Moszkva atomerőművekre építi külpolitikáját, Putyin igazából egy nukleáris diktátor

Publikálás dátuma
2019.10.31. 10:15
A paksi bővítés elleni tüntetés Budapesten
Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Az atombiznisz gyakran a fegyverkereskedelemnek nyit kaput.
Die Welt  Oroszország atomerőművek láncolatával szövi át a világot, mert úgy gondolja, hogy ily módon évtizedekre bebiztosíthatja hatalmát a nemzetközi színtéren, írj a Die Welt Putyin magyarországi látogatásához időzítve. (Nem véletlen, hogy a budapesti tárgyalások fő témája is az energiaszektor volt, ideértve Paks bővítését.) A Kreml stratégiája az, hogy nukleáris technológiával kössön magához más államokat, mégpedig olyan szorosan, hogy ezeknek a kapcsolatokat semmilyen külső nyomás ne rongálhassa meg. Erre valóban nincs alkalmasabb mód, mint az atomipar. A modern reaktorok legalább 60 évig működnek, de a szerződések sokszor akár száz évig is érvényesek, hiszen egyrészt meghosszabbítható a reaktorok élettartama, másrészt a kontraktusok szabályozzák a nukleáris hulladék tárolását is.
A Rosatom Finnországba tervezett erőművének látványterve
Fotó: AFP
Így amikor már rég elapad az európai igény az orosz gázra, a magyaroknál és a finneknél még mindig termelnek majd az orosz erőművek és ez meghatározza a két főváros politikáját Moszkvával szemben. Hiszen ha politikai viszályba bonyolódnának a Kremllel, az elképzelhetetlen költségekkel és óriási kockázatokkal járna. Az orosz nukleáris energiaipar uralja a világpiacot. Az illetékes állami konszernnek, a Roszatomnak, nincsenek politikai gátlásai. Bárhol hajlandó üzletet kötni, így Iránban és Kínában is, de főleg azokat az országokat nézi ki magának, amelyekben még nincs atomerőmű. Teljes körű szolgáltatást nyújt (a hitelezést is ideértve). Úgy számol, hogy megawattóránként 50-60 dollárba kerül majd az áram, ami jól hangzik, mondjuk, Egyiptom, Banglades vagy Törökország számára. De hogy az oroszoknak megéri, az halálbiztos. Ráadásul ily módon sokszor kapu nyílik az orosz fegyverexport számára is. És Oroszország most már Afrikában is atomerőműveket akar építeni.
Szerző
Frissítve: 2019.10.31. 10:55

