Babosék elődöntősek a világbajnokságon

Publikálás dátuma
2019.10.30. 16:41

Fotó: Facebook/Babos Tímea
Második mérkőzését is megnyerte és már elődöntős a címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon.
 A magyar, francia duó szerdán két szettben bizonyult jobbnak az Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs német, holland kettősnél a Vörös csoport 2. fordulójában.
A harmadik helyen kiemelt Babosék - akik hétfőn döntő rövidítésben verték a Latisa Csan, Csan Hao-cseng tajvani testvérpárt - az első szett végjátékában jobban összpontosítottak, és előnybe kerültek. A folytatásban már komoly fölényben voltak, és végül 1 óra 15 perc alatt diadalmaskodtak.
A csoportnak még az első helyen kiemelt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz duó a tagja. Babosék legközelebb pénteken lépnek pályára. A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Eredmény: páros, Vörös csoport, 2. forduló:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) - Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs (német, holland, 8.) 7:5, 6:2

Az állás:

1. (és már elődöntős) Babos, Mladenovic 2 győzelem, 2. Grönefeld, Schuurs 1, 3. Mertens, Szabalenka (belga, fehérorosz, 1.) 1, 4. Csan, Csan (tajvani, 5.) 0 Azonos győzelemszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.

Szerző

Teljes sorcsere: új időszámítás a férfi kosárlabda szakág utánpótlásában

Publikálás dátuma
2019.10.30. 12:30

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Megelégelte a helyben járást a kosárlabda szövetség, és egy huszárvágással az utánpótlásban dolgozó összes válogatott edzőjét lecserélte.
Új időszámítás kezdődött a férfi kosárlabda szakág utánpótlásában: a szövetség némiképp szokatlan módon nem egy-egy válogatott szakmai vezetésén, hanem a komplett felálláson változtatott. A szakágban évek óta nagyjából a harmincadik hely környékén jegyzik a korosztályos válogatottakat, aminél a szövetség többet akar. 
„Nem jó és nem elfogadható, hogy innen nem tudunk előre lépni” – összegezte a döntésig vezető utat Mészáros Lajos, korábbi férfi szövetségi kapitány, aki jelenleg a szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke. Elmondta, csapataink jellemzően a B divízióban szerepelnek, a cél, hogy innen felkerüljenek a legmagasabb osztályba. Az A divízió elérése nem csak nekünk okoz komoly kihívást, hiszen a mezőny sűrűségét mutatja, hogy olyan kosaras világhatalom, mint Szerbia sem mehet biztosra: U20-as válogatottja kiesett a legmagasabb osztályból, míg U18-ban Oroszország három éve képtelen visszajutni az A divízióba. „Nekünk ebben a hatalmas versenyben kellene eredményt elérni, ezért beláttuk, változtatni kell” – folytatta Mészáros, aki szerint az eredményesség javítása közös munka révén lehetséges.
