Mészáros Péter: Az utolsó elem

Publikálás dátuma
2019.11.01. 18:08

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A 8. Országos Slam Poetry Bajnokság III. helyezettje és közönségdíjasa.
Sose kaptam még ilyen őszinte tapsot. Nyolc évig szertornáztam. 2004, Pápa, országos diákolimpia, szekrényugrás, második hely, tartsd vissza a nedvességed, tudom, hogy menő. Nyolc évig egytől tízes skálán pontozták a mutatványaimat. Most meg… Szerintem függő vagyok. Függök a szeren. Ha-ha. Mert a szeren lenni jó cucc. Főleg, ha elemet neveznek el a végén rólad, mint Cukaharáról a spéci szaltót, vagy Magyar Zoltánról a Magyar-vándort lólengésben, vagy Tocsik Mártáról a tocsikolás lopástechnikáit. Ha valamit először mutatsz be sikeresen egy versenyen, akkor az az elem a tiéd. Én huszonhat éve próbálom beadni a sajátom, tolni egy igazi Mészárost. Mert szeren lenni jó cucc. Tartást ad. Olyan, mintha lenne egy ikertestvéred, aki rád szól, hogy húzd ki magad, össze a térdet, figyelj a spiccre, állj bele a zuhanásba. Egy tízpontos gyűrűgyakorlat után, ahol olyan szépen tartottad ki a keresztet, elkezdesz hinni istenben. Stabil mérlegállás közben nem basz fel a politika. Egy problémamentes cigánykerék megszeretteti veled a romákat, a pókjárás, a rákmászás, a békaugrás után tiszta Greta Thunberggé válsz. Aztán elkopnak a vállaidban a porcok, és abba kell hagynod a tornát. Habituális vállficam, vagy minek csúfolta az orvos. Mert néhány elem, ha sokat csinálod, tönkretesz, és beleőrülsz a gyakorlataidba. Csak támolyogsz a zsámolyok között. A falon lévő korlátok miatt megtanulod, hogy mindig függeni kell. Fehér port törsz össze a tenyeredben, hogy ne horzsolja össze a gyűrű. Azóta is inkább drogozol, minthogy megházasodnál. Lemész hídba anyád és apád közé a válás során, szorongásod lesz a nőktől, akik az ágyadon fekvő támaszok, lenyomsz belőlük vagy harmincat, aztán elfog a bízomláz. Nyolc évig hallgattam a mellettünk edző tornászlányok talajgyakorlatának zenéjét, megállás nélkül. „Az az egy fontos, legyetek jók most.” A végére már nem akarsz jó lenni. Mit mond Hitler, mielőtt lerohanják Lengyelországot? Az az egy fontos, legyen egy frontos. A mai napig szar szóvicceket találok ki rá. Olyanná válsz, mint egy meg nem született gyerek, mint egy duplacsavaros iróniaszaltó, mint az a tény, hogy memóriaerősítő étrend-kiegészítőt rendeltél, de 50 ezerre büntettek meg, mert elfelejtetted befizetni. Akkor ez most kinek a hibája, kedves Helvetia Aphotekhe, 06-1-6-333-666? *** Nem halogathatok tovább. A legnehezebb elemet sosem mertem beadni. És aztán vége van. Vége a gyakorlatnak. Hát tessék: Meghalt az ikertestvérem az anyaméhben. Nagyon hiányzol. Egész életemben úgy éltem, hogy nem nekem kéne itt lennem. Huszonhat évvel vagyok idősebb nálad, És kétszer akartam megölni magam, hogy újra veled legyek. Félek, hogy harmadjára sikerül. De szerencsére a szertornában csak kétszer lehet próbálkozni. Ez az én gyakorlatom. Ennél mélyebbre már nem tudok nyúlni. Nevezzétek el rólam ezt az elemet, ha már őt nem nevezhettük el. Legyen értelme annak, hogy megszülettem. Majd utánam azt mondhassák: tolok egy „Mészárost”. Tudod, amikor megbocsájtasz önmagadnak. A gyakorlat végén a leérkezés a legfontosabb. Beleállni a zuhanásba. Spicc, húzd ki magad, figyelj a térdedre, és BAMM. 
Témák
slam

Fejér Johanna: Én még eddig...

