Darjeelingben, India északnyugati csücskében működik a világ egyik leghíresebb kisvasútja, igazi legenda. New Jalpaiguriból indul, a tengerszint felett száz méterrel, és Darjeeling 2200 méteren a másik végállomása. Lent a hőmérséklet 30 fok, fent 17. Akinél nincs pulóver, megnézheti magát. A szerelvényt néha egy régi gőzmozdony, máskor egy újabb, fekete füstöt eregető, hangos dízel húzza. Nyolcvan kilométer hosszú a vonal a Himalája szegélyén tekeregve, egyik oldalon meredek hegyoldal, a másikon szédítő szakadék.
A nyomtáv 610 milliméter - az európai szabvány 1435. 1879-ben kezdték építeni a britek, akik egyebek mellett imádtak vasutat építeni a gyarmatokon. Ez azonban rendkívüli mérnöki teljesítmény volt, ma sem tudnák jobban megtervezni. A menetidő három óra, végig halálfélelemben. Az éles hajtűkanyarokat csikorogva veszi a vonat, néha kis települések főutcáján, bazársorokon és sikátorok között halad, időnként megáll, hogy a mozdonyba vizet töltsenek, akkor az utasok is vásárolhatnak a peronon várakozó árusoktól, bár ajánlatos laposüvegben otthonról erősítést vinni. A kisvasút már 1910-ben 174 ezer utast és 47 tonna árut szállított (ellentétben a magyar ál-kisvasutakkal). A hangulat kitűnő, minden elhaladó szerelvényt lelkesen üdvözöl a lakosság, az üléseket görcsösen markoló külföldi utasok ezt kényszeredett mosollyal viszonozzák.
A világ másik végén, Svájcban is működik egy csodavasút, a Rigibahn. Nem keskeny nyomtávú, hanem igazi vasút, és az is valóságos mérnöki csoda. A luzerni tó partjáról indul, ez a legmagasabbra vezető sínpár Európában, 1752 méter magasságig. Alagutakon és hidakon halad, közben az utasok közelről bepillanthatnak a kis házak jól ápolt kertjeibe, vagy éppen felhőket kereszteznek. A megállókban bevásárlásból érkező vagy oda induló helyiek csatlakoznak a külföldiekhez, szinte mind ismerik egymást és a vezetőt is, akinek fülkéje nincs elválasztva az utastértől, így kellemesen tud beszélgetni az ismerőseivel. Nem nagy a sebesség, de ez itt nem is fontos.
- Hol vagyunk most? – kérdezi félúton Mari. Tudja, hogy menetrend-mániás vagyok.
- Romiti Felsentornál – felelem természetes hangsúllyal. Az összes megálló nevét megtanultam. Kis település, tucatnyi ház talán, már ezer méter magasan. Vajon milyen lehet itt élni? Aztán jön a végállomás, Rigi Kulm. Kis hütte, csodálatos kilátás a Zugi- és a Vierwaldstätti-tóra, szinte az egész ország a lábunk előtt.
A harmadik csodálatos kisvasút soha nem épült meg Balatonfüred és Tihany között. Néhány merész mérnök megálmodta ugyan valamikor, hogy milyen mesésen kanyarogna a vonat a félszigeten, milyen pompás lenne megpillantani az Apátságot félútról, és aztán megbirkózni a 116 méteres tengerszint feletti magassággal. Ez is legenda lehetett volna, de csak álom maradt. Ma jellegtelen autóbusz közlekedik a két település között, ennyi a kapcsolat a külvilággal, ősztől tavaszig az utolsó járat este nyolckor indul, utána semmi. Aki lekési, magára vessen, és a buszmegálló hideg padján álmodjon a legendás kisvasutakról.