendező, hogy én vajon egyáltalán hajlandó vagyok-e filmezni, mert azt hallotta, hogy visszavonultam. Ezt cáfoltam, de tény, hogy nem akarok mindenáron filmben szerepelni. Ám nagyon jó volt a forgatókönyv. Még egy drámai akadály volt: a szerelmemmel pont akkor mentünk volna nyaralni, amikorra a forgatást időzítették. De a hölgy elengedett. Szóval, casting nem volt, de próbafelvételek bőven voltak, mert passzolnunk kellett Bognár Luluval, aki egyrészt nagyon fiatal, másrészt nem képzett színész. A zaklatás igen érzékeny téma, erről hogyan kommunikáltak a munkafolyamat során? A nagy beszélgetések a próbafolyamat során zajlottak, itt sokszor lakatot tettem a számra. Nagyon másképpen fogalmaztam volna, ha Lulu egy képzett aktor vagy felnőtt, jelen esetben meglehetősen óvatos voltam. Nyilván sok olyan megbeszélés volt Lulu és a rendező között, amiből én kimaradtam, így nem tudom, hogy ott mi hangzott el. Nem tudom, hogyan érte el Zoltán, amit elért. Azt mondta Lulunak esetleg: gondold azt, hogy elveszett a kiscicád? Netán belekevertek engem? „Képzeld, mi lenne, ha ez az bácsi hozzád érne?” Ez szült bennem rossz érzést. Amit viszont a vásznon látunk, az hiteles. Zoltán nagyon jól instruálta Lulut, a főiskolás fiatalokat és értelemszerűen engem is. Meglepte az információ, hogy Nagy Zoltán életének eseményei ihlették a filmet? Nem, mert ez volt az első dolog, amit elmondott. Illetve az is tény, hogy hangszeres zenész, így abban is otthon van. Amikor például Erik rossz helyre nyúlt a mutatóujjával a hegedűhúron, azonnal leállította a felvételt. Ez rendkívüli biztonságot adott. Mit gondol arról, hogy a Szép csendbent a magyar #metoo filmként aposztrofálják? Különösen, hogy sokan áthallásosnak tartják a hazai színházi szférában történt botrányok tekintetében is. A filmben egyébként ön igen árnyalt alakítást nyújt, sokáig nem lehet tudni, hogy valóban történt-e abúzus. Így van, mert a főhőst követjük nyomon, nyilván, mert Zoltán is ezt élte meg: azt a fiatalembert ismeri közelről, aki ki akarja deríteni, mi történt tulajdonképpen. Amit az én figurám megélhetett, vagy csinált, az kissé homályban van, ez jót tett a filmnek, mert így ízléses maradt. Az, hogy ez az egész a színházi világgal összekötődött, színtiszta bulvár. A Marton László-botrányban például senki sem volt kíváncsi az áldozatokra. A mai magyar társadalomban sokkal jelentősebb és nagyobb bajok vannak, az óriási problémák pedig a családokon belül képződnek. Ezekről mindannyian hallottunk, vagy legalábbis vannak impresszióink, de mégsem beszél ezekről senki. A kampány egy dolog, a nagy kérdés, hogy a társadalmon belül lesznek-e következményei. Mit gondol a lassan kötelező kvótákról, melyek szerint gender alapon ötven-ötven százalék kellene, hogy legyen a megoszlás szakmán belül? Például az is téma, hogy az Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE) miért vesznek fel több fiút, mint lányt színész szakra. Az, hogy igazi téboly. Az SZFE esetében nincs másról szó, csupán arról, hogy több a férfiszerep a világirodalomban és a színházban, mint a női, már a vizsgaszerepek is behatárolják az egészet. A kortárs drámairodalom már számol ezzel, de nem lehet a klasszikusokat ezért mellőzni. Nem mellékesen: tévészerkesztő szakon meg több a nő, mint a férfi. Mindemellett próbálják azt is kideríteni, hogy a nők miért keresnek kevesebbet. Én úgy látom, a kimagasló tehetségű színésznők többet keresnek, mint a férfi kollégák. Ha elvállalsz egy filmet, nem genderalapon szerződsz, hanem, hogy mennyire rámenős az ügynököd. A Terápiában, amikor játszottam, hiába akartam annyit kérni, mint egy ismert színésznő kolléga, azt mondták, felejtsem el. Pedig rangban, díjban, életműben szinte ugyanott tartottunk. Vagy például, amikor a Katona József Színházba leszerződtettem Székely Krisztát, nem az volt a motiváció, hogy mi a nemisége, hanem, hogy kimagaslóan tehetséges.