Emlékezetpolitikai vita: Washington elismerte az örmény népirtást

Publikálás dátuma
2019.10.31. 09:00

Fotó: Asatur Yesayants / AFP
A jelképes döntéssel a képviselőház tovább rontotta az egyébként sem túl rózsás amerikai-török kapcsolatokat.
Elsöprő többséggel népirtásként ismerte el az amerikai képviselőház a törökök I. világháborúban örmények ellen elkövetett cselekményeit. A határozat ezután a szenátus elé kerül, ahol a republikánus többség miatt nem biztos, hogy át fog menni. A szavazást éppen a török nemzeti ünnepre időzítették, aminek alkalmából Mike Pompeo külügyminiszter még kedves levélben gratulált. Az Egyesült Államokban már többször napirenden volt az örmény népirtás elismerése, ám a NATO-szövetséges Törökországra való tekintettel eddig még nem jutott el az ügy. Az utóbbi időben viszont az amerikai-török viszony számos sebből – például a török puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen kiadatása, az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer beszerzése, az észak-szíriai beavatkozás – vérzik, ami valószínűleg megteremtette a megfelelő körülményeket a lépéshez. Törökország hevesen elítélte a döntést, az örmény és törökellenes lobbi kiszolgálásaként, az észak-szíriai offenzíva miatti bosszúként értelmezve azt. Ankara válaszként behívatta az amerikai nagykövetet, David Satterfieldet. A szavazásnak egyébként semmilyen jogi következménye nincs, merőben jelképes lépésről van szó. Az alapvetően történelmi kérdés mára átpolitizálódott. A világon eddig nagyjából 30 ország ismerte el különböző szinteken népirtásként a történteket. A vita különösen 2015-ben, a 100. évfordulón lángolt fel, mikor Ferenc pápa, majd az Európai Parlament is az örmények mellett foglalt állást. Görögországban és Franciaországban még törvény is tiltja az örmény népirtás tagadását, ahogyan például Magyarországon is büntetendő a holokauszttagadás. Magyarország hivatalosan nem ismeri el az 1915-ös eseményeket népirtásként, a témában politikusaink általában óvatosan fogalmaznak. A Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium szerint a történtek megítélése a történészek feladata. A Jobbik korábban hangosan kiállt az örmények mellett, ám később a Törökországhoz és Azerbajdzsánhoz fűződő viszony mélyülésével a retorikája is visszafogottabbá vált. Miközben a baloldal egységesen elítéli az örmények ellen elkövetett bűntetteket, a jobboldalról a KDNP volt az egyetlen, amely többször nyíltan népirtásnak nevezte. Miközben Törökország fontos partner, – jövő héten Recep Tayyip Erdogan újra Budapestre érkezik – addig Örményországgal az azeri baltás gyilkos kiadatása óta megszakadtak a kapcsolataink. A török narratíva szerint az első világháború kitörése után az Oszmán Birodalomban élő, keresztény örmény kisebbségre az ifjútörök kormány biztonsági fenyegetésként tekintett, attól félve, hogy Oroszországgal ellene szövetkezik. Ezért 1915-ben a teljes örmény lakosság áttelepítése mellett döntött, célterületként főként Szíriát megjelölve. Az áttelepítés során az éhezés, a menetelés, a járványok, a török katonák kegyetlenkedése, a rablóbandák rajtaütései igen sok halálos áldozatot eredményeztek. Ankara nem vitatja az örmények szenvedését, csupán azt, hogy a történtek kimerítik a népirtás jogi szakkifejezését. Ezzel szemben az örmény álláspont az, hogy a cél valójában nem az áttelepítés, hanem az örmény kisebbség megsemmisítése, Törökország etnikai megtisztítása volt. A viszontagságos körülmények közötti menetelés egyet jelentett a halálos ítélettel, amit a törökök szándékos mészárlásai súlyosbítottak. A másik vitás pont a felek közt az áldozatok száma: hiteles népszámlálási adatok híján a becslések 300 ezertől 1,5 millióig terjednek.   
Szerző

