határ;

2019-11-05 06:40:00

Bajok a határon: már útlevéllel sem könnyű bejutni az országba

Nem bírja a migránsveszélyre hivatkozva elrendelt fokozott terhelést a határátkelők informatikai rendszere, ezért omlik össze gyakran – mondta lapunknak egy volt határőr.

Elavult számítástechnikai rendszerrel dolgoznak a határőrök, s bár ez átlagos napokon még bírja a gyűrődést, hétvégente, vagy hosszabb ünnepek idején gyakran lefagy: ilyenkor például az ukrán határnál akár négy-öt órás várakozás is előfordulhat – fogalmazott lapunknak egy, az informatikai hálózatot belülről ismerő volt határőr, akit a november elsejei teljes, országos leállás miatt kérdeztünk. Hozzátette: sokat romlott a helyzet, amióta a „migránsveszélyre” hivatkozva elrendelték, hogy a nem schengeni határállomásokon minden ki-, és belépő személy adatait rögzíteni kell a számítógépes rendszerben, ez ugyanis felesleges adatforgalmat generál.

– Ha valaki például Lónyáról hetente háromszor átutazik az ukrán oldalra családot látogatni, vásárolni, vagy épp az ott sokkal olcsóbb cigarettát, benzint venni, akkor oda is, vissza is felveszik az adatait is, összesen hatszor. Régen ez úgy működött, hogy alkalmanként két-három órára elrendeltük ezt a szigorítást – vagyis "gépre ültettük az embereket" –, de ezt most már állandó és bevett gyakorlat lett, ezért is fagy le gyakrabban a rendszer – fogalmazott.

Ezt történhetett a múlt hét végén is, amikor még pénteken rejtélyes módon összeomlott a határátkelők informatikai rendszere, és egyáltalán nem működtek a magyarországi határátkelőhelyek. Minderről ráadásul feltűnően szűkszavúan számolt be a rendőrség. Péntek kora délután kiadtak egy háromsoros, konkrétumok nélküli közleményt, amelyben csak annyit írtak, hogy az informatikai rendszer meghibásodása miatt szünetel az országban a határátléptetés 2019. november 1-jén délelőttől. A rendőrség később jelentette, megszüntették a hibát, de annak okáról és időtartamáról nem közöltek részleteket, továbbá arról sem tettek említést, hogy emiatt nem egy átkelőnél több órás várakozásra kényszerültek az utazók. Mindezek után – bár a rendőrség erről nem adott ki hírt – volt, aki arról számolt be a Facebookon, hogy vasárnap újra megismétlődhetett a hiba, a szerb-magyar határon azért kellett sokat várakozni, mert megint leállhatott az informatikai rendszer.

Az ügyben megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, de egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ.

A lapunknak nyilatkozó egykori határőr szerint a hétvégihez hasonló összeomlást vagy egy új számítógépes technológia bevezetésével lehetne orvosolni, vagy azzal, hogy ilyen körülmények között úgynevezett könnyített ellenőrzést rendelnek el. Vagyis megnézik az útleveleket, ellenőrzik a gépjárművet, de az adatokat már nem viszik fel a számítógépre. Ezt a jogszabály is megengedi, sőt, volt is rá példa: idén tavasszal az EP-választáson a kormány ezzel az intézkedéssel is igyekezett megkönnyíteni, hogy a kettős állampolgárok mielőbb eljuthassanak az urnákig, és szavazhassanak.