Ugródeszkának is jó - Interjú Vajna Balázzsal, a Slam Poetry Magyarország Egyesület elnökével

„Az új generáció nem szeret a politikával foglalkozni, nincs is képben, nem is fogékony rá. A témáikat illetően eluralkodtak a különböző életkori, a szexualitással kapcsolatos, a társkeresés, a mindennapi élet problémái” – vázolja a jelenkori magyar slam tendenciáit Vajna Balázs. A Slam Poetry Magyarország Egyesület elnökét még az október 23-i 8. Országos Slam Poetry Bajnokság döntője előtt kérdeztük.

Miért jó a slam?

Elsősorban azért, mert kiváló terepe az önkifejezésnek és nagyon kevés kötöttséggel jár.

Milyen a viszonya az irodalommal?

Szoros, hiszen elsődleges célja volt már a műfaj létrejöttekor, hogy közelebb hozza a költészetet az emberekhez. Marc Kelly Smith chicagói költő alapvetően azért is indította útjára, mert nagyon unta, hogy a felolvasóestek jórészt abból állnak, hogy egy költő motyogva előadja a verseit három másik költő előtt. Ki akarta ragadni a költészetet az elefántcsonttoronyból, s mivel az amerikai eleve egy versengő nemzet, kitalálta, hogy költészeti versenyek keretében olvassanak fel a költők, és a közönség döntsön, kinek ítéli a díjat. Smith Chicagóban, több mint 30 éve a mai napig, heti rendszerességgel, minden vasárnap rendezi meg ezeket a Poetry Slam versenyeket, ami aztán mozgalommá nőtte ki magát és kialakította a slam poetry műfaját.

Kötöttségeket is említett.

Ahogy egyre népszerűbbek lettek a slamestek, szabályokra is szükség lett. Bárki benevezhetett akármilyen hosszú poémával, ma már a 3 perces időkorlát él, ami alatt kellék vagy zenei kísérlet mellőzésével kell a költőknek megmutatni magukat.

Minek köszönhetően szökkent szárba a műfaj?

A világhírt a 2000-es évek elején az HBO sorozata hozta el a műfaj számára, ami a nemzetközi karriert is beindította. Ám érdekes, hogy míg az amerikai slam poetry sokat köszönhet a ’60-as évekbeli beatköltészeti mozgalomnak, Allen Ginsbergnek és körének, vagy a New York-i St. Mark’s Place költészeti iskolából, és a Nuyorican Poets Caféból kinövő spoken word műfajának, addig sok más nemzet a saját ízlése és hagyományai szerint formálja a maga képére a slamet.

Milyen a magyar?

Nagyon fiatal. Nálunk a közönség 70-80 százaléka a gimnazista és egyetemista korosztályból kerül ki. Országosan több százan művelik a műfajt, a közönség pedig pár ezresre tehető. Ami unikális a magyar slamben, hogy mára nincs olyan közepes méretű magyar város, ahol ne lenne havi rendszerességgel slamklub – abszolút önszerveződő módon! A fiataloknak láthatóan nagyon nagy igénye van az önkifejezésre, ahol hiteles dolgokat hallgatnak a saját előadóiktól és a saját problémáikat járhatják körbe.

Ön mióta slammel?

Én nem slammelek, én szervezek. Egészen korán belecsöppentem a magyar slam történetébe. Minden 2006-ban kezdődött, miután az akkori Műcsarnok-igazgató, Petrányi Zsolt elhatározta, hogy itthon is igyekszik meghonosítani a slam műfaját. Ezért meghívásos alapon szerveztek egy „költők a rapperek ellen”-estet, ami rendkívül sikeresnek bizonyult. Így 2007-re is meghirdették az eseményt, és ennek megszervezését az akkor kurátorasszisztens feleségem, Stráhl Katalin kapta feladatául. Besegítettem neki, hiszen én is rengeteg programot szerveztem már a Tilos Rádióban dolgozva. Majd elkezdtünk önállóan is szervezni slamprogramokat. 2008-ban ezzel párhuzamosan elindult az első klub is, a Slam Poetry Budapest, kezdetben a Kőleves nevű étterem pincéje adott otthont a slamkedvelők fellépésének, de mind a ma napig minden hónap utolsó csütörtökén van klubest, jelenleg az Ankertben. Nem sokra rá egyesítettük az erőinket.

Az egyesületet milyen célból hozták létre?

