Vígjáték a széthullásról

Publikálás dátuma
2019.10.30. 10:30

Fotó: IMDB
Gabriel Julien-Laferrière rendező csaknem húsz év első asszisztensi karrier után ült át a rendezői székbe. Hiszi, hogy direktor dolga a szórakoztatás, így ő csak komédiákat készít. Cannes-ban beszélgettünk új filmjéről.
Mi ösztönözte, hogy folytatást készítsen a Mi ez a család?! című komédiájának?
Magának az első résznek nem volt igazán főszereplője: adott volt egy csapat gyerek, akik összefognak és kiosztják a hülye felnőtteket. Az Álomnagyi már ebben a filmben is jelen volt egyfajta háttérszereplőként. A filmet nézve felfedeztem, hogy Chantal Ladesou alakítása mennyire energikus, és talán az ő karaktere köré is lehetne egy komédiát kerekíteni. Mindemellett az első rész jól teljesített a mozikban, ez pedig folytatásért kiáltott, vagy ha úgy teszik, lehetővé tette, hogy újra összetrombitáljam a hét rosszcsont gyereket, akikkel, mint ahogy először is, másodszor is élmény volt forgatni. Végül, és nem utolsósorban, én hosszú évekig rendező asszisztens voltam és tudom, mennyivel jobb a rendezőnek, ha nem kell megszakadnia a munkában: azért is jó, ha van egy központi karakter, mert akkor egy színész cipeli a produkció terhét.
Lehet, hogy lesz harmadik rész is?
Nagyon sok karaktert lehet ebben a történetben kiemelni. A lehetőségek végtelenek, különösen, hogy a kész filmmel is lehet csodákat művelni. A Mi ez a család?! német forgalmazója úgy szinkronizálta le a filmet, hogy a gyerek narrációját egy felnőtt hanggal helyettesítette be. Rá sem ismertem a saját filmemre.
Az Álomnagyi megnyilvánulásai nem túlságosan politikailag korrektek…
Sokszor nekem is szólnak a srácai, hogy „figyeljek oda”, pedig én még nem is vagyok nagypapa! A fiatalok már egy teljesen más világot élnek meg, melyben, mi, idősek csak mellékszereplők vagyunk: sokszor nagyobb hülyeségeket csinálunk, mint a gyerekeink. És igen, sokszor a poénjaink már nem politikailag korrektek.
Az Álomnagyi vígjáték, ám nem lehet attól elvonatkoztatni, hogy a komédia forrása a széthullott családok.
Pontosan. Az én családom nagyon konzervatív, sosem volt semmiféle válás. Aztán meg kellett élnem, hogy pont én törtem meg ezt a hagyományt. Az első résszel sokat turnéztam Franciaországban és nagyon meghatott, amikor gyerekek jöttek oda hozzám és megköszönték, végre megmutatta valaki, hogyan baltázzák el a szüleik az életüket és milyen nehéz velük együtt élni. Ezek a kölkök átgondoltabban viszonyulnak a realitáshoz, mint a mostani szülő-generációk. Hiszem, hogy egy komédia akkor igazából erős, ha egyúttal komolyan is vehető. Muszáj arról beszélni, hogy Franciaországban minden második házasság válással végződik, és ez nem jó a gyerekeknek. Ez a valóság, erről pedig még egy zsánerműben is beszélni kell. Valami nem attól lesz sikeres, hogy dajkameséket fogalmaz meg nem létező dolgokról.
Gondolom, idegesíti, hogy a szakma és kritika legtöbbször a drámát nemesebb műfajnak tartja a komédiánál.
A kedvenc definícióm a filmkritikusokra: azok a fazonok, akik sötét, nyomasztó és alulfinanszírozott filmeket kedvelnek. És higgye el, nincs ezekkel semmi bajom, mert első asszisztensként a legnagyobbakkal dolgozhattam együtt: Claire Denis, Leos Carax vagy Chantal Akerman. Teljesen helyénvaló, hogy a globális értelmiség elismeri ezeket a műveket, mert művészi értékekkel bírnak. Ami nem tetszik, hogy azok a kritikusok, akik odavannak ezekért a művekért, egyszerűen utálják a kommersz, piaci alapokon működő filmeket. Persze kivétel, ha a film amerikai. Ez nagyon furcsa. Volt olyan kritikus, aki azt rótta fel nekem, hogy a Mi ez a család?! -ban miért mindenki gazdag? Mert nekik van pénzük válni. Nem írják majd be arany betűvel a nevem a filmtörténetbe? Nem baj, a filmjeim őszinték.
Első asszisztensként kivel volt a legnehezebb?
Szerettem ezt a munkát, a rendezőimet pedig tiszteltem. Mindemellett minden forgatás nehéz. Nem is tudnék kiemelni olyan, ami legnehezebb volt. Más szempontjaim vannak. Például készítettem két filmet Carax-szal. Nála egy produkció két-három év, ez sok idő. Mivel ő nagyon delikát alkotó, elterjedt rólam, hogy jól kezelem a problémás embereket. De nem őrültem meg: ha egy rendező azzal keresett meg ezek után, hogy vele nehéz együtt dolgozni, akkor azonnal továbbálltam. Egy alkalmat sajnáltam: amikor Jacques Audiard hívott. Miatta bármit elviseltem volna, de akkor én magam is rendező voltam, így nem tudtam elvállalni a munkát.
Saját rendezéseit forgatókönyvíróként is jegyzi. Honnan jönnek a legjobb ötletek? Van elképzelt nézője?
Nincs. Egy kérdésem van: mekkora a költségvetés? Első asszisztensként az volt a legnagyobb felelősségem, hogy átlássam: vajon a rendelkezésre álló büdzsével hogyan valósítható meg a film. Például, ha valaki azt mondja nekem, hogy nincs több kétmillió eurónál, akkor nem írok egy olyan látvány sci-fit, ami tizenötbe kerülne. Egyszóval, én nem nem tudok azokkal a felkérésekkel mit kezdeni, hogy írjam azt, amit szeretnék. Én nem magamnak készítek filmeket – mint egyesek.

