Hosszú Katinka;Darnyi Tamás;

2017-03-08 06:51:00

Úszóháború újratöltve

Ismét vihar van a medencében: ezúttal a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás és a háromszoros ötkarikás első Hosszú Katinka között alakult ki érdekellentét. Korántsem a sportcsillagok miatt, ám az ügy kárvallottja átmenetileg mintegy ezer iskoláskorú fiatal lehet.

Az egész egy páros bejelentéssel indult. Hosszú Katinka hétfőn boldogan közölte a közösségi portálon, hogy márciusban elindul úszóiskolája, az Iron Aquatics úszásoktatása. A Learn to Swim névre keresztelt program helyszínéül Katinkáék a februárban átadott Duna Aréna tanmedencéjét jelölték meg. Közben korábban Darnyi Tamás – aki maga is úszóiskolát működtet – szűkszavúan azt közölte, hogy előzetes terveikkel ellentétben „A Dagály uszodában ideiglenesen nincs vízhez szoktató úszásoktatás egyik órában sem, semelyik napon. Kérjük megértésüket!”

Az ügy hátterében az állhat, hogy Darnyi növendékeit a vizes-világbajnokságra készülő Hajós Alfréd Sportuszoda több hónapos felújítása miatt elvileg a Dagályba irányították volna át, ez azonban mégsem lesz így, mivel az Iron Aquatics időközben teljes napokra lefoglalta a komplexum tanmedencéjét. Sajtóhírek szerint a múlt héten az új felállással összhangban már több budai, valamint XIII. kerületi tanintézményt is arról tájékoztattak, hogy törölni kell a Darnyi-féle iskolával együttműködő óvodások, kisiskolások úszásóráit.

Darnyi Tamás tegnap úgy nyilatkozott az ATV Híradójának, hogy a probléma kapcsán minisztériumi szinten egyeztetett az illetékesekkel, és azt az ígéretet kapta, hogy a 3 hónapos problémát egy-két napon belül, de legkésőbb két héten belül orvosolják, így az érintett 800-1000 gyerek tanuszodai körülmények között folytathatja majd az edzéseket.