függetlenség;Skócia;Brexit;

2019-11-03 11:34:58

Húszezren tüntettek Skócia függetlenségéért

A kormányfő szerint az ország nem engedheti meg, hogy a Brexittel egyértelmű szándéka ellenére "kirángassák" az Európai Unióból.

Mintegy húszezren gyűltek össze szombaton a skóciai Glasgowban, hogy Skócia függetlenségéért tüntessenek - közölték a szervezők. Nicola Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője is jelen volt a megmozduláson. Öt éve ez volt az első alkalom, hogy a politikus részt vett egy függetlenségi rendezvényen. Órákkal a szombati nagygyűlés kezdete előtt kiadott közleményében azt írta,

Sturgeon pénteken azt mondta, hogy december vége előtt Londontól kérni fogja egy új függetlenségi népszavazás megtartását.

A decemberi szavazás Skócia esélye arra, hogy megússza a Brexitet és kezébe vegye sorsa alakulását - hangoztatta továbbá Sturgeon szombati közleményében. Múlt héten a brit parlament ugyanis megszavazta, hogy előrehozott parlamenti választást tartsanak az Egyesült Királyságban december 12-én. A szavazást Boris Johnson kormányfő kezdeményezte annak érdekében, hogy megtörje a politikai patthelyzetet az általa Brüsszellel együtt kimunkált Brexit-megállapodás érdekében.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében, vagyis a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás előtt már tartottak egy referendumot, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. A 2016-os brit EU-tagsági népszavazáson a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt, és Nicola Sturgeon azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről. A skót kormányfő visszatérő érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére "kirángassák" az Európai Unióból.

Skócia mellett Észak-Írországot is elvesztheti Nagy-Britannia a Brexitnek hála - erről Leo Varadkar ír miniszterelnök beszélt a nyáron. 2016-ban az északírek 56 százaléka szintén a maradásra szavazott, ráadásul az 1998-as nagypénteki megállapodásban szerepel, hogy az egyesülésről népszavazást kell tartani, ha ennek számottevő társadalmi támogatottsága lenne.