Rendbe szedik a nagyit

Gabriel Julien-Laferrière Álomnagyi című filmje jelenleg a hazai mozikban fut, a nagy sikerű Mi ez a család?! folytatása. Története szerint a hét féltestvérből álló gyerekcsapat tagjai a nyári vakáció idejére különböző szülőkhöz kerülnek. A legfiatalabb, a kis Gulliver a tengerparton élő nagymamájához, Aurore-hoz (Chantal Ladesou) megy, aki imád bulizni. Sőt, csak azt. A féltestvérek elhatározzák, hogy Gulliver megmentésére indulnak, és kezdetét veszi egy újfajta családi forradalom: megregulázzák a szexmániás partinagyit.

Prima primissima 2019: Ascher Tamás, Göröcs János, Dés László, Bak Imre a jelöltek között

Publikálás dátuma
2019.10.29. 15:32

Fotó: Népszava
Közeleg december első péntekje, amikor - a hagyományokhoz híven - ismét kiosztják a Művészetek Palotájában a Prima Primissima és a Prima díjakat. Az idei díjazottakkal együtt immár 510-re nő majd az elismerésben részesülő kiválóságok száma, akiknek érdemeit eddig összesen 4,4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is harminc díjazottat választanak majd ki. A magas erkölcsi elismerés mellett összesen 250 millió forintos támogatásban is részesülnek a saját szakterületükön kiválót alkotók.  A Junior és Megyei Primák további 120 kitüntetést kapnak, a díjjal járó összesen 150 millió forinttal együtt. A díjak struktúrája sem változik, továbbra is tíz kategóriában -  magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet. Minden kategóriában három díjazott kap helyet, az alapítvány Kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, összesen tízet. A Primissimák 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A Közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb, a jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el.  A harminc év alatti tehetségeket jutalmazó Junior Prima díj kategóriái sem változtak: a tudomány, a zene, a népművészet, a színház- és filmművészet, valamint a sajtó terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint. A külön kategória társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt. és a Takarékbank. Emellett idén is átadják a Területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében, megyénként hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

