Hűlt helyek

Hirdetésben árulják a budai egykori Sándor villát, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) hajdani nővérszállóját, amely egy ősparkban áll, s amelyet négy éve valaki 600-650 millióért megvett, hogy aztán felújítsa, és most kétmilliárdért kínálja megvételre. Nem rossz üzlet. 
A Lipótmezőn a szocialista-liberális kormány nagy viharokat kavarva 2007-ben tett lakatot - "nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni” -, az OPNI épületére. Az akkori ellenzék ingatlanmutyira gyanakodott, pedig a hatalmas épület ott, az őspark közepén megfizethetetlen volt és maradt, és azóta is üresen áll. Véleményünk 2007 óta változatlan: megbocsáthatatlan egy baloldali kormánytól, amit tett. Elküldte a pótolhatatlan orvosokat és ápolókat, miközben úgy eresztette szélnek a betegeket, hogy nem gondoskodott róluk. Azokról, akik képtelenek önmagukról gondolkodni, a saját sorsukról dönteni. 
Akinek akadt már a családjában egész életét éles szellemmel megélő családtag, aki – ilyen vagy olyan ok miatt - leépült szellemileg, s aki állandó felügyeletre szorul, az tudja: ha beleszakad, akkor sem tud mit kezdeni a helyzettel. Aki kihullik a hétköznapok darálójából, annak nem találni méltó és elviselhető teherrel járó helyet, semmilyen intézményben. 
Nem mai történetek ezek. Már-már megszoktuk őket. Most sem látunk semmi szokatlant, csupán eladó egy budai villa a pszichiátriai intézet hűlt helyén, ahonnan a betegeket ápolóikkal együtt szerteszét fújta a szél. Olyan országban élünk, ahol élő kutyákat száguldó autók után kötnek, öregedő, még ép elméjű emberek pedig azon törik a fejüket, hogyan múlhatnának ki az életből még azelőtt, hogy megmászhatatlan falak elé kelljen állítaniuk saját kiszámíthatatlan sorsukkal a családjukat.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.10.31. 06:27

A játék öröme

Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy a britek valójában a játék örömét keresik, amikor a Brexit nevű fejtörővel szórakoznak. Ideális karácsonyi ajándék, egyetlen család kandallója mellől sem hiányozhat. A játék lényege, hogy először is sorsolás útján kijelölnek egy miniszterelnököt, aki megpróbálja elfogadtatni a parlamenttel az unióból való kilépés feltételeit. Ha ez összejön, akkor a résztvevők „Deal!” felkiáltással elbúcsúznak Brüsszeltől. 
A miniszterelnök háromszor próbálkozhat, ha nem jár sikerrel, akkor kiesik, kivéve, ha előre hozott választásokra tudja rávenni a törvényhozást. Ez felettébb nehéz feladat, mert az alsóházban most nagyon kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, viszont ahhoz, hogy parlamenti határozattal döntsenek az idő előtti választásról, kétharmados többség kell. Theresának háromszor nem jött össze a Deal, de ő nem próbálkozhatott előre hozott választással, mert arra minden miniszterelnöknek csak egyszer van lehetősége, és Theresa korábban már megszervezett egy ilyet, ráadásul úgy, hogy annak nyomán kis híján teljesen elveszítette korábbi szilárd parlamenti többségét. 
Ezután jött Boris. Ő csak egyszer próbálkozott a Deal elérésével, nem járt szerencsével. Mivel előrehozott választást ő még nem tartott, háromszor próbálkozhatott annak parlamenti elfogadtatásával. Ez sem jött be, így látszólag kimerítette összes lehetőségét. De csak látszólag, mert ha nem parlamenti határozattal írják ki a választásokat, akkor nem kell kétharmados többség, elég az egyszerű is. A korábbi szavazásokon ugyan az sem volt meg, így a próbálkozás nem sok jóval kecsegtetett, de Boris belevágott. Mert, és nyert: csodák csodája, ezúttal nem csupán az egyszerű, hanem a kétharmados többség is összejött! 
Ha valaki megkérdezi, hogy végeredményben mi a gyakorlati különbség a kétharmadot igénylő parlamenti határozattal, illetve az egyszerű többséget előíró törvénnyel kiírt előre hozott választás között, a válasz az, hogy semmi. Pontosabban: a játék öröme.
Frissítve: 2019.10.31. 06:27

