Látszat

Ha én MSZP-s politikus volnék, ezekben az időkben különös figyelemmel tartanám szem előtt, hogy nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. És nem pusztán azért vigyáznék nagyon a látszatra, mert ül Kispesten, a képviselő-testületben egy Lackner Csaba nevű ember, aki - mielőtt (követve a bevált Simon Gábor-i receptet) felfüggesztette volna a párttagságát - eddig mindössze azzal cáfolta az őt kokainozásba-korrumpálódásba keverő híreket, hogy istibizi, nem úgy volt. Hanem mert az MSZP sem tett semmi többet, mint hogy kezdeményezte a soraiból való kizárását. Mintha ettől még nem volna kérdés, hogy párttag korában mit tett ez az azelőtt sosem hallott nevű, de valamiért igen magabiztosnak látszó helyi erő.

Aztán azért is vigyáznék, mert az ellenzék cunamiszerű győzelme Budapesten csak a fővárosiak kivételes politikai intelligenciájára bizonyíték, arra nem, hogy az átlagnál feledékenyebbek volnának. Ezért felettébb valószínű, hogy emlékeznek még Karácsony Gergely kiszivárgott morfondírozásainak a zuglói szocialisták és a köztulajdon közötti viszonyt illető részleteire. Ennek fényében pedig különösen nem szerencsés, ha a megválasztott MSZP-s polgármester éppen ott egy olyan kísérlettel indít, amely a látszat szerint többletjogosítványokat adna neki tulajdoni kérdésekben a testülettel szemben. Ahogy egyébként az is hagy némi kívánnivalót, ha a földről feltápászkodva a párt pont azt a politikusát szeretné benyomni ellenzéki ellensúlynak a Médiatanácsba, aki az MSZP Népszabadság-beli kisebbségi tulajdoni hányadának képviselőjeként tétlenül nézte végig egy bizonyos Heinrich Pecina félreérthetetlen manővereit.

Ha én MSZP-s politikus volnék, legalább most végre okulnék Hunvald György esetéből. Megérteném, hogy hiába vagyok becsületes, vagy legalábbis hiába nem bizonyítható az ellenkezője, a politikában a látszat legalább ennyit számít. És ha valaki becstelennek látszik, akkor azt rajta és az egész politikai közösségén verik majd le az állampolgárok, az első adandó alkalommal.