Ukrán dömping az EU-ban

Publikálás dátuma
2019.11.04. 10:00
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Elsősorban ukrán és kínai állampolgárok kaptak legalább három hónapig érvényes tartózkodási engedélyt az Európai Unióban – derül ki az Eurostat adataiból. Országonként azonban jelentősek az eltérések.
Az elmúlt évben összesen 3,2 millió tartózkodási engedélyt adtak ki az Unió területén a nem uniós polgárok számára. Ez 0,4 százalékos emelkedésnek felel meg 2017-hez képest, vagyis mintegy 13 ezerrel több ilyen dokumentumot adtak ki. Ez azt jelenti, hogy három év óta folyamatosan növekszik az Európai Unióban a nem uniós polgárok számára kiadott tartózkodási engedélyek száma. Az esetek 28 százalékában családi okokból kérelmezik az okmányt, 27 százalékban foglalkoztatás, illetve munkavállalás miatt, minden ötödik engedélyt pedig oktatási okokból bocsátják ki. Az előző évihez viszonyított 2017-es emelkedés elsősorban arra vezethető vissza, hogy nőtt a valamely uniós országban tanuló nem EU-s állampolgárok száma. E tekintetben igen jelentős, 21 százalékos az emelkedés, ami 83 ezer engedélynek felel meg. A családi okok miatt kiadott dokumentumok száma tíz százalékkal emelkedett (83 ezer engedély). Érdekes módon azonban ezzel együtt jelentős mértékben csökkent a munkavállalás miatt kiadott tartózkodási engedélyek száma, 12 százalékkal, azaz 124 ezerrel. 2017-ben még messze a munkavállalás volt a dokumentum kiadásának első számú oka. Akkor nagyjából hasonló engedélyt bocsátottak ki az EU-ban családügyi, illetve „egyéb” okokra hivatkozva. (Az egyébbe tartoznak például a politikai okok miatt az Unióban letelepedni kívánók.) Korábban minden hiedelemmel szemben csak egyszer, 2009-ben volt példa arra, hogy a legtöbb engedélyt a munkavállalás miatt adták ki. Az utóbbi tíz évben az esetek nagy többségében családügyi okokat kell keresni a háttérben. A legtöbb tartózkodási engedélyt Lengyelországban, Németországban és az Egyesült Királyságban adták ki. Lengyelországban bocsátották ki például az uniós okmányok 20 százalékát (635 ezer főnek), Németországban a 17 százalékát (544 ezer). A további sorrend: Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Svédország. Az adott ország lakosságának számarányához viszonyítva a legtöbb tartózkodási engedélyt a máltai hatóságok bocsátják ki: ezer főre lebontva 35-öt. Az államot Ciprus (24), Lengyelország (17), Szlovénia (14), valamint Luxemburg (13) követi. Lengyelország listavezető abban a tekintetben is, hogy itt bocsátják ki a legtöbb tartózkodási engedélyt amiatt, mert a kérelmező az országban kíván továbbtanulni. Az esetek 37 százalékában ez az ok, ami 328 ezer dokumentumnak felel meg. Nagy-Britanniában és Németországban majdnem 200 ezer ilyen okmányt bocsátottak ki. Az egyéb kategóriában Németország áll az élen, s az adat megerősíti azt, hiába csökkent az Európába érkezett menekültek száma 2017-ben, majd 2018-ban, a berlini kormány továbbra is szívén viselte a sorsukat, vagy legalábbis sokkal nagyobb mértékben, mint más uniós tagállamok. Az ország hatóságai ugyanis 185 ezer tartózkodási engedélyt bocsátottak ki menedékkérők számára, 23 ezer esetben pedig humanitárius okokból döntöttek így. Ennek alapján cseppet sem meglepő, hogy a Németország által kiadott több mint 543 ezer tartózkodási engedélyből a legtöbb, 124 575, szíriaiaknak jutott, majd jóval leszakadva az afganisztániak (39469) és az irakiak (26 788) következtek a sorban. A Németországba vándoroltak csak töredéke választja az országot oktatási célból. Németországon kívül Svédországban adták ki szíriaiak számára a legtöbb tartózkodási engedélyt, igaz, itt már egészen más arányokról van szó: a 124 ezerből majdnem 16 ezer jutott a polgárháború által sújtott közel-keleti állam lakóinak. A második helyen itt is az afgánok állnak, a harmadikon pedig az indiaiak. Egyetlen EU-s államként Ausztriában végeztek az élen afgánok: a 46 ezer engedélyből hét és félezret kaptak az ország polgárai. Itt egyébként fordított a sorrend a némethez és a svédhez képest, mert a szírek állnak második helyen. Négy uniós tagországban egyébként indiaiak kaptak legnagyobb számban tartózkodási engedélyt, Cipruson, Máltán, Luxemburgban, valamint Hollandiában. Az Eurostat adataiból érdekes regionális eltérésekre derül fény. Miközben Közép- és Kelet-Európában, beleértve Magyarországot is, elsősorban a mind súlyosabb munkaerőhiány miatt az ukránok számára bocsátanak ki a legnagyobb számban tartózkodási engedélyt, más országokban eltérő tendenciák érvényesülnek. Görögországban és Olaszországban például az albánok kapták a legtöbb ilyen okmányt, Romániában a moldovaiak, Portugáliában a szintén portugál anyanyelvű brazilok, Szlovéniában és Horvátországban a boszniaiak, Spanyolországban a marokkóiak, Finnországban az oroszok. Különösen érdekes azonban, hogy az EU-ból távozó Nagy-Britanniában tavaly összesen 450 ezer engedélyt adtak ki, ennek valamivel több mint az ötödét kínaiak kapták: több mint százezer ázsiai telepedhetett le az országban, az indiaiak második helyre szorultak. Nem meglepő, hogy ez esetben az oktatás a legfőbb ok: kínai diákok érkeznek nagy számban a szigetországba. A munkavállalás aránya a kibocsátott engedélyek tekintetében csak 24 százalék. Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban kiadott tartózkodási engedélyek több mint a felén tíz Unión kívüli állam polgárai osztoztak. A legnagyobb haszonélvező Ukrajna, tavaly északkeleti szomszédunk 527 ezer állampolgára telepedhetett le legálisan az EU területén, 78 százalékuk a lengyel hatóságoktól jutott megfelelő dokumentumhoz. Ám a kínaiak sem panaszkodhatnak, 206 ezren telepedhettek le, körülbelül ötven százalékuk Nagy-Britanniában. A harmadik helyen az indiaiak állnak 197 ezerrel. A további sorrend Szíriaiak (174 ezer, 71 százalékuk Németországban kapott ilyen okmányt), fehéroroszok (138 ezer, 92 százalékuk Lengyelországban telepedett le), marokkóiak (127 ezer, 45 százalékuk Spanyolországot választotta), egyesült államokbeliek (120 ezer), brazilok (88 ezer), törökök (80 ezer), valamint oroszok (75 ezer).