A játékosok képzése kilencven százalékban, tehát döntő mértékben a klubokban folyik, a szövetség a közvetlen programok révén legfeljebb tízet tud ehhez hozzátenni. Ez a felismerés vezetett odáig, hogy akkor a szövetség a maga eszközeivel próbáljon meg segíteni a kluboknak a legmodernebb szakmai programok végrehajtásában.
„Mindkét területet fejleszteni akarjuk, ezért olyan döntéseket hoztunk, amelyek hatással lehetnek a férfi utánpótlás-válogatottak eredményességére. Komplett frissítés történt a szakembergárda összetételében. Nem egyes korosztályok, hanem az összes esetében. Nem arról van szó, hogy rosszul dolgoztak volna edzőink, hanem arról, hogy egy új szemléletű tréneri csapattal új lendületet akarunk adni a szövetségi programoknak” – fogalmazott Mészáros.
A leglátványosabb csere az U20-as korosztály esetében történt, ahol a felnőtt férfi szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan vállalta a nagyválogatottság előtt álló korosztály vezetését. Nem szaktanácsadóként, hanem vezetőedzőként.
Az U16-os és18-as válogatottak élére olyan szakembereket neveztek ki, akiket a szövetség már az elmúlt években menedzselt, vagy akár a szakmai stáb tagjaként már részt vettek a válogatott munkájában. „Azért ők, hogy a folyamatosság megmaradjon, egyúttal új szemlélet, új lendület érkezzen a válogatottak élére” – indokolta a váltást a szakmai és utánpótlás-bizottság elnöke.
A másik, alighanem korszakos változtatástól is sokat várnak: a szövetség elkészítette és elérhetővé tette az összes sportágban dolgozó edző számára a komplett korosztályos képzési programot. Ezek egyelőre csak ajánlások, nem kötelező érvényű képzési programok, de ez csak átmeneti idő: „Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy szakmailag nagyszerű, gyönyörű anyag, innen tanulhatnak az edzők. Egyúttal bevezettük a szakosztályokban folyó munka ellenőrzését. Az akadémiai programokban foglalkoztatott mentorok és megyei mentorok látogatják a korosztályos csapatok edzéseit, és egy egységes szakmai szempontrendszer mentén adatokat szolgáltatnak tapasztalataikról. Mentorálják, segítik az edzőket, hogy milyen területen lehet és kell javítaniuk a munkán” – mondta Mészáros Lajos, aki elárulta: az ellenőrzéskor úgyis kibukik majd, hogy melyik edző használja az új szövetségi tudásbázist és melyik nem.
Egy másik kényes területen is igyekeznek lépni, ugyanis már az utánpótlásban is előfordult, hogy ilyen-olyan okok miatt nem a legjobb válogatott állt fel egy nemzetközi versenyen: „A szövetségnek minden jogi eszközt meg kell ragadnia ahhoz, hogy mindegyik válogatottban a legjobbak legyenek a csapatban. Voltak ezzel már problémák a külföldön szereplő utánpótláskorú játékosok esetében is. Arra kell törekednünk, hogy ez ne fordulhasson elő. A lebonyolítás miatt gyakorlatilag már a csoportmeccseken eldől a sorsunk azzal, hogy az alsó vagy a felső ágra kerülünk. Legutóbb a legjobb három játékosunk hiányzott az egyik válogatottból, ha ott vannak, biztos vagyok benne, hogy a felső ágon vagyunk, és most nem erről beszélnénk.”
Témák
kosárlabda

