korrupció;nagykövet;Külügyminisztérium;nagykövetség;

2019-10-30 06:00:00

Baráti cég, magasabb ár: 100 milliót is fizethetnek a követségek szerződésenként épületfenntartásért

A Mega-Logistic Zrt. végezheti el mostantól tizenöt térségbeli magyar nagykövetség és konzulátus épületfenntartását, információink szerint az eddiginél drágábban.

Sürgős ügyben rendelték haza október első napjaiban tizenöt, közép-európai térségben működő nagykövetség és konzulátus munkatársait a Külgazdasági-, és Külügyminisztériumba – értesült a Népszava. Fontos nemzetközi esemény helyett azonban igen földhözragadt témában tartottak tájékoztatást a Bem József téren: az érintett intézmények épületének fenntartási és felújítási munkálatait ugyanis januártól nem az adott követség és konzulátus végzi majd saját hatáskörben, hanem a Mega-Logistic Zrt.

A minisztériumból „SÜRGŐS” jelzéssel küldték ki az érintett képviseletekre a szerződésről szóló tájékoztatót, a személyes megbeszélésen pedig információink szerint kategorikusan közölték a megjelentekkel: a lehető leghamarabb átadnak minden épületet a Mega-Logistic kezelésébe, ez ellen nincs apelláta. 

A cég egyébként közbeszerzésen nyerte el a megbízást, de egy minisztériumi forrásunk szerint mégis többszörösére növekednek az eddigi költségek. (A követségek és a konzulátusok éves szinten száz millió forintot jóval meghaladó összegeket is fizethetnek majd szerződésenként, de minden állomáshelynek egyedi megállapodást kell majd aláírnia. Ennek feltételeibe viszont nem szólhatnak majd bele). Ez azért érdekes, mert ezzel párhuzamosan azt közölték az érintettekkel a minisztériumban, hogy a szerződéskötéshez szükséges fedezetet spórolással teremtik elő. Forrásunk szerint egyelőre nem világos, hogy a Mega-Logistic saját maga végzi-e majd a munkákat. - Nehezen hiszem, hogy Budapestről küldenek majd ki egy szerelőt, ha például Prágában elromlik egy vécétartály. Valószínűbbnek látszik, hogy a cég helyben szerződik majd szerelőkkel, karbantartókkal. Csakhogy most is ez a helyzet, így lehet, hogy valójában csak bekerül a rendszerbe egy új szereplő, aki hasznot húz a fenntartási díjakból, miközben a valóságban nem változik majd semmi – fogalmazott.

A terven felüli és a 100 millió forintot meghaladó értékű munkálatok esetében egyébként a cég köteles külön árajánlatot adni az adott követségnek, konzulátusnak.

A Lóki Géza vezette Mega-Logisticnek – bár összességében feltehetően milliárdos nagyságrendű összegű megbízást szereztek – nem ez lesz a legkomolyabb szerződése a Külügyminisztériummal. Márciusban a 24.hu számolt be arról, hogy ez a társaság végzi az egykori Moszkvai Magyar Kulturális Intézet épületének átépítését, itt lesz ugyanis az új nagyköveti rezidencia. Ezért nettó hat milliárd forintot kapott a Mega-Logistic, amely korábban is szerződött már a minisztériummal.

A Mega-Logistic-et részvénytársaságként még 2003-ban alapították, Mercator 2001 Kft. és a Galla Invest Kft. összeolvasztásával. Ez utóbbi cég ismerős lehet: a vállalkozás felbukkant a volt kisgazda államtitkár Szabadi Béla büntetőügyében. Mint az Átlátszó megírta: Szabadi Béla utasítására a Galla Invest Kft. az első Orbán-kormány idején áron alul vehetett több tízezer tonna lisztet a földművelési minisztérium tulajdonában lévő Tartalékgazdálkodási Kht. készletéből. Az ügyben az akkori tulajdonos-ügyvezető Lóki Gézát a bíróság okirathamisításért elítélte. Később a vállalkozás neve sűrűn előfordult közpénzes megbízások körül.

A cég saját bevallása szerint ma döntően honvédségi ingatlanok műszaki üzemeltetésével, fenntartásával, karbantartásával és kezelésével foglalkozik, mellette külföldi építőipari kivitelezési beruházásai vannak.

A jelenlegi tulajdonosi köre a cégnek nem ismert, korábban az cégben igazgatósági elnöki posztot betöltő Lóki Géza családtagjai voltak a többségi tulajdonosok. Lóki Gézának jelenleg is fél tucat gazdasági társaságban van valamilyen érdekeltsége. A Mega-Logisticnek több cégben is van érdekeltsége, így a Mongóliában Ulanbátorban bejegyzett Mega-Logistic Mongolia Llc.-ben 100 százalékos tulajdonos, emellett érdekeltsége van a Siklósi Kórház nonprofit Kft.-ben és a Mecsek Immo Kft.-ben. A közel nyolcszáz főt foglalkoztató, 2,2 milliárdos cégnek 11 milliárdos bevétele volt 2018-ban ebből 376 millió forint adózás utáni nyereséget termelt.

Kérdéseinket a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályának és a Mega-Logisticnek is elküldtük, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.