2019. évi jelöltek

Magyar irodalom: Alexa Károly, író, irodalomtörténész Ferdinandy György, író, költő Sárközi Mátyás, író Magyar színház- és filmművészet:  Ascher Tamás, színházi rendező Szarvas József, színművész Tóth Ildikó, színművész Magyar képzőművészet  Bak Imre, festőművész Lovas Ilona, képzőművész Waliczky Tamás, animációs és újmédia művész Magyar tudomány Ádám Veronika, professor emerita, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Fülöp Ferenc, vegyész, egyetemi tanár Szász Domokos, matematikus Magyar oktatás és köznevelés Napsugár Alapítvány, gyermekfolyóirat kiadó, gyermek- és pedagógusrendezvények szervezője Neuwirth Anna Mária, néptáncpedagógus Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, ismeretterjesztő egyesülés Magyar építészet és építőművészet  Bachman Gábor, építész, tervezőművész Dr. Ferkai András, építészettörténész, egyetemi tanár Zsuffa Zsolt, építész Magyar sajtó Exterde Tibor, szerkesztő, műsorvezető Keresztes Ilona, Kossuth Rádió vezető szerkesztő Millásreggeli, reggeli gazdasági rádióműsor Magyar sport Göröcs János, labdarúgó Kamuthy Jenő, vívó, orvos, sportvezető Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella, ny. testnevelő tanár és ny. mester edző, ma aktív szaktanácsadó Magyar népművészet és közművelődés Balogh Kálmán, cimbalomművész Fazekas Dinasztia, a nádudvari fekete kerámia mesterei Téka Alapítvány, közművelődést és szórványoktatást szervező civil szervezet Magyar zeneművészet Dés László, előadóművész, zeneszerző Dubrovay László, zeneszerző, ny. egyetemi tanár Gulyás Dénes, operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, rendező

