klíma;betegségek;Zöldtérítő;

Ijesztően közel van az időpont, amikor gyilkos kórok megfelezik az emberi populációt

Amikor elszabadulnak a kórokozók, akkor felborul a civilizáció is: a nagyvárosokban egy hét alatt kezdik gyilkolni egymást az emberek.

A Pálinkás József volt MTA-elnök és miniszter által életre hívott Felelős Értelmiség köre sokkoló klímakonferenciát tartott, ahol a bugyogó metánról, a vízügyi következményekről, az alibivilágról is szó esett. Az egyik legérdekesebb előadás az Index tudósítása szerint Szathmáry Eörsé volt.

„Egyszerűen nem tudjuk megállítani a klímaváltozást, még lassítani sem eléggé, csak tompítani a hatásokat” – mondta az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vezetője, aki szerint a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új betegségekről kellene sokkal többet beszélni, és így is tett: régi betegségek feltámadása, új helyeket elfoglaló kórokozók, vízzel, étellel, levegővel, szexszel, lényegében mindenhonnan és minden módon terjedő patogének.

Az egyetlen relatíve jó hír, hogy prognózisa szerint legalább nem egy Androméda-törzs típusú, hirtelen beütő, mindent letaroló fertőzés végez majd velünk, inkább sok, relatíve kisebb hatású betegségre kell felkészülni. Erre szolgálna az a Stockholm-protokoll, ami Szathmáry szerint egymilliárd euróból már érdemi eredményeket mutathatna fel az új kórokozókkal szembeni harcban.

Nem a bioszféra van általában veszélyben, és nem is a Homo Sapiens, mint faj, hanem a technológiai civilizáció, ami viszont olyan könnyen összeomolhat, mint a kártyavár.

A nem túl szívderítő előrejelzés szerint 2050 körül várható, hogy az emberi populáció elég rövid idő alatt megfeleződik, magyarul több milliárd ember fog meghalni. „A városok, ahol addigra a világnépesség 70 százaléka lakik majd, különösen veszélyeztetettek. Ha nagy baj van, egy nagyvárosban egy hét alatt kezdik gyilkolni egymást az emberek” – dobta fel a hangulatot Szathmáry Eörs, hogy aztán a Fermi-paradoxon (miért nem találkozunk lépten-nyomon földönkívüliekkel, ha potenciálisan rengeteg, a miénknél fejlettebb idegen civilizáció alakulhatott ki az univerzumban) legvalószínűbb feloldásával fokozza még tovább: a civilizációk a technológiai érettség bizonyos fokán egyszerűen kinyírják magukat, és mi is éppen efelé tartunk.