Megtalálták a kaput, ahol az üstökösök belépnek a Naprendszer belsejébe

Publikálás dátuma
2019.10.28. 12:15

Fotó: MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRA / AFP
"Üstökösbölcsőt" fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével.
Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján. Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig - olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az üstökösök kiemelt jelentőséggel bírnak a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából. Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek egy térséget a Jupiter gázóriása mögött, amely úgy viselkedik, mint egy "üstökösbejáró". Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.
A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból. Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer.
A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat és kentaurokká válnak. A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering. Ezek között az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák például a NASA Deep Impact, Stardust és Rosetta missziója során.
Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája, így nem követhető, milyen úton haladtak, míg JFC-vé váltak. "Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben" - emelte ki.
A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.
Szerző

Szelfit küldött a marsjáró

Publikálás dátuma
2019.10.28. 12:03

Fotó: NASA/JPL-Caltech/MSSS
Az 57 fotót a Curiosity robotkarján lévő kamera készítette október 11-én a Glen Etive nevű helyszínen.
A NASA kutatói már régóta várták, hogy a marsjáró eljusson erre az agyagos területre. A kép előterének bal oldalán a Curiosity által fúrt két mélyedés látható. A műszer az innen vett kőzetminták kémiai alkotóelemeit elemzi: a fúróval porrá őrli, majd a mintákat hordozható laborjában helyezi el. Szeptember 24-én végezte el az eddigi második ilyen mintavételét.
A marsjáró mögött mintegy 300 méterre látható a Vera Rubin hegyvonulat, amelyet a Curiosity egy éve hagyott el. A hegygerinc mögött feltűnik a Gale-kráter pereme és talaja.
A Curiosity 2012 augusztusában érkezett meg a Marsra, azóta végez kutatásokat a vörös bolygón. 
Szerző

Másképp "beszélnek" a selyemmajmok, ha új helyre költöznek

Publikálás dátuma
2019.10.26. 12:12

Fotó: leemage / AFP
Hamar átveszik az új közösség dialektusát, hogy kinyilvánítsák az érdeklődésüket és érdekessé tegyék magukat.
Nemcsak az embereknél, hanem néhány állatfajnál is léteznek dialektusok: a közönséges selyemmajmok (Callithrix jacchus) például régiónként kissé eltérő módon kommunikálnak egymással. Svájci kutatók megállapították, hogy a selyemmajmok képesek megváltoztatni a dialektusukat, ha új területre költöznek.
Judith Burkhart, a Zürichi Egyetem kutatója és munkatársai már egy korábbi kutatás során megállapították, hogy az állatok különböző dialektusokat használnak. Az azonban eddig nem volt ismert, hogy ezek a dialektusok örökletesek, vagy környezeti tényezőkre, esetleg a társas tanulásra vezethetők-e vissza. A kérdés megválaszolásához a szakértők megvizsgálták a majmok dialektusát egy új kolóniába való költözés előtt és után. Rövid idő elteltével az újonnan érkezett egyedek már az új dialektust használták - közölték a tudósok a Plos One című tudományos lapban.
"Tisztán kimutatható, hogy a selyemmajmok a dialektusokat szociális tanulás útján sajátítják el. Ha genetikailag meghatározott lenne, akkor a helyváltoztatással nem változnának meg a hangjaik. A környezetváltozás sem jelent magyarázatot a nyelvi alkalmazkodásra" - fejtette ki Yvonne Zürcher, a kutatás vezetője.
Az új dialektushoz való alkalmazkodás valószínűleg segíti az állatokat abban, hogy kinyilvánítsák az új csoport iránti érdeklődésüket és érdekessé tegyék magukat potenciális partnerként - vélik a tudósok.
A majmok kommunikációjának kutatása a nyelv eredetének ismeretéről is szól. A selyemmajmok különösen alkalmasak ilyen kutatásokra - emelte ki Burkhart. Bár nem állnak olyan közeli rokonságban az emberrel, mint az emberszabású majmok, bizonyos szempontból mégis hasonlóbbak az emberhez. Utódaikat például az egész csoport segítségével nevelik, ami összefüggésben lehet nyelvi készségeikkel - írják a Zürichi Egyetem munkatársai.
Szerző
Témák
selyemmajmok