Saraska

Bevégeztetett! A majd’ 200 éves Magyar Tudományos Akadémia (1825) testestül-lelkestül, szőröstül-bőröstül zsákmánnyá lett. Függetlenségét, önállóságát elveszítette. Nem azért veszítette el, mert akarta, nem azért, mert hagyta. Nem hagyta! Amíg képes volt rá, ellenállt. A számára adatott törvényi keretek között. Amik bizony nagyon is szűkösek voltak. De mégis. Ellenállt. Egy darabig. Habár ez sokak számára nem volt túlságosan harcos. Megalkuvás, vagy kompromisszum? Kiegyezés, vagy küzdelem? Kérdőjelek!
Most viszont új korszak, új élet, új létezésforma kezdődik. A kiszolgáltatottságé. A tudományos kényszermunkáé. Mint annak idején ott, a szovjet gulagon, a tudósok kényszermunkatáborában, a Saraskában. Ha nem teljesítesz, nem kapsz enni. Ha nem teljesítesz, a családod bánja. A kényszer nagy úr. A szükség is. Egy ideje csend van körülötte, mert az aktuálisabb zajok elnyomták. De miféle ez a csend? A megalkuvásé vagy a csendes alkotásé? Végül is, a tudományos kutatás nem a zajt igényli, inkább a csendet. Valószínűsíthető, hogy itt már nem szabad tudományos kutatás lesz, hanem centrális erőtérből irányított innováció. Amikor a szellem szabad szárnyalását felváltja a vicinális egyvágányú döcögése.
Mindenesetre nem az önálló, szabad, szellemi szárnyalás lesz ezentúl az akadémiai kutatás motorja, aminek üzemanyagát a tudósok lángelméje, frappáns ötletei, valamint tudományos lelkesedésük és eltökéltségük adja. No, meg az a kitartó megátalkodottság, a kreativitás tüze, ami fogantatója a tudományos felismerésnek, amit az elme saját teremtményének érez. Amit nem hajlandó feladni, vagy eltérni tőle, amíg tények és érvek meg nem győzik az ellenkezőjéről. Vagy ostoba és durva kényszerek. 
Ezt válthatja fel az újjászervezett és lelaposított centrális irányítási erőtér, ahol a központilag előírt irányok hivatalilag erőltetett koncepciókra lesznek alapozva. Amikre jut majd nagylelkűen kiporciózott működési keret. A munkát, a határidőket, az erősen elvárt eredményeket, szigorú elszámoltatással együtt járó tudományos vallatások fogják kiváltani. Amit a szabad szellemhez szokott, az intellektuális szárnyalást életelemüknek tartó és vállaló kiszolgáltatottak nehezen fognak viselni. Elviselni, elfogadni, vagy akár megalkudni, és teljesítményt vagy látszatteljesítményt előállítani talán képesek lesznek. Kétséges hatékonysággal! Vagy ennél is rosszabb történhet. Lelassuló folyamatok, újabb és újabb tudományos eszköz, anyag és időigények, amelyek lassítanak, álcázott szabotálást produkálnak, akár magas szellemi-technikai szinten előadott referátumokban.
Ha mindezek ilyen formában – egyfajta kényszerítő körülmények között működő rendszerben - lesznek megvalósíthatóak, az jól érzékelhetően sok kutatói-emberi érzékenységét sértő, akár elutasítást vagy látszat-alkalmazkodást eredményező beletörődést jelent. Amíg feltétlenül szükséges. Mert – mint említém, a szükség nagy úr. Előállhat az Alkotás kényszerítő, pezsgető izgalmának megszűnése, a kutatói érdektelenség. Legalábbis itthon. 
Mint a Saraskában. A szerző borász 
Szerző
Kuthi Csaba
Frissítve: 2019.10.31. 20:10