Életre kelt terepasztal

Semmi nem mond többet Magyarország utóbbi évtizedéről, mint a hangulat, amelyben az új Fővárosi Közgyűlés első ülése elkezdődött. Egy szokványos országban ilyenkor utána néznek a folyamatban lévő ügyeknek, ki-ki megismerkedik a padszomszédjával, és megtanulja, merre van a büfé. Budapesten azonban nem hogy a szavak, de még a kisebb-nagyobb díszletelemek is önmagukon túlmutató jelentéssel bírtak. Nem beszélve az eleve gesztusnak szánt mondandókról.

Ha ez utóbbiakat nézzük, részben megnyugodhatunk. Hiszen éppen azért győzött Karácsony Gergely és csapata Budapesten, mert a fővárosiak elhitték róluk, hogy képesek alternatívát kínálni a NER gőgjével és kapzsiságával szemben. Márpedig ha valaki azzal indít, hogy bizonyára fog hibázni, de mindig őszinte lesz, az ember gyomrában máris enyhül a kilenc éve ott tanyázó görcs. Az az értékleltár pedig, amelyet tíz pontban foglalt össze az új főpolgármester, ugyancsak egy szabad, toleráns, polgárbarát város képét festi fel.

Ez volt tehát a kezdet, utána azonban máris föltolult a rossz szájíz. Hiszen az öt főpolgármester-helyettes még csak-csak érthető, elvégre egy koalíció nyerte meg a választást; de az már végképp az épp meghaladni remélt káderbújócskát és koncterítést idézte, ahogy az úgymond tiszta kezűek - amúgy Fidesz-módra - a bizottsági helyeket egymással gyorsan lepacsizták.

Ráadásul a neheze csak ezután jön. Az új közgyűlésnek úgy kell ugyanis jobb pályára állítania a fővárost, hogy az előző vezetés bárgyú asszisztálása mellett jövedelme és hatásköre nagy részétől is megfosztotta Budapestet a kormány. Egyszerű terepasztallá fokozta le, ahol nagy és - barátok által - drágán megépíthető házakat lehet tologatni hol ide, hol oda, miközben olyan hangzatos dolgokat lehet reklamírozni, mint "szuperkórház" meg "múzeum negyed" - de a végeredmény valahogy persze mindig egy stadion. A hirtelen engedékenység, hogy Budapest csak mondja meg, mit nem kér, maga a mélyre ásott csapda: a felesleges beruházás a rá szánt pénzzel együtt megy majd valami engedelmesebb helyre, akinek nem tetszik az éhkopp, forduljon panaszával az új városvezetéshez.

Budapest tehát nem ússza meg annak deklarálásával, hogy köszöni szépen, de a Városligetben például fákat akar látni és sétautakat, így mindazon betonszörnyek megvalósításától eltekintene, amelyeket még nem kezdtek el, hanem szembe kell mennie a kormány azon elképzeléseivel is, amelyekhez valójában nincs köze. Mert nem elég kimondani, hogy a ligetben ne legyen Nemzeti Galéria, hanem azt is hozzá kellene tenni: a Galéria jó helyen van a Várban, semmi sem indokolja, hogy az e célra átalakított egykori királyi palota önmagukban is építészeti értéket jelentő múzeumi tereit szétbarmolják, és valami újabb múlthamisító, retrográd tartalommal rakják tele. Ily módon a fővárosnak fel kell majd szólamlania az egész várbeli kormányzati negyed dolgában is.

Ezt csak azoknak mondom, akik azt remélik, konfliktusmentes eszmecserére számíthat Karácsony Gergely a mai kormányülésen, ahová meghívást kapott.