Szép csendben

A Szép csendben főszereplője, a 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés utolsó szakaszában csatlakozik a zenekarhoz az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot. A film főbb szerepeiben Major Erik, Bognár Lulu, Máté Gábor, Schell Judit és Szamosi Zsófia láthatók. Nagy Zoltán első mozifilmje a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készült, Tallinnban, Észak-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiváljának elsőfilmes versenyprogramjában lesz november 22-én a nemzetközi premierje. A tallinni premiert követően a koppenhágai East by Southeast filmfesztivál is műsorra tűzi. A hazai mozikban országszerte november 14-től lesz látható.

Névjegy

Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, egyetemi tanár, érdemes művész. 1955-ben született Budapesten. 1980-ban diplomázott, Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt. A nagy hírű kaposvári Csiky Gergely Színház szerződtette, tevékeny részese a teátrum újraépítésének, a korábbi sikereket is meghaladó művészi munkának. 1981-ben rendezőként is bemutatkozott. 1987-ben szerződött a Budapesti Katona József Színházhoz. színház egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színészként és rendezőként is nagy sikereket arat. Vendégként rendszeresen rendezett az Egri Gárdonyi Géza Színházban és a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison. 1993 óta tanít a Színművészeti Egyetemen, 2002 óta egyetemi tanár. 2011. február 1-jétől a budapesti Katona József Színház igazgatója, Zsámbéki Gábort váltva a poszton.

Frissítve: 2019.10.29. 14:42

Minden költő elkötelezett. Minden költő elkötelezett?

