Hosszú Katinka;Shane Tusup;Duna Aréna;

2019-11-04 08:28:10

El akarták titkolni, hogy Hosszú Katinka klubja bérleti szerződés nélkül használta a Duna Arénát

Shane Tusuppal közös cégük pedig 25 millió forintos reklámszerződést kapott.

Végrehajtó kellett hozzá, hogy a 24.hu két és fél év alatt meg tudja nézni az állami létesítmény szerződéseit, ugyanis a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adták ki azokat. Úgy tűnik, volt mit titkolni.

A lap szerint egyetlen, az Iron Corporation Kft.-vel kötött megállapodás szerepel azon a listán, amelyet az állami tulajdonban álló Bp2017 Kft. adott át végül, miután végrehajtóval érkeztek a cég margitszigeti székhelyére. A dokumentum szerint a Bp2017 Kft. csupán egy 25 millió forintos reklámszerződést kötött az akkor Hosszú Katinka és edzője, férje Shane Tusup tulajdonában álló Iron Corporationnel. Magyarán Hosszúék pusztán pénzt kaptak az állami cégtől, miközben az úszósztár klubja, az Iron Aquatics úgy használhatta a Duna Arénát, hogy a létesítményt üzemeltető Bp2017 Kft.-vel nem kötött használatra vagy bérletre vonatkozó megállapodást.

Mint ismert, Darnyi Tamás úszóiskolájának ugyanakkor, amikor Hosszúék kihirdették, hogy elindítják úszóiskolájukat, nem jutott vízfelület a Duna Arénában, aminek mintegy ezer iskoláskorú gyermek lett a kárvallottja.

Az eddig megszerzett információk alapján az Iron tehát szerződés nélkül használta a Duna Arénát, de pénzt kapott az állami cégtől: 25 millió forintért – egyebek mellett – videóüzeneteket kellett szállítania „pre-eventekhez”, talkshow-okon kellett részt vennie, továbbá vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) programban is szerepet kellett vállalnia a világklasszisnak.

Mindemellett annyi derült még ki a 24.hu-nak átadott szerződéslistáról, hogy az adócsalással vádolt Kuna Tibor tulajdonában álló Trinitiy Communications 3 milliárd forintért kommunikálhatott az eseményről, a felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádolt Gyárfás Tamás cége pedig 26 800 eurót (hozzávetőleg 8,4 millió forintot) kapott a FINA-magazinban közzétett hirdetésekért. Ezen kívül figyelemre érdemes tétel a LEN-nek, azaz az Európai Úszószövetségnek fizetett 1 millió euró (mai árfolyamon körülbelül 315 millió forint): a Bp2017 ezek szerint sok pénzt fizetett az európai szövetségnek azért, hogy hirdesse a FINA-tól, azaz a Nemzetközi Úszószövetségtől elnyert világbajnokságot.