szalonna;gyilkosok;

2019-11-05 21:49:19

Elfogták a 85 éves szalonnai néni feltételezett gyilkosait

Az idős asszony holttestét hétfőn, saját otthonában találták meg.

Három szalonnai férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kedden. A megalapozott gyanú szerint egy nappal korábban ők bántalmaztak olyan súlyosan egy 85 éves asszonyt annak szalonnai otthonában, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. Az eljárás eredményeként a nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, elfogták, majd a főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akiket a hatóság őrizetbe vett.