Publikálás dátuma
2019.11.01. 17:37

A 8. Slam Poetry Országos Bajnokság döntőjén a zsűri különdíjasa.
Én még eddig nem igen nyertem. Mindig annyira győzni akartam, most meg boldogan elszabotálnám. Egyszerűen csak nem tudom, mit kell kezdeni ezzel. Nekem vereség kultúrám van. Én a tüntetésekre is csak azért megyek ki, mert az már valami. Mert ha történnek dolgok, az már valami. Felnyomni a rendőrsorfalat a parlament tíz lépcsőfokán, amibe utána úgysem tudnék bejutni, az már valami. És én évek óta örülök, hogy az már valami, hogy ami van, az nem tetszik, mert valamit csinálni helyette, ami tetszene, már győzelem volna. Én meg azt tanultam, hogy a részvétel a lényeg, és nem szabad azon idegeskedni, hogy győzni kéne. Mert ha csak megpróbálom, már megdicsérnek érte, a győztesek cserélődnek, az élmény megmarad. Kértem, hogy álljon valaki az oldalamon, és mondja, ha teljesen értelmetlen célok után rohanok, és megtanítottak méltósággal veszteni. A templomban ismételve kérem a napi kenyeres imát, a többi ráér, csak délután van időm istenre, mert reggel sorban állok a támogatásért. Sose jegyzetelem, még mennyi maradt meg a havi kiszabott keretemből. Mindig büszke vagyok, hogy olyan barátaim vannak, akik aprót hagynak szét a lakásukban nekem, hogy zsebre tehessem. Nekem elvi problémáim vannak a BKV-val, nem anyagiak, nyilván, ha elköltöznék sem az ország, hanem anya miatt. Köszönöm az import banánt meg a messze streamelt szabad sajtót, és hogy ebben a városban mostanában minden élet egyszobás, de az stúdió, belvárosiasan fiatalos, és közel van hozzá a hármas metró is. És hogy megtanítottak rá, hogy igenis gesztus az, ami járna. You have to gamble sometimes to be part of the game, kölcsön adtam minden pénzem, aztán rosszra rakták ruletten. Vereség kultúrám van, annyira jól megy, vissza se kérném. Tulajdonképpen mindegy, mennyi az a pénz, ami végül nincsen nálam. Minek kiválni mások árnyékából, ha biztonságban abban húzod meg magad. Ha nem tudsz mit kezdeni a győzelemmel, nincs miért, hogy megragadd, ott, ahol a részvétel a lényeg, a győzelem is csak szimbolikus. Régebben azt mondtam a gyerekeknek, akikkel találkoztam, hogy ha mindannyian nulláról indulunk, bármi lehetne belőlünk. Azóta persze tudom, hogy nem indulunk nulláról, ők pedig látják, hogy belőlem sem lett semmi, és hogy ezeket a szavakat kinövi az ember idővel. Vagy ezek a gondolatok menekülnek el ennyire messzire tőle. A választások után egy nappal a józsefvárosi önkormányzat ajtaján lógó tábla előtt szinkronban hüledeznek. A győzelem utáni depresszió kezeléséhez vegyük el ilyenkor a trófeát a győztestől, később örülni fog neki. Vegyük körül szeretettel, ne erőltessük, de ha igény mutatkozik rá, elevenítsük fel nyugodtan régi, jól ismert vereségeit. Végül emlékeztessük, hogy ez a győzelem is csak szimbolikus, amíg nem akar tényleg és tudatosan nyerni. 
Szerző
Témák
slam

Molnár Péter: Az ország lélegzik - végre!