Magyarországon a munkavállalás a fő ok

Ami a magyarországi adatokat illeti, még 2017-ben volt megfigyelhető hatalmas ugrás a nem EU-s állampolgárok számára kiadott tartózkodási engedélyek számában. Az előző évhez viszonyítva a kibocsátott dokumentumok száma az Eurostat adatai szerint több mint 110 százalékkal emelkedett. Csak összehasonlításként: az e tekintetben a második helyen álló Bulgáriában a növekedés alig haladta meg a 40 százalékot, a listán a harmadik helyen szereplő Máltán pedig a húszat. Ami a 2018-as adatokat illeti, összesen 55 739 tartózkodási engedélyt adtak ki a magyar hatóságok, ami ezer lakosra számítva 5,7 dokumentumot jelent. Ez a 6,3-as uniós átlag alatt van. Ugyanakkor az uniós átlaggal szemben nálunk nem családi okokból, hanem munkavállalás miatt adják ki az engedélyeket a legtöbb esetben, ez az arány 56,6 százalék. Tanulás céljából 19,3 százalékban adták ki a dokumentumot, a családi ok pedig a 11 százalékot sem érte el. A legtöbb tartózkodási engedélyt az ukrán állampolgároknak adták ki: az összes dokumentum 39,1 százalékát, ami 21 793 főnek felel meg. A második helyen a kínaiak állnak 7,5 százalékkal (4161), a harmadikon pedig a szerbek 6,8-cal (3767). Közép- és Kelet-Európa uniós tagországainak nagy többségében az ukránok számára állítanak ki letelepedési engedélyt. Lengyelországban 2018-ban több mint 413 ezren kaptak ilyen okmányt, ami az összes engedély mintegy kétharmada. Nem meglepő módon ez esetben is a munkavállalás az első számú ok, az esetek 51,6 százalékában. Hogy Varsó számára milyen fontos az ukrán munkaerő, jelzi: az eltelt öt év alatt az ukrán munkavállalók száma 300 ezerről 1,5 millióra nőtt. A napokban adtunk hírt arról, hogy 2019-ben Magyarországon mindeddig 75 ezren kapnak munkavállalási engedélyt, főleg Ukrajnából, de Vietnamból, Kínából és Indiából is jönnek. Az ázsiaiak száma immár jóval meghaladja a 4 évvel ezelőtti 13 ezres szintet. Az összes balti államban, azaz Észtországban, Lettországban és Litvániában, továbbá Csehországban és Szlovákiában is az ukránok voltak a legnépszerűbbek, már ami a tartózkodási engedélyek kiadását illeti.

