Buda első városi vízműve

Publikálás dátuma
2019.11.03. 16:15

Közvetlenül a Mókuska játszótér alatt, a Béla király út elején, a Devecseri Gábor parknak nevezett ligetes ékben, illetve kicsivel feljebb áll két apró, gótikus elemekkel megspékelt építményecske. A Svábhegy-Zugliget összeérésénél lévő házikók egyikét a 21-es és a 212-es busz is érinti – a feltehetőleg sokuk által milliószor érintett Városkút megálló is erről kapta a nevét. Csakhogy, ez a feltehetőleg egy 13. századi, elbontott templom köveiből felhúzott forrásház nem egyszerű kút vagy néhai kút, hanem Buda első városi vízművének egyik „tornya”. Azért építették, valamikor Mátyás király idejében, hogy Buda várát ellássa tiszta ivóvízzel. Mivel a várterületnek nem volt saját forrása, a Budától nyugatra eső hegyekig nyúltak tiszta vízért, és egy lejtős íven három bázist kiépítve afféle vízművet hoztak létre. Az egyik pillére az Orbán-hegy keleti oldalában felszínre bukkanó, időközben az enyészeté lett Sváb-kút volt, a másik a Hajnalos-hegy északkeleti oldalában található Béla király kút, a harmadik pedig a ma Városkút néven ismert forrás. Az építkezés az itáliai építész, Chimenti Camicia (vagy Canicia) irányítása alatt zajlott – a szurkos vörösfenyő, cserép és ólom csövekből kiépített vezetékben a közlekedőedények elve alapján került a víz a 200 méterrel alacsonyabban lévő Várhegyre, a mai Szentháromság téren lévő csorgóba és az azt körülvevő medencébe. A török hódoltság alatt a Városkút és a vezeték használhatatlanná vált, csak Buda visszafoglalása után fedezte fel újból és állíttatta helyre Eberhardt von Everling törzsorvos 1718-ban, 1304 méternyi fenyőfa, illetve 2676 méternyi ólomcső felhasználásával. Everling tiszteletére a forrást a 18. században Doktor-kútra keresztelték át, majd 1847-ben az akkor elhunyt József főherceg előtti főhajtásként egy rövid ideig Nádor-kútként is üzemelt. Egészen addig, amíg Heidrich Ferenc pesti gyáros közeli Óra-villájában főhadiszállást nem alakított ki Görgey (később Görgei) Artúr – távcsövön figyelte innen a csapatok mozgását –, aki egy szinte szó szerinti huszárvágással átvágta a vízvezetéket, hogy a várban lévő császáriak ne juthassanak friss ivóvízhez. A szabadságharc után helyreállították ugyan a kutat, de már csak 1882-ig látta el eredeti funkcióját, ezt követően szerepét átvette az újlaki vízmű. A felső forrásházat, más néven kútházat a 13. századra datált kövei miatt nem engedték elbontani – 1937-ben Garády Sándor régész fejébe is vette, hogy feltárja a környékén feltételezett kolostor és templom maradványait. Ezek helyett azonban csupán vízgyűjtő folyosókat, csatornákat, kőfalakat, valamint cserép, fa és vas csővezetékeket talált. A ma Városkútként emlegetett házacska ugyanis nemcsak egyszerű forrás, hanem lejárat egy, a hegyoldalba mélyen benyúló, kényelmesen járható alagútba, mely majd’ 2 méter magas és több mint 1 méter széles. A folyosó 18 méter után két, egymástól fallal elkülönített forrásteremben végződik, ahol még mostanság is több rétegforrás tör a felszínre, rejtve a lehetőséget vészterhesebb időkre.
Szerző
Témák
kút