Szerző

Rubens ragyogása, Van Dyck dicsősége

Publikálás dátuma
2019.10.29. 12:30

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Ott folytatják, ahol abbahagyták: a Szépművészeti Múzeum nagy művészettörténeti korszakokat bemutató sorozatának új fejezete a flamand festészet fénykorát idézi meg százhúsz alkotással.
„Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.” Csontváry Kosztka Tivadar életrajzában állította, egy mennyei sugallat hívta el a festői pályára, hogy túlszárnyalja Raffaellót. Lebirkózhatja a „negatív ideált”: e meggyőződését csak megerősítette, mikor később a vatikáni gyűjteményben találkozott Raffaello alkotásaival. Kevésbé ismert, hogy a flamand barokk festőóriás, Peter Paul Rubens is túl akarta szárnyalni Raffaellót, igaz, mindenféle mennyei sugallat nélkül, és számára az itáliai reneszánsz mester – akárcsak Leonardo vagy az antik művészet sok alkotója − pozitív ideál volt. Történt ugyanis, hogy genovai nemesek megrendelésére egy történelmi témájú, nyolcrészes falikárpitciklust készített az 1610-es évek második felében, ehhez az inspirációt pedig épp Raffaello vatikáni falikárpitjai – az Apostolok cselekedetei – adták neki. A római nép története a város alapításától: Titus Livius művéből ismert a szamniszok, a gallok, majd a latinok ellen is hadat viselő consul, Publius Decimus Mus története, aki a nem kedvező jósjeleket látva légióinak áldozatul felajánlotta magát. Rubens előszeretettel örökített meg kevésbé ismert történelmi témákat, Publius Decimus Mus története sem volt ellenére, ráadásul Spanyol-Németalföld kormányzója, VII. Albert osztrák főherceg pedig épp akkoriban hozott olyan rendelkezéseket, amely a vallásháborúk miatt válságba került szövőműhelyeket – így a megújításra váró falikárpit-művészetet is – segítette. Rubens ahhoz, hogy túlszárnyalja Raffaello kárpitjainak festőiségét, színgazdagságát, letért a járt útról. Addig az volt szokásban, hogy a szövéshez mintaként vízfestékkel papírra készült képeket – kartonokat − alkottak, ő azonban mintegy háromszor négyméteres, hatalmas olajfestményeket készített oldalfordítottan – azaz tükrözve a kompozíciókat. A barokk stiláris újítások miatt mondhatni, e kárpitok túlszárnyalták Raffaellóéit – megalkotásuk után még száz évvel később is népszerűek voltak, a témát Rubens előtt és után nem is festette meg senki. A Szépművészeti Múzeum ma nyíló Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállításán a sok szenzáció közül az egyik, hogy a Decius Mus-sorozatból A jóslat kinyilatkoztatása című olajfestmény a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjteménynek, míg a falikárpit a madridi Palacio Realnak köszönhetően most először együtt látható. Rubensre jellemző: nem szolgai másolóként, hanem újrafogalmazóként egy-egy jelenetrészletet beemelt a Decius Mus-sorozatba Raffaelllo apostoli szériájából. A jóslat kinyilatkoztatásán például a Lisztrai áldozat egy részlete jelenik meg. 
Rubens úgy került a köztudatba, mint a testes női aktok festője, ezt a képet szeretnénk árnyalni – mondta a tárlat kurátora, Tátrai Júlia, a Régi Képtár vezetője a kiállítás hétfői sajtóbejárásán. A tárlatot látva e célt hiánytalanul sikerült is megvalósítani, és nem tűnik túlzónak a múzeum főigazgatója, Baán László vélekedése sem: a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora minden bizonnyal az év kiállítása lesz. A tárlat százhúsz alkotásából a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény mintegy húszat adott kölcsön, csaknem negyven nagy közgyűjteményből érkeztek műtárgyak Budapestre, így a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből is. Közülük számos főmű. A tíz tematikus fejezetre osztott tárlat az Észak-Németalföld és Dél-Németalföld közötti nyolcvanéves háború, a korabeli Antwerpen bemutatásával kezdődik, hogy aztán megidézze Spanyol Németalföld egykori helytartója, a háborúkban balszerencsés, de művészeti mecénásként kiváló Habsburg Lipót Vilmos főherceg alakját, akinek gyűjteményének egy része ma a Szépművészeti Múzeumé. (Brüsszel, Bécs és Buda között ő egyfajta összekötő szál.) Albert főherceg képmásával – Rubens és id. Jan Brueghel alkotása – a látogatók rögtön az elején megismerhetik a flamand festészetre jellemző munkamódszert: az egyes műfajokra specializálódott művészek előszeretettel dolgoztak együtt közös alkotásokon, így van itt olyan Rubens-kép is – Mucius Scaevola Lars Porsenna előtt −, amelynek megalkotásában a mesternél több mint húsz évvel fiatalabb, joggal csodagyereknek tartott Anthonis van Dyck kamaszként kivette a részét. Természetesen szerepel a kiállításon Van Dyck alkotása, a Stuart Mária Henrietta hercegnő esküvői portréja, amelyet a múlt év végén vásárolt meg a Szépművészeti mintegy 2,1 milliárd forintért − az utóbbi száz év legdrágább műtárgyvásárlása volt. Rubens mintegy harminc festménye mellett Van Dyck itt bemutatott, másfél tucat alkotása nemcsak kiváló portré-, hanem jellemfestőként is megismerteti a Sir Anthonyként angolosított művészt: igazi bravúr például, hogy Lord John Stuart és testvére, Lord Bernard Stuart életnagyságú kettős portréján a modellek gőgjét és sugárzó ostobaságát úgy tudta megörökíteni, hogy azok ezt ne kifogásolják. De ritkaság Van Dyck önarcképe is, amely az Ermitázsból érkezett – Házaspár portréja mellett pedig minden bizonnyal most hosszabban megállunk, mint a Szépművészeti állandó kiállításán. Még számos, kisebb-nagyobb meglepetést is tartogat a kiállítás, túl azon, hogy Jacob Jordaens vagy ifj. David Teniers műveire is nagy figyelmet fordít. Kicsiny Balázs az idő- és térbeli távolságok illékonyságát öntötte szoborba kortárs reflexióként, párba állítva Rubens Senecáról készült festményével. „Az élet értéke nem a hosszúságától, hanem attól függ, hogyan használjuk fel” – állította a filozófus, aki feltehetőleg e kiállítás felkeresését a hasznos időtöltések közé sorolná.

Infó

Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora Szépművészeti Múzeum Kurátor: Tátrai Júlia Nyitva: február 16-ig