Az egyesület alapítása viszonylag új keletű. 2009-ben volt a nagy európai slamtalálkozó Berlinben, ami annyira jól sikerült, hogy az ott jelen lévő, 18 országból érkező mintegy 200 versenyző elhatározta: évről évre megrendezi az Slam Európa-bajnokságot, aminek mindig más-más ország ad majd otthont. Mi már akkor is nagyon szerettük volna Budapestre hozni a rendezvényt, ám ez csak tavaly realizálódhatott – nagy-nagy sikerrel, az alapító atya, Marc Kelly Smith és más amerikai slammerek díszvendégsége mellett. A bajnokság szervezéséhez szükséges volt egy civil egyesületre, ami később is ernyőként tudja összefogni a magyar slam történéseit, ezért hoztuk létre 2017-ben. A rendezvény költségeire pedig pályáztunk, elsősorban nemzetközi szervezeteknél (amerikai nagykövetség és Visegrad Fund), mert azt hamar beláttuk, hogy hazai finanszírozásból nem fogunk tudni labdába rúgni.

Az idei országos bajnokság már a 8. a sorban, hányan jelentkeztek rá?

Száz fő fölött, ami azonban visszaesés az elmúlt évekhez képest, amikor 160-170 volt a jelentkezők száma. Ennek oka a nagyon fiatal közönség fogyasztási szokásainak hektikusságában is keresendő – a tizenéveik végén, húszas éveik elején járókból nehéz állandó közönséget verbuválni.

A slam közönsége jórészt fiatalokból áll, de mi a helyzet az előadókkal, ott milyen az életkori szórás?

Az idei döntőbe bejutott legfiatalabb slammer 15 éves. A tavalyi országos és Európa-bajnok Molnár Péter ugyanakkor közelebb van a 60-hoz, mint az 50-hez. Az egykori Fidesz-alapító, országgyűlési képviselő egyébként csak pár éve fedezte fel magának a műfajt, aminek keretében meg tudja szólítani a ma fiataljait. De a slammerek zöme a legfiatalabbak köréből kerül ki, akik aztán adott esetben az idősebb, tapasztaltabb, akár esélyesebbnek tűnő társaikat is maguk mögé utasíthatják – a legdemokratikusabb módon, a közönség-zsürinek köszönhetően. Vagy akár éppen fordítva, ahogy erre Molnár Péter a példa.

Az elődöntők alapján milyen tendenciák figyelhetők meg jelenleg a magyar slamben?

A legmarkánsabb a műfaj apolitikussá válása. A legfiatalabb generáció iszonyatosan ódzkodik a politikától. Míg a kezdetekkor nagyon erős volt a jó értelemben vett politikai tartalom, a szociális érzékenység, a társadalom szélesebb rétegeit érintő problémák megjelenítése, az elmúlt 5-6 évben ez erősen megváltozott. Az új generáció nem szeret a politikával foglalkozni, nincs is képben, nem is fogékony rá. A témáikat illetően eluralkodtak a különböző életkori, a szexualitással kapcsolatos, a társkeresés, a mindennapi élet problémái. Teszem hozzá: ebből a mezőnyből lógott ki tavaly Molnár Péter, aki éppenhogy nagyon is politikai témákat hozott.

Nem véletlen, hogy nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni az új generáció szellemi spektrumának szélesítésére. Ezért jött létre Orfűn a Slam Poetry Tábor Simon Márton költő, Kövér András, a pécsi slam poetry élet központi figurája és Horváth Kristóf, azaz Színész Bob vezetésével. Molnár Péter pedig a CEU-n indított slamakadémiát, ahol vendégelőadók beszélnek a fiataloknak különböző társadalmi témákról.

Érdekes, hogy Amerikában eközben arról megy a vita, hogy a slam vajon csupán előadói terápia vagy önálló művészeti forma-e, mivel náluk egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a gender vagy a fekete közösségek problémáit tematizáló slamelőadások. Az alapítók ugyanakkor szeretnék ismét a költészetre, az irodalomra irányítani a figyelmet, ne legyen elég kiállni azzal, hogy „leszbikus vagyok”, hogy „fekete vagyok”, a tartalom mellett a művészi értéknek is szerepet kell játszania.

Merre tart a magyar slam, milyennek látja a jövőjét?

A közönség tekintetében bár nagy a fluktuáció, azért a hiteles előadókra, akik az ő korosztályi problémáikkal foglalkoznak, mindig lesz igény – így az utánpótlás folyamatosan biztosított. Ugyanakkor fontos, hogy az előző generációktól érkező visszajelzések is állandóak legyenek, hiszen nálunk is megfigyelhető az a tendencia, hogy sokan ugródeszkának használják a slamet. A még kötet előtt álló, ambiciózus fiatal költők 3-5 évig kipróbálják magukat ebben a közegben, s ezt követően indulnak el a hagyományosabb értelemben vett költői pályán. Amúgy nagyon heterogén ez a közeg – elég csak a 27 döntőst megnézni –, s bár a jelenkori magyar slamre is jellemző a művészi-költészeti értékek háttérbe szorulása, meglepetések mindig érik az embert.