Tartózkodási engedélyek száma 2018-ban nemzetiség szerint

Ukránok 527 ezer Kínaiak 206 ezer Indiaiak 197 ezer Szírek 174 ezer Fehéroroszok 138 ezer Marokkóiak 127 ezer Egyesült államokbeliek 120 ezer Brazilok 88 ezer Törökök 80 ezer Oroszok 75 ezer

Iraki tüntetők rohanták meg Irán kerbelai konzulátusát

Publikálás dátuma
2019.11.04. 09:25

Fotó: MOHAMMED SAWAF / AFP
A tiltakozók átmásztak az épületet körülvevő betonakadályokon, leszedtek egy iráni zászlót, és a helyére az iraki nemzeti lobogót húzták fel.
Iraki tüntetők tucatjai rohanták meg Irán konzulátusát vasárnap a siíták szent városának számító Kerbelában. Szemtanúk szerint a tiltakozók átmásztak az épületet körülvevő betonakadályokon, leszedtek egy iráni zászlót, és a helyére az iraki nemzeti lobogót húzták fel. A biztonsági erők tagjai a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a megmozdulást, amelynek résztvevői köveket dobáltak és gumiabroncsokat égettek az iráni képviselet körül, a Bagdadtól délre található városban. Az eddigi jelentések szerint áldozatai nem voltak az incidensnek, amely beleilleszkedik a Bagdadban és Irak déli, siíta többségű tartományaiban október eleje óta zajló tüntetéshullámba.
A tüntetők mélyreható változást követelnek a 2003-as amerikai megszállást követően kialakult iraki politikai rendszerben, amelynek hatására szerintük széles körűvé vált a korrupció, magas a munkanélküliség és rosszul működnek a közszolgáltatások. Egyúttal a szomszédos Irán ellen fordítják a haragjukat, tiltakozva a teheráni rezsim Irak belpolitikájába történő beavatkozása és a Teheránhoz köthető nagy hatalmú siíta milíciák ellen. A Kerbelában, Bagdadban és számos más dél-iraki városban zajló kormányellenes tüntetések gyakorta erőszakba torkollnak. A tüntetők több helyütt felgyújtottak már kormányzati épületeket, és megtámadták az iráni támogatású milíciák székházait is. A tüntetések kezdete óta már több mint 250 ember vesztette életét a kormányt támogató félkatonai csoportok és a tüntetők összetűzése során. Megfigyelők szerint ez a legkomolyabb társadalmi felzúdulás Irakban Szaddám Husszein 2003-as bukása óta.
Szerző