N. Kósa Judit: Feketén-fehéren Buda szívében

Publikálás dátuma
2019.11.03. 12:34

Fotó: Adományozó - Péterffy István / Fortepan
Tudom, a pesti néplélek már csak olyan, hogy előbb hagynánk levágatni a fél karunkat, mint hogy bármire, ami újabb száz évesnél, azt mondanánk, hogy „szép”. Pláne, ha az a valami egy pályaudvar, ami ab ovo csúf, mert zajos, koszos, büdös és zsúfolt. Mégis, ha megnézik ezt a képet az akkoriban vadonatúj Déli pályaudvarról, szerintem önök is azt fogják gondolni, amit én: hogy ez egy gyönyörű épület. Kővári Györgynek hívták az építészt, akinek köszönhetjük - ő volt korának Pfaff Ference, a MÁV Tervező Intézet egyik vezetőjeként számos vasúti létesítmény viseli a keze nyomát. A hatvanas évek elejétől bő másfél évtizeden át dolgozott a Déli kialakításán, és ismerve az akkori viszonyokat, különleges szerencsének mondható, hogy végig is vihette a koncepcióját.
A második világháborúban szinte porig rombolt Déli pályaudvar új formában való rekonstrukciójára a kelet-nyugati metróvonal építésének újraindításával párhuzamosan került sor. Míg a föld alatt sorsára várt a metró, a föld fölött először egy ideiglenes fejépület valósult meg: ez a sötét üvegkocka már előrevetítette a végleges pályaudvar formavilágát. A fehér és fekete tömegekkel, üveggel és kővel operáló épület egyszerre lett praktikus és látványos, úgy tudott élni a környék adottságaival, a környező hegyekkel és a budai Vár panorámájával, hogy mindezzel nem konkurált, hanem visszatükrözte és hagyta átszűrődni magán a látványt. Anélkül volt képes építészeti jellé válni, hogy megpróbált volna fölémagasodni a környezetének. Más kérdés, hogy ma már egy ilyen pályaudvar elavultnak számít, hiszen lépcsőkön kell caplatni a csomagokkal, a burkolatok meglazultak és szennyeződtek, a zugokat belakta a jó öreg buhera. Az évtizedek során többször is szóba került, hogy az egészet le kell bontani, a fejpályaudvari funkciókat áthelyezni Kelenföldre, a tizenkét vágány helyét pedig bekapcsolni Buda városi szövetébe. Mégis, a jelenleg érvényes terv sem számol szerencsére többel, mint felújítással, valamint a sínek lefedésével, s fölöttük egy lakó-iroda-kereskedelmi központ megvalósításával. Hogy mindebből mikor lesz valami, azt persze nem tudjuk. Az viszont biztos: a mindössze 48 évesen, 1982-ben elhunyt Kővári György főművei közül a Keleti előtti mélyített aluljárót már megszüntették, a Nyugati pályaudvar közlekedési rendszere és az egykori Skála Metró erősen pusztul – legalább a Délit nem kéne hagyni ebek harmincadjára.
Szerző

Merész álom a Duna-part közelében

Publikálás dátuma
2019.11.03. 11:22

Fotó: Facebook
Az építészeti értékekre fogékony embereknek felesleges bizonygatni, sok használaton kívüli ipari épületet érdemes megmenteni. Híres európai példa a párizsi Orsay pályaudvar átalakítása: 1977-ben döntöttek úgy, hogy a pályaudvart képzőművészeti múzeummá alakítják át, 1986 óta a Musée d'Orsay világhírnévre tett szert a XIX. századi gyűjteményével. Az egykori hamburgi kakaóbabraktár 2006 és 2017 alakult át koncertpalotává, ma az Elbphilharmonie-ba szinte kiváltság bejutni. Hasonló „átalakító” gondolatai már az 1960-as években voltak Korniss Dezső festőművésznek: ő Szentendrén a Bogdányi úti százéves malomba álmodott képzőművészeti központot. Szentendre a festők városa – szokták mondani, a szlogen mögött a valóság: több száz alkotóról van szó, akik közül sokan akkoriban kevéssé jutottak bemutatkozási lehetőséghez. Még az sem, aki nem a tűrt, vagy a tiltott kategóriába tartozott. Deim Pál festőművész az 1970-es években ismételte meg Korniss javaslatát az egykori gőzmalom épületének átalakítására, ám annak az 1980-as években inkább hotelként látták a jövőjét, azonban a lehetséges (nyugat)német befektetők elálltak a szándékuktól. Deim Pál és számos képzőművész, építész, továbbá a város önkormányzata 1991-ben hívta életre a Szentendre Művészetéért Alapítványt, hogy a beomlott tetejű, rogyadozó épület múzeumként éledjen újjá, ahol a szentendrei művészek is megmutathatják magukat. (Deimtől a stafétát később Farkas Ádám szobrászművész vette át.) Az álom merésznek tűnt, még úgy is, hogy a város többi múzeuma sem volt akkoriban túl jó állapotban. Volt, amelynek üvegfalait vandálok verték szét, be is zárt, a népszerű Kovács Margit Múzeumból mindössze az illemhely hiányzott. A megvalósítás érdekében az alapítvány művészei felajánlották az alkotásaikat. Az első milliók tőlük, valamint Szentendre németországi testvérvárosából, Wertheimből folytak be – ami végül arra volt elegendő, hogy a legszükségesebb munkákat elvégezzék az időközben életveszélyessé vált épületen. Az első nagyobb kormányzati támogatás 1997-ben érkezett meg, két évvel később a felújított malom megnyílhatott kiállítóhelyként. Igaz, csak az épület egyharmada lett kész, ám az építkezés 2000-re és 2001-re tervezett folytatásához a kultusztárca nem járult hozzá a szükséges összeggel. A szentendrei MűvészetMalom végső megvalósulásához az Európai Unió támogatása is kellett. A múzeum 2010 augusztusában zárt be, és másfél év alatt sikerült a pontot feltenni az i-re. Ami dióhéjban: új épületszárny, új terek, és mintegy 1500 négyzetméteres kiállítótér. A középső épületrészt nyitott térként hagyták meg, a csupasz téglákkal is megőrizve az épület romantikáját. A MűvészetMalom az ambícióiból azóta sem adott alább: a Ferenczy Múzeumi Centrum égisze alatt nemcsak a legjelentősebb vidéki kiállítóhely, hanem a régió kortárs művészeti központja címére is pályázik.
Témák
malom