A Tigris életre kel

Publikálás dátuma
2019.10.30. 11:30

Fotó: Ichiro Ohara / AFP
Tiger Woods felállt a padlóról. A golf korszakos zsenije, akit sorozatos sérülései és botrányai után már leírtak, csúcsot állított be a sportágban.
Fölényesen, három ütés előnnyel győzött Tiger Woods a hétvégi Zozo Championship golfversenyen, Japánban. Az amerikainak ez volt 82. sikere profi tornán, amivel utolérte az örökranglistát vezető honfitársát, Sam Sneadet (1912–2002). Ez pedig túlzás nélkül sporttörténelem: a legendás „Slammer” több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1965-ben állította fel a rekordot, amely sokáig megdönthetetlennek tűnt.
Néhány évvel ezelőtt kevesen fogadtak volna Woods nagy visszatérésére. Ragyogó pályafutását sérülések és – szintén fájdalmas – magánéleti gondok törték meg. Négy egymást követő szezonban (2014–17) nem tudott tornát nyerni, sőt olyan év is akadt, amikor indulni sem. Négyszer műtötték a hátát, ötször a térdét, közben elmúlt negyvenéves. Úgy látszott, a Tigrisnek befellegzett.
Pedig kezdetben minden álomszerűen alakult. Woods alig múlt húsz, amikor berobbant az élvonalba, egy csapásra ő lett az elit sportág első fekete sztárja. Sorra nyerte az úgynevezett „major” versenyeket, a golf Grand Slamjeit: a Masterst, a PGA bajnokságot, a US Opent és az Open Championshipet. Elegáns játékával kiemelkedett a mezőnyből, elbűvölte a rajongókat, példátlanul népszerű lett. Dollármilliókat keresett, nagyobb részét a „tizenkilencedik lyuknál” (vagyis a pályán kívül, mert ott csak 18 van). Vele hirdetett sportszert a Nike, karórát a Rolex, borotvát a Gillette. A Forbes magazin szerint ő az első hivatásos sportoló, aki – a kosaras Michael Jordant és az autóversenyző Michael Schumachert megelőzve – elérte az egymilliárd dolláros bevételt. Az AP hírügynökség az évtized sportolójának választotta. Céget alapított pályák tervezésére, és bestseller lett golftankönyve is.
A sikerszéria egy furcsa autóbalesettel ért méltatlan véget floridai villája előtt, 2009 novemberében. A sajtó hamar kiderítette, hogy Woods nem az apró koccanásban sebesült meg, hanem egy elfajult családi perpatvarban. Felesége, Elin Nordegren svéd fotómodell esett neki egy féltékenységi jelenet közben. A golfozó kénytelen-kelletlen elismerte házasságon kívüli nőügyeit.
Onnantól kezdve csőstül jött a baj. Először a szponzorok fordítottak hátat neki, a prűd és képmutató amerikai közvélemény reakciójától tartva. Arra hivatkozva, hogy egy hűtlen férj nem lehet példakép, sorra mondták fel reklámszerződéseit. A nejének 100 millió dollárt ítéltek meg a válóperben. (Manapság Nordegren a volt amerikaifutball-sztár Jordan Cameron párja, nemrég született közös gyermekük.) A megtört Woodsnak ezután a pályán sem ment úgy, mint fénykorában. Jöttek a sérülések, operációk, kényszerszünetek. Tavalyelőtt pedig újabb csámcsognivaló a bulvárlapoknak. Eszméletlenül találták az autójában, az út mentén. 
Letartóztatásakor készült rendőrségi fotójáról egy szétcsúszott középkorú férfi bámul bambán. Utóbb kiderült, nem részeg volt, nem is drogozott, hanem az aktuális műtétje után felírt fájdalomcsillapítók ütötték ki. Felfüggesztett börtönre és ötven óra közmunkára ítélte a bíróság.
Erről a reménytelennek tűnő mélypontról küzdötte magát újra a legjobbak közé. Ilyesmire csak a legnagyobb sportemberek képesek: bizonyította, igenis van miért felnézni rá. Áprilisban megnyerte a Mesterek Tornáját, első major címét 11 év szünet után. Az elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, a Szabadság Érdemrendet adományozta neki. Donald Trump közismert golfrajongó, saját floridai pályáján még játszott is Woodsszal. Kivételes teljesítmény a maga nemében ez is: Obama és Trump egyaránt nagyra tartja.
Japánban a tájfun sem állította meg az erőre kapott Tigrist, pedig a trópusi vihar miatt félbe kellett szakítani a második játéknapot. Woods végül par (az előírt ütésszám) alatt 19-cel zárt, ami szédítően jó eredmény. Szerényen annyit mondott, hálás a sorsnak, mert maga sem hitte volna, hogy visszajut a csúcsra. Most új célt tűzött ki maga elé: Rio óta a golf (ismét) olimpiai sportág, így jövőre szeretne indulni a tokiói játékokon. Hátha a felkelő nap országa megint szerencsét hoz neki.

Tizenhét Guiness-rekordot tart

Golffal 118 704 468 dollárt keresett Tiger Woods, reklámokkal ennek a többszörösét. Vagyonát 800 milliósra becsülik. Egy időben Oprah Winfrey után ő volt a második leggazdagabb fekete az Egyesült Államokban. Jachtja és magánrepülőgépe is van, 17 Guiness-rekordot tart, ami az élsportolók közül csak a sprinter Usain Bolt és az úszó Michael Phelps teljesítményéhez fogható. 

Témák
golf Tiger Woods