Publikálás dátuma
2019.11.01. 17:07

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Slam poetry Európa- és országos bajnok.
Nem lőnek a Dunába és szabadon szólhatok, elmondhatom ki vagyok, hangyaszorgalmú tücsök. Azt üvöltöd, ez a te városod, a te esőerdőd, a te földed. Igen, ez mind a miénk, mint az ’56-os forradalom hosszú árnyéka, a saját árnyékunk, megijedünk tőle, már hogyne, magunk vagyunk a veszély. Kelepcében az őrült majom, szabad lenni nem tud, a földet szétrombolni képes, paradigmatikus vakság, csontsovány jegesmedvék olvadó jégtáblákon. Ma más szomorúságokra gondolok, nem rád. Nagyon fáj és nincs bocsánat, de nem lőnek a Dunába és szabadon szólhatok, ha meglátlak, elmosolyodok, elmondhatom ki vagyok, hangyaszorgalmú tücsök, mondogatnivaló szót gyűjtögető szógyűjtögető, aki dalland, mint Arany János. Közép-európai magyar mesemondó, kicsit amerikai is, előjogokban dúskáló fehér férfi, elragadó, okos nők árnyékában, na jó, férfiakéban is, árnyékuk, mint a fáké. Fává változó anyám ’56-ban húszévesen teherautóval stoppolt Pestre a faluból, ahol tanított, mielőtt Kerouac útiregénye legalább cenzúrázva megjelenhetett Amerikában. Nagybátyám 15 évesen látta a mellette álló ember fejéből spriccelő vért. Mi, fiatalabbak, ilyet nem láttunk. Bátyám ’62-ben született, én ’64-ben, Bibó ’63-ban szabadult a börtönből. A gyökerek, a Roots a Csengery és a Király sarkán, erőszakmentes telitalálat, az antikvárium mellett, ahol felnőve összeszedtem az összes Rejtőt, a pesti utca zsenialitása, ilyen gyökerekkel hagyjuk már, hogy ki haladó halandó és ki konzervatív, Micimackó rég megkérdezte a választ: Mindkettőt lehet? Költő dédapám Arany Jánosról írt esszéket, télikabátját ráterítette egy hajléktalanra, a fehérterrorban a szegedi Csillagbörtönben a fejébe verték a szemüvegét, a Lipótmező lett menedéke, nyelvekre tanította az orvosok gyerekeit. A zárt osztály közelsége. Nem lőnek a Du… Félelem, félelem, az elutasítástól való félelmemben elutasítalak, észre sem véve, hogy elutasítalak mielőtt célbaérnénk, mint egy másnak szánt, röptében elkapott bók! Nagyon fáj és nincs bocsánat, de nem lőnek a Dunába és szabadon szólhatok, ha meglátlak, elmosolyodok, elmondhatom ki vagyok, hangyaszorgalmú tücsök! „A leopárd lélegzik – végre!”               (Emily Dickinson) Az ország lélegzik – végre! Mesélsz te is magadról? *** Mesélsz te is magadról? Történetei annak vannak, aki elmeséli őket. Ölelésről szólj nékem múzsa, barátiról, vagy szerelmesről, bárhol is legyen a határ. Szárazak a szemeim, nézni akarok velük, petrigyurisan nézelődni, mintha lenne napsütötte sáv. A fák, és az általunk még el nem pusztított más élőlények védelmében azt mondod, százéves fa száz év alatt lesz száz éves. A teremtés koronáját ez nem érdekli. A fákat is társtettessé tesszük. Amerikában felakasztott fekete férfiak voltak a furcsa gyümölcsök, láthatatlan emberek, Ralph Ellison regénye ’52-ben, még akkor is alkotmányos volt a feketék elkülönítése! Nina Simone dalai, a mi Európánk, a legnagyobb volt gyarmatosítókkal és rabszolga-kereskedőkkel – jó üzlet volt, az általuk is összetört közép-európai olvasztótégelyünkkel, csoda, ha mindent átjár a félelem, mint huzat a házon? „Ugye nem lesz politikai az interjú?” – kérdik a klímakonferencián. „Maga is slammel?” – kérdik a slam EB után a Ludwig Múzeum slam estjén. „Oh, akkor magát is meghívjuk!” Azóta is. „Ez a fiú fél” – mondja rólam egy ékszercsontú lány régi bulibeli tánc után. Megy a 18 éves Petri ’61-ben a napsütötte sáv felé, Nagy Imre és társai három éve jeltelen sírban, közép-európai Antigoné, újratemetésük katarzisa a múlté, megint abban a sírban vagyunk, és gazzal benőtt zsidó temetőkben. Szárazak a szemeim, nézni akarok velük, petrigyurisan nézelődni, mintha lenne napsütötte sáv. Ölelésről szólj nékem múzsa, hogy előszedhessük egymásból az elrejtett szeretetet, Langston Hughes-zal, a Harlem Renaissence jazz költőjével, aki az öreg Abraham Lincolnt szólítja, Oooooooooooooold Abe! Setét Jenővel, aki azt mondja, embernek még fiatal, cigánynak már öreg, Soros Tivivel, aki hamis papírokkal bújtatta Gyuri fiát és sokakat, apámmal, aki azt mondta, veszekedéshez kettő kell, és ha tettünk valamit, ezt: „Csapás a kapitalizmusra.” Bátyámmal, aki szerint minden gondra van megoldás, és nem kell félnem a magánytól, fává változó anyámmal, aki agyérgörcse óta kérdi, amit az ország is kérdezhet: Mit kell csinálni? Ki tudja megmondani? És elslammeli a választ: „Kell valaki, aki előszedi az emberekből azt az elrejtett szeretetet, ami bennük van, de nem mindig valósul meg.” Előszedjük? Anyu, hallasz? Tőled van a kulcsmondat. 
Szerző
Témák
slam
Frissítve: 2019.11.02. 10:52