Ferenc pápa átnevezte a Szentszék archívumát. A változtatással jelezni kívánta, hogy az archívumban nincsenek különösebb titkok. A „titok” szót még a hercegi udvarokban használták, ma már ennek nincs különösebb jelentősége, ráadásul félreértésekhez vezetett. Utalt arra, hogy már elődjei is lehetővé tették a kutatást.
A Vatikán Titkos Levéltárát megannyi legenda övezi. Különösen Dan Brown A Da Vinci-kód, illetve az Angyalok és démonok című műve sugallta azt, hogy a Szentszék archívuma valamilyen misztikus hely, ahol szupertitkos információkat őriznek. A mű főhőse, Robert Langdon az archívumból tett szert titkos információkra az illuminátus rendről. Az Angyalok és démonok filmadaptációja annyira sikeres lett, hogy a Vatikán 2010-ben újságírók egy csoportjának is betekintést engedett az illuminátusokat érintő dokumentumokba. Bizonyítani akarta ugyanis azt, hogy Dan Brown műve kitaláción alapul.
A vatikáni archívum rejtelmessége a „titkos” elnevezésre vezethető vissza. A helyes megfogalmazás azonban a „vatikáni apostoli magánarchívum” lenne. A titkos szó arra utal, hogy kezdetben nem nyilvános, hanem a pápák házi magánlevéltáraként (latin secretum) működött. A levéltár felett csak a pápa rendelkezhet, az anyagok kutathatóvá tétele kizárólag az ő döntésének függvénye.
A levéltár a pápa személyes tulajdona volt, vagyis nem a kúria, illetve Szentszék valamely részlegéhez tartozik. Az archívum egyes részeit valóban titkosnak minősítették, a korlátozásokat azonban folyamatosan oldották, oldják fel.
Miért vártak évszázadokat az archívum megnyitásával? S miért nem vált hozzáférhetővé mind a mai napig a teljes anyag? A politikai érv az volt, hogy a katolikus egyházzal is megannyi rossz dolog történt a világban, s amennyiben a levéltári anyagokat kutathatóvá teszik, akkor nemcsak olyanok kezébe kerülhet az anyag, akik rokonszenveznek vele, hanem olyanok is megkaparinthatják, akik ellenséges célra kívánják felhasználni. A történelmi érvek azonban az archívum megnyitása mellett szóltak. Elvégre az egyház is ismerni akarja a történelem abszolút igazságát, ez pedig fontosabb annál, mint hogy valaki visszaél a levéltárban olvasottakkal.
A levéltár bizonyos tekintetben egyidős a pápasággal, hiszen már az első egyházfők is félretették a fontosabb leveleket, dokumentumokat, igaz, ekkor még tudatos rendszerezésről szó sem volt. Az első konkrét feljegyzés a szentszéki archívum egyfajta elődjéről a IV. század derekától származik, amikor I. Damazusz (pápaságának ideje: 366-384) volt az egyházfő. Pontifikátusa alatt rendezték 381-ben az I. konstantinápolyi zsinatot.
Valójában az 1198-ban trónra lépő Ince pápával kezdődött az Apostoli Könyvtár és Archívum története. Ekkortól kezdték rendszerezni a különféle dokumentumokat. Erre azért is szükség volt, mert sok olyan dokumentumnak veszett nyoma, amelyekre időnként szükség lett volna. A gyűjtőmunkát megkönnyítette, hogy a jogi végzettségű III. Ince (1198-1216) a Vatikánba helyezte át a pápai kancelláriát.
A dokumentumok száma évről évre gyarapodott, később azonban tarthatatlanná vált, hogy a könyveket és a levéltári anyagokat egy helyen őrizzék. Más és más gondozást igényeltek. Ráadásul az archívumban egy sor titkosnak minősített kormányzati anyag rejtőzött, s a kúria attól tartott, hogy ezek illetéktelen kezekbe kerülnek, visszaélnek velük. A XVI. században VIII. Kelemen pápa (1592-1605) kezdte elválasztani egymástól a könyveket és a levéltári iratokat. Utóbbiakat az Angyalvárban helyezte el. 1593-ban pápai bulla is született arról, hogy az archívumi iratokat a Hadrianus császár síremlékének épült építmény felső szintjén helyezzék el, azt azonban végül sosem bocsátották ki. A tudósok számára kényelmetlen volt az Angyalvárba járni, így az iratok egy része a Vatikánban maradt, s csak a szigorúan titkos, különösen féltett iratok kerültek át az új helyre.
A XIX. század első felében mind erősebbé váltak a nemzeti mozgalmak, ami felértékelte nemcsak a történelemtudományt, hanem a vatikáni archívum jelentőségét is. Ezért egyre többen kérték a Szentszéket arra, tegye lehetővé archívumának kutatását, mert – úgy vélték – az iratanyag segítségével többet tudnak meg saját múltjukról. Először Németország tett kísérletet erre, 1821 végén, a porosz nagykövet azonban nem járt sikerrel. Sőt, a Vatikánban közölték vele, aki engedély nélkül belép az archívum termébe, azt kiközösítik. Később a porosz küldött – némi apanázs fejében – mégis megkapta a kért dokumentum kópiáját. Először fordult elő, hogy külföldi nyerjen betekintést titkos iratokba. Mind több ország kopogtatott a Vatikán ajtaján, a kúria pedig érezni kezdte befolyásának növekedését.
A nagy változás azután következett be, hogy IX. Piusz utódának XIII. Leót (1878-1903) választották meg. Bár hasonlóan konzervatív volt, mint elődje, javítani akarta a kapcsolatokat az európai országokkal. Nagy lépésnek számított, hogy a kutatók számára 1881. január 1-jén külön olvasótermet hoztak létre. A kutatás izgalmas munka volt, de nem éppen a legkényelmesebb. Téli időkben ajánlatos volt nagyon melegen öltözni. A tudósok között híre ment: szándékosan idézik elő a cudar körülményeket azok, akik nem értenek egyet a pápa politikájával.
A vatikáni archívum anyagainak egyes részeit fokozatosan tették elérhetővé a kutatók számára. Ferenc pápa március elején bejelentette, lehetővé teszik a történészek számára a pápasága alatt született (1939-1958) dokumentumok kutatását. Ugyanakkor az archívum fokozatos megnyitásának tapasztalatai azt mutatják, váratlan, nagy titokra nem derül majd fény, érdekes történelmi összefüggésekre annál inkább.
