Donald Tusk;Egyesült Királyság;Brexit;

2019-10-28 11:31:48

Január végéig meghosszabbítják a Brexit határidejét

Donald Tusk szerint ez rugalmas határidő, az Egyesült Királyság korábban is távozhat az EU-ból.

Bumerángként ütnek vissza Boris Johnson a konzervatív vezetőnek azon hangzatos ígéretei, amelyek július 24-i hatalomra kerülése óta hangzottak el. „Ha törik, ha szakad”, „soha nem fogom az október 31-i kilépési határidő meghosszabbítását kérni, inkább vesszek oda egy gödörben”, ismételgette napról napra a tory kormányfő. Ám három nappal a harmadik határidő lejárta előtt Donald Tusk, az Európa Tanács búcsúzó elnöke Twitter-üzenetben tette közhírré: az Európai Unió újabb három hónapot adott Nagy-Britanniának és Észak-Írországnak a Brexit-folyamat lezárására. Az ún. “flextension” jegyében a szigetország korábban is kérheti a tagság befejezését, de a parlamentnek előbb el kell fogadnia a két héttel ezelőtt kötött második brüsszeli megállapodást, melyen az EU most már tényleg nem hajlandó változtatni. Amennyiben az Egyesült Királyság hivatalosan jóváhagyja a döntést, az EU megmaradt 27 tagországának kormányai újabb csúcsértekezlet helyett írásban rögzítik a határidő kitolását.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, az alsóház visszautasította a “deal” gyorsított menetben, három nap alatt való megtárgyalását, a Hilary Benn munkáspárti képviselő nevét viselő törvény szellemében pedig október 19-én Johnsonnak a Brexit dátumának meghosszabbításáért kellett folyamodnia az Unióhoz. A harmadik “extra time”-ot bizonytalanságok kísérték. Emmanuel Macron francia elnök éppen Boris Johnson kérésére csak néhány napos technikai szünetet tartott volna helyesnek, de végül az új fejlemények fényében elállt a vétótól. Miután választási kampányának meghatározó elemét, a Theresa May kormányzása idején kitűzött halloweeni határidőt elbukta, a Downing Street 10. lakója újabb idő előtti választás kiírását tűzte napirendre. A Theresa May kormányzása idején rendezett előző, 2017-es rendkívüli választáson a konzervatívok meglepetésre elvesztették két évvel korábban szerzett többségüket. A toryk kizárások, lemondások és átülések nyomán egyre távolabb kerültek az abszolút többségtől, így a kormány szinte semmilyen előterjesztést nem tud elfogadtatni a Brexit terén különösen ellenséges, többségében maradáspárti honatyákkal.

Politikai megfigyelők hétfőn a korábbiaknál sokkal nagyobb esélyt adtak egy karácsony előtti idő előtti voksolásra. A parlamenti aritmetika alapján valószínűnek látszott, hogy a képviselők Boris Johnson december 12-ét megcélzott harmadik választási kiírási kísérletét is visszautasítják, hiszen a pozitív kimenetelhez a választási törvény értelmében kétharmados többség, legalább 434 igen szavazat szükséges. Ugyanakkor úgy tűnt, a Downing Street 10. el tud képzelni egy kompromisszumot a következetesen maradáspárti Liberális Demokratákkal és a Skót Nemzeti Párttal, melyek közös javaslata értelmében a választásra december 9-én kerülne sor. Ebben az esetben a Brexit-megállapodást egy ideig jegelnék. Az együttesen 54 képviselőt számláló két párt kedden készül beterjeszteni erre vonatkozó mindössze egysoros törvényjavaslatát, melynek elfogadásához egyszerű többség is elégséges. A The Times napilap hétfői száma idéz egy kormányzati forrást, aki szerint a „jelenlegi parlament meghagyása nem pusztán további három hónapos értelmetlen késlekedést jelent a Brexit terén, hanem esetleges további halasztásokat is. Nem szabad megengedni, hogy 2020 ugyanolyan elfuserált évnek bizonyuljon, mint 2019 volt. Az egész ország várja a kilépést, hogy végre tovább lehessen lépni”.

A december 9-i választáshoz már most csütörtökön fel kellene függeszteni a parlamentet, azaz Boris Johnson kampányában nem tudná csodafegyverként felhasználni, hogy nevéhez fűződik a Brexit végrehajtása. A Liberális Demokraták és a skót nacionalisták számára a voks egy második népszavazással érne fel, hiszen a fő kérdés változatlanul a Brexit és nem a közszolgáltatásokkal, a szociális ellátással, vagy az adózással kapcsolatos politika lenne. A Munkáspárt máris bejelentette, hogy tartózkodni fog a december 9-i választásról szóló szavazás során. Egyes aktivisták mellesleg máris ódzkodnak egy téli korteskedés kilátásától.