Publikálás dátuma
2019.10.27. 11:47

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Rendhagyó esten vehettek részt az érdeklődők péntek este a budapesti Francia Intézetben. Magyar és francia költők eredtek a közéleti költészet nyomába.
Mit mond el a kortárs költészet a világ jelen helyzetéről? Mit szól a költő ahhoz a szerephez, amelyet ráaggatnak? – hangzott a budapesti Francia Intézet kérdésfelvetése, amelyhez a pénteki est során talán csak egy lépéssel kerültünk közelebb, ám figyelemfelkeltő eszmecserének, és francia-magyar, időnként performanszba hajló előadásoknak lehettünk tanúi. A két részre osztott kerekasztal-beszélgetésen magyar és francia költők osztották meg gondolataikat a közönséggel, s olvastak fel eredeti nyelven írásaikból. Noha tolmácsgépek rendelkezésünkre álltak, és a fordításokat kivetítőn olvashattuk, a francia nyelv hangzásvilága és a versek hangulata pillanatok alatt hatalmába kerítette a résztvevőket.
Feladata-e a költőnek állást foglalni közéleti, aktuálpolitikai kérdésekben? – szegezte neki a kérdést az első panel során Tóth Krisztina, költő, író, műfordító beszélgetőtársainak Müller Péter Sziámi költő, énekesnek, valamint Charles Pennequin költőnek. Példaként a Ceaușescu házaspár kivégzését említette, amelyet a kor haladó értelmisége egyáltalán nem hagyott szó nélkül. Müller Péter Sziámi hozzátette, őt nagyon zavarta akkor, hogy karácsonyi vacsora közben meg kell néznie az esetet, mivel rendkívül nehezen viseli az emberölést. Majd hangsúlyozta, az emberölésnél már csak az ideológiákkal van nagyobb problémája, s abban hisz, hogy azok ideje lejárt. Azt reméli, bármi is történik, a művészet erejével tud reagálni az egyes történésekre. – Az elkötelezett költőkkel mindig is bajom volt – toldotta meg Charles Pennequin. A francia költő szerint az írás minden esetben egyfajta aktivizmus, s a költészet önmagában is a harc terepe; a vers annál meggyőzőbb lesz, minél elkötelezettebb, aki írja. Tóth Krisztina hozzáfűzte, gyakran felmerül a gondolat, miszerint a költő talán hatékonyabb segítséget jelenthet, ha verset ír, és nem ételt oszt. Párbeszédüket időnként felolvasásokkal törték meg, franciául hallhattuk többek közt Müller Péter Sziámi Szavazz rám című antislágerét, és Charles Pennequin A showbiz világa című, éles társadalom- és médiakritikát megfogalmazó versét.
Hasonlóan izgalmasan alakult a második panelbeszélgetés, amelyet Imreh András költő, író, műfordító azzal indított, tisztázni kellene, mit is értünk elkötelezett költészet alatt. Kemény Zsófi író, költő, slammerrel egyetértésben úgy véli, magyarul nem használjuk a kifejezést, helyette közéleti, politikai költészetet említünk. Ez utóbbiról beszélhetünk a harmadik résztvevő, Frédérique Soumagne költő, író szerint is, aki úgy látja, minden költő elkötelezett, s ez elsősorban nyelvi elkötelezettséget jelent, amely által a gondolatot formába lehet önteni. A francia szerző szerint a nyelv a költészet alfája és omegája, az az eszköz, amin keresztül gondolkodunk. S eszmefuttatásának igazsága azonnal egyértelművé válhatott minden jelenlevőnek, miután F, anyja neve című versét felolvasta. – Korábban valószínűleg nem volt ennyire zsigeri téma a közéleti költészet Magyarországon, folytatta Kemény Zsófi, s kiindulópontként Kemény István Búcsúlevél című 2000-ben íródott versét említette. Saját alkotói attitűdje kapcsán megjegyezte, külön kezeli a slam poetry-t és a verseket, míg a slam közéleti műfaj, addig verseit sokkal inkább közérzetinek tekinti. Frédérique Soumagne megjegyezte, a franciában nincs is igazán jelen a közéleti költészet, s szerinte nem is dolga a versnek, hogy megmondja, így vagy úgy tegyünk, sokkal fontosabb, hogy megállásra késztessen, hasson a belsőnkre. A francia szerző szerint bármely téma lehet a költészet tárgya, de nem szemből, direkt módon, hanem oldalsó réseken érdemes megközelíteni azokat. Leírhatja a költő, hogy Donald Trump gonosz ember, de sokkal érdekesebb, ha azt írja, Donald Trump kedves ember, ezáltal is gondolkodásra késztetve az olvasót. Imreh András szerint hasznos lehet megfigyelni, hogy a közéleti – vagy közérzeti – költészet mindig valami ellen, vagy valami mellett foglal állást. Mire Kemény Zsófi hozzátette, ő úgy érzi, manapság projektek, ügyek vannak, amelyek mellé be lehet állni. A költő szerint ez némileg újkeletű és globális dolognak is tekinthető, hiszen például csak az internetet böngészve is minden nap újabb és újabb sokkal szembesülünk, amelyekre kénytelenek vagyunk reagálni. A beszélgetőpartnerek különféle oldalakról is körbejárták a kérdést, ám úgy tűnik, a téma nem könnyedén definiálható: országok, történelmi- és politikai döntések, egyéni sorsok, személyiségek, költői attitűdök mentén változhat, ki hogyan viszonyul mindezekhez, és mit tart igazán ellenállásnak vagy alapvetésnek. Noha az est végére nem lett sokkal egyértelműbb, mi is egy költő feladata a közéleti ügyeket tekintve, ám az ismét megerősítést nyert, hogy a költők szavára figyelni, illetve verseiket olvasni – és nem utolsó sorban hallgatni – mindenképp érdemes.
Szerző

A Dal nem küld győztest az Eurovízióra

Publikálás dátuma
2019.10.26. 15:31
Legutóbb 2017-ben szerepelt magyar induló - Pápai Joci - az Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában
Fotó: Facebook/Pápai Joci
Ehelyett „a magyar könnyűzene tehetségeit segítenék”. Kérdéses, hogy 2020-ban indul-e egyáltalán magyar versenyző az európai verseny döntőjében.
Pénteken közleményt adott ki az A Dal produkció arról, hogy elindult a jelentkezés a dalversenyükre, ám ezúttal az eurovíziós indulás helyett "közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik" - írja hvg.hu.    Miután tehát az elmúlt években A Dal című produkció nyertese vehetett részt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, ezúttal, a jövő évi rotterdami versenyre nem ők küldenek. 
A bejelentést több lap úgy értelmezte, hogy Magyarország nem is küld versenyzőt a dalfesztiválra, ez azonban így nem szerepel benne. A hírportálhoz hasonlóan a Népszava megkereste az MTVA-t, hogy kiderüljön,
  • miért nem küld a Dal versenyzőt a rotterdami fesztiválra
  • az MTVA szervezésében más program résztvevője, versenyzője indul-e jövőre a rotterdami megmérettetésen
A Dal közleményéből annyi tudható, hogy a hazai verseny nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.
Szerző