Veszélyben a német nagykoalíció

Publikálás dátuma
2019.10.31. 08:30

Fotó: KAY NIETFELD / AFP
Súlyos válságba kerültek a német kereszténydemokraták. A türingiai választás után egyre nehezebb leplezni a párt belső megosztottságát.
Türingia válhat a német kereszténydemokraták Waterloojává. A CDU-ban egyre erősebb vita alakul ki arról, hogyan reagáljon a párt a kialakult eredményre. Míg Berlinben határozottan elutasítják, hogy a vasárnapi keletnémet tartományban megrendezett választás győztesével, az egykori keletnémet állampárt utódának nevezett Balpárttal tárgyaljon a helyi CDU vezetése az esetleges kormányzati együttműködésről, a türingiai kereszténydemokraták felhatalmazták helyi vezetőjüket, Mike Mohringot arra, folytasson megbeszéléseket a jövőről Bodo Ramelow tartományi miniszterelnökkel. A berlini vezetés utalt arra, párthatározat írja elő, hogy a CDU nem közösködhet a Balpárttal, Mohring azonban államférfiúi kötelességének nevezte, hogy keresse az együttműködést a baloldali politikai erővel, hiszen stabil kormányzati többség csak e két párt együttműködése esetén jöhetne létre. Ez nem jelent feltétlenül közös koalíciós kormányzást, talán valószínűbb, hogy a CDU egy kisebbségi balpárti, esetleg balpárti-zöld kabinetet kívülről támogatna. Más lehetőség nemigen van, mert az eddigi baloldali koalíciónak nincs többsége, a választáson második helyen végzett jobboldali radikális Alternatíva Németországért (AfD) párttal ráadásul egyetlen demokratikus erő sem hajlandó egyezkedni. Ám nem csak a CDU-n belüli helyzet vált feszültté a Balpárthoz való esetleges közeledés miatt, az uniópártokon belüli kapcsolatnak is árt a kialakult helyzet. A keresztényszociális CSU ugyanis egyértelmű nemet mondott a Balpárttal való koalícióra. Markus Blume, a párt főtitkára szerint az „ősbűn” az SPD és a Zöldek nevéhez fűződik, mert öt éve baloldali kormányhoz csatlakoztak, miközben az SPD-nek és a CDU-nak együtt is meg lett volna a többsége. A türingiai kérdés azonban csak a kisebbik baj a CDU vezetése számára. A nagyobbik az, hogy a három őszi keletnémet választás már-már tragikusan végződött a kereszténydemokraták szempontjából, (szeptemberben Szászországban és Brandenburgban több mint hét, most pedig Türingiában majdnem 12 százalékot vesztett az előző választáshoz viszonyítva), ez pedig egyre erőteljesebben felveti Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök alkalmasságának kérdését. Az utóbbi hónapokban is mind többen fejezték ki kétségeiket, eddig azonban komolyabb vitára nem került sor. A CDU hét elején tartott elnökségi ülésén azonban már heves szóváltás alakult ki a CDU ifjúsági szervezetét vezető Tilman Kuban és Kramp-Karrenbauer között. Előbbi szerint fel kell vetni: jó kezekben van-e a párt, a CDU elnöke azonban visszautasította a felvetést. Egyúttal színvallásra szólította fel ellenfeleit. Kuban egyébként Jens Spahn egészségügyi minisztert is alkalmas kancellárjelöltnek tartaná. Ez a közjáték is mutatja, mennyire megrendült Kramp-Karrenbauer helyzete. De nemcsak az övé, Angela Merkelé is. Friedrich Merz volt frakcióvezető, akit a 2018 végén megrendezett pártelnökválasztáson szűk többséggel előzött meg Kramp-Karrenbauer, azt közölte, ne töltse ki a Merkel kormány 2021-ig tartó mandátumát, mert a kabinet „gyatra színben tűnik fel”. A ZDF televízióban élesen bírálta Merkelt amiatt is, mert szerinte nem jó vezető. Meglátása szerint a türingiai választás egyfajta bizalmatlansági indítvány volt a szövetségi nagykoalícióval szemben. Ezért nem tudja elképzelni azt, hogy még két évig kitartson a jelenlegi kormányzás. Feltűnő azonban, hogy Merz megvédte Kramp-Karrenbauert. „Meglátásom szerint alig játszott negatív szerepet” – hangoztatta a türingiai választási eredmény kapcsán. Merzet sokan, különösen a CDU gazdasági szárnya, szívesen látnák Merkel utódaként a kancellári székben, ő azonban eddig nem állt elő ilyen ambíciókkal. A szociáldemokraták szempontjából szintén drámaian végződött türingiai választási eredmény után várható, hogy felerősödnek a viták a nagykoalíciós partnerek között. Ennek egyre több jele is van. Heiko Maas külügyminiszter török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval élesen bírálta Kramp-Karrenbauert azon a NATO védelmi miniszteri tanácskozásán elhangzott felvetése miatt, amely szerint Szíriában egy nemzetközileg ellenőrzött biztonsági zónát kell létrehozni. A német védelmi tárcát irányító CDU elnök javaslatát a külügy beleegyezése nélkül tette. Ez pedig szokatlan a német belpolitikában.