Szentszéki rejtélyek nyomában

Publikálás dátuma
2019.11.04. 09:00

Fotó: GIOVANNI CIARLO / AFP
Ferenc pápa múlt héten átnevezte a Vatikáni Titkos Levéltárát, amit ezentúl apostoli archívumnak hívnak. Az újítás kizárólag a nevet érinti, a kutatási metódust nem.
Ferenc pápa átnevezte a Szentszék archívumát. A változtatással jelezni kívánta, hogy az archívumban nincsenek különösebb titkok. A „titok” szót még a hercegi udvarokban használták, ma már ennek nincs különösebb jelentősége, ráadásul félreértésekhez vezetett. Utalt arra, hogy már elődjei is lehetővé tették a kutatást. A Vatikán Titkos Levéltárát megannyi legenda övezi. Különösen Dan Brown A Da Vinci-kód, illetve az Angyalok és démonok című műve sugallta azt, hogy a Szentszék archívuma valamilyen misztikus hely, ahol szupertitkos információkat őriznek. A mű főhőse, Robert Langdon az archívumból tett szert titkos információkra az illuminátus rendről. Az Angyalok és démonok filmadaptációja annyira sikeres lett, hogy a Vatikán 2010-ben újságírók egy csoportjának is betekintést engedett az illuminátusokat érintő dokumentumokba. Bizonyítani akarta ugyanis azt, hogy Dan Brown műve kitaláción alapul. A vatikáni archívum rejtelmessége a „titkos” elnevezésre vezethető vissza. A helyes megfogalmazás azonban a „vatikáni apostoli magánarchívum” lenne. A titkos szó arra utal, hogy kezdetben nem nyilvános, hanem a pápák házi magánlevéltáraként (latin secretum) működött. A levéltár felett csak a pápa rendelkezhet, az anyagok kutathatóvá tétele kizárólag az ő döntésének függvénye. A levéltár a pápa személyes tulajdona volt, vagyis nem a kúria, illetve Szentszék valamely részlegéhez tartozik. Az archívum egyes részeit valóban titkosnak minősítették, a korlátozásokat azonban folyamatosan oldották, oldják fel. Miért vártak évszázadokat az archívum megnyitásával? S miért nem vált hozzáférhetővé mind a mai napig a teljes anyag? A politikai érv az volt, hogy a katolikus egyházzal is megannyi rossz dolog történt a világban, s amennyiben a levéltári anyagokat kutathatóvá teszik, akkor nemcsak olyanok kezébe kerülhet az anyag, akik rokonszenveznek vele, hanem olyanok is megkaparinthatják, akik ellenséges célra kívánják felhasználni. A történelmi érvek azonban az archívum megnyitása mellett szóltak. Elvégre az egyház is ismerni akarja a történelem abszolút igazságát, ez pedig fontosabb annál, mint hogy valaki visszaél a levéltárban olvasottakkal. A levéltár bizonyos tekintetben egyidős a pápasággal, hiszen már az első egyházfők is félretették a fontosabb leveleket, dokumentumokat, igaz, ekkor még tudatos rendszerezésről szó sem volt. Az első konkrét feljegyzés a szentszéki archívum egyfajta elődjéről a IV. század derekától származik, amikor I. Damazusz (pápaságának ideje: 366-384) volt az egyházfő. Pontifikátusa alatt rendezték 381-ben az I. konstantinápolyi zsinatot. Valójában az 1198-ban trónra lépő Ince pápával kezdődött az Apostoli Könyvtár és Archívum története. Ekkortól kezdték rendszerezni a különféle dokumentumokat. Erre azért is szükség volt, mert sok olyan dokumentumnak veszett nyoma, amelyekre időnként szükség lett volna. A gyűjtőmunkát megkönnyítette, hogy a jogi végzettségű III. Ince (1198-1216) a Vatikánba helyezte át a pápai kancelláriát. A dokumentumok száma évről évre gyarapodott, később azonban tarthatatlanná vált, hogy a könyveket és a levéltári anyagokat egy helyen őrizzék. Más és más gondozást igényeltek. Ráadásul az archívumban egy sor titkosnak minősített kormányzati anyag rejtőzött, s a kúria attól tartott, hogy ezek illetéktelen kezekbe kerülnek, visszaélnek velük. A XVI. században VIII. Kelemen pápa (1592-1605) kezdte elválasztani egymástól a könyveket és a levéltári iratokat. Utóbbiakat az Angyalvárban helyezte el. 1593-ban pápai bulla is született arról, hogy az archívumi iratokat a Hadrianus császár síremlékének épült építmény felső szintjén helyezzék el, azt azonban végül sosem bocsátották ki. A tudósok számára kényelmetlen volt az Angyalvárba járni, így az iratok egy része a Vatikánban maradt, s csak a szigorúan titkos, különösen féltett iratok kerültek át az új helyre. A XIX. század első felében mind erősebbé váltak a nemzeti mozgalmak, ami felértékelte nemcsak a történelemtudományt, hanem a vatikáni archívum jelentőségét is. Ezért egyre többen kérték a Szentszéket arra, tegye lehetővé archívumának kutatását, mert – úgy vélték – az iratanyag segítségével többet tudnak meg saját múltjukról. Először Németország tett kísérletet erre, 1821 végén, a porosz nagykövet azonban nem járt sikerrel. Sőt, a Vatikánban közölték vele, aki engedély nélkül belép az archívum termébe, azt kiközösítik. Később a porosz küldött – némi apanázs fejében – mégis megkapta a kért dokumentum kópiáját. Először fordult elő, hogy külföldi nyerjen betekintést titkos iratokba. Mind több ország kopogtatott a Vatikán ajtaján, a kúria pedig érezni kezdte befolyásának növekedését. A nagy változás azután következett be, hogy IX. Piusz utódának XIII. Leót (1878-1903) választották meg. Bár hasonlóan konzervatív volt, mint elődje, javítani akarta a kapcsolatokat az európai országokkal. Nagy lépésnek számított, hogy a kutatók számára 1881. január 1-jén külön olvasótermet hoztak létre. A kutatás izgalmas munka volt, de nem éppen a legkényelmesebb. Téli időkben ajánlatos volt nagyon melegen öltözni. A tudósok között híre ment: szándékosan idézik elő a cudar körülményeket azok, akik nem értenek egyet a pápa politikájával. A vatikáni archívum anyagainak egyes részeit fokozatosan tették elérhetővé a kutatók számára. Ferenc pápa március elején bejelentette, lehetővé teszik a történészek számára a pápasága alatt született (1939-1958) dokumentumok kutatását. Ugyanakkor az archívum fokozatos megnyitásának tapasztalatai azt mutatják, váratlan, nagy titokra nem derül majd fény, érdekes történelmi összefüggésekre annál inkább.
Frissítve: 2019.11.04. 15:48