Az űrhajósok sem szuperemberek

Publikálás dátuma
2019.11.07. 11:00

Fotó: SCOTT KELLY / NASA
Scott Kelly amerikai asztronauta könyvében bepillantást enged a Nemzetközi Űrállomáson töltött mindennapokba.
Scott Kelly amerikai űrhajósnak a Park Könyvkiadó gondozásában megjelent „Egy év az űrben” című munkája nemcsak annak a 340 napnak a története, amelyet Kelly az űrben töltött 400 kilométeres magasságban, hanem a futballpálya nagyságú Nemzetközi Űrállomásé is, amely a nemzetközi tudományos együttműködés fantasztikusan izgalmas terepe. Ez volt Kelly negyedik és egyben utolsó űrutazása. Számos tévhitünket oszlatja el a könyv és nemcsak az űrhajózással, hanem az űrhajósokkal kapcsolatban is, akiket hajlamosak vagyunk egészen különleges embereknek tekinteni, pedig sok tekintetben ugyanolyanok, mint mi földönjárók. Egyvalamiben azonban valóban mások: egészen hihetetlen munkát fektetnek abba, hogy álmaikat megvalósítsák. Scott Kelly alkoholista, verekedős szülők gyermekeként szétszórt, figyelemzavaros, ritka rossz tanuló volt. Mindenhonnan kirúgták, mint teljesen alkalmatlan diákot. Akkor változott meg, amikor szintén űrhajósnak készülő ikertestvére segítségével megtalálta élete célját, az űrutazást. Elképesztő energiával, kerülő utakon érte el, hogy egyáltalán hajlandóak legyenek a pilótaképzés közelébe engedni. Míg eljuthatott az űrbe, minden elképzelhető és elképzelhetetlen feladatot meg kellett oldania a brutális katonai kiképzéstől kezdve számos repülőgép típus vezetésén keresztül a háborgó tengeren imbolygó repülőgéphordozóra való megannyi életveszélyes éjszakai leszállásig. Az űrállomáson percre lebontott feladatok sokaságával kell megbirkózni. Egy elszabadult alkatrész, egy meghibásodott szerkezet plusz munkát jelent. És nincs olyan munka, amit ne kellene tudnia megoldania az űrhajósnak. A vizeletet ivóvízzé alakító berendezés körülményes megtisztítása éppen olyan fontossá válhat, mint a Földről felküldött teherűrhajó roppant bonyolult befogása. A vérvételtől és az ultrahang vizsgálattól kezdve a fogkezelésen át az egerek boncolásáig sok mindent tudniuk kell. Innen alulról egy űrséta közel sem tűnik olyan életveszélyesnek, mint amilyen valójában. Egyetlen apró rossz mozdulat azonban elég ahhoz, hogy az űrhajós elszálljon az űrbe. Az e célra gyártott roppant nehéz szkafanderben, amelynek a felvétele önmagában is fizikai megpróbáltatást jelent, órákig dolgoznak az elkerülhetetlen javításokon. „Lehet, hogy pánikba esnék, ha elgondolkoznék azon, amit csinálok. Amikor rám süt a nap, intenzív forróságot érzek. Ha háromnegyed órával később lemegy, a hőmérséklet plusz 130-ról mínusz 170 fokra csökken. Fűtött kesztyűt viselünk, hogy ne fagyjanak meg az ujjaink, de a csizmánkban nincs fűtés.” Az állomás külső részén sok a sérülés, mikrometeoritok és keringő törmelékdarabok roncsolásokat okoznak. Ezek bármikor eltalálhatják a kozmonautákat is. Ott fent pusztul az űrhajós szervezete, csontjaik veszítenek a tömegükből, kisebbek lesznek az izmaik, vékonyabb a szívizomzat. Hatalmas a sugárterhelés. Első, 159 napig tartó küldetésekor Kellyt tíz mellkasröntgennek megfelelő dózis érte minden nap. Szenvednek a magas széndioxid-koncentrációtól, a látásromlástól. Csak a nők szeme nem romlik. Kelly szerint ezért, ha addig nem oldják meg ezt a problémát, elképzelhető, hogy csak nők lesznek képesek eljutni a Marsra, mivel a férfiak a hosszú úton elveszíthetik a látásukat. A szuperemberekről kialakított elképzeléseinknek nincs sok köze a valósághoz. Mese csak, hogy makulátlan egészségnek kell örvendeniük. Ehhez képest Kelly az egyik útja előtt prosztatarákkal megoperáltatta magát, néhány hónappal később már az újabb űrutazásra tréningezett. Mivel képtelen volt megszokni a kontaktlencsét, szemüveget viselt még az űrsétája alatt is. A munka követelte fegyelmezettség soha nem gátolta sem őt, sem a többieket abban, hogy alaposan felöntsenek a garatra, és amikor erre a földön lehetőség nyílt, a dorbézolásra. Még a legszigorúbb utasításokat is figyelmen kívül hagyták egy kis móka kedvéért. Viszont mindig tudták, mikor nem szabad lazítani. A makulátlan erkölcsi tisztaság sem követelmény. Kelly két gyerekével hagyta ott a feleségét, hogy aztán párkapcsolatban éljen tovább. Sokuknak volt valami babonája. Amikor Jurij Gagarin a starthoz tartott, megkérte a sofőrt, hogy állítsa meg a buszt, majd levizelte a jobb hátsó kereket. Azóta ez szinte kötelező rituálévá vált. (A nők üvegben viszik magukkal a vizeletüket, hogy ne kelljen levetkőzniük.) Nagy lelkierőre van szükségük a váratlan események idején. A szállítóűrhajók sorozatos felrobbanása miatt a megsemmisült élelmiszerek, gyógyszerek, víz hiányával is meg kell birkózni. A vészesen közeledő űrszemét elől is ki kell térni. De önmagában a bezártság is nehezen elviselhető. A műszerek állandó zaját sem könnyű elviselni. És egymást is meg kell szokniuk. Úgy tűnik, ez megy a legkönnyebben. Roppant harmonikus az együttműködés, szoros a barátság. A szürke ötven árnyalatát orosz hangalámondással nézték végig. Az orosz űrhajósok humora, nyíltsága, érdeklődése, barátkozása sincs összhangban az oroszokról keringő sablonokkal. Az oroszok és az amerikaiak megtalálták egymással a közös hangot, megszerették egymást és örültek annak, hogy nem légi csatákban találkoztak szembe egymással. Kelly egy amerikai képviselő aggodalmára, megosztanak-e minden adatot az oroszokkal, azt válaszolta: bízik bennük, vészhelyzetben rájuk bízná az életét. 
Szerző

Lelőttek egy rádiós újságírót a Fülöp-szigeteken

Publikálás dátuma
2019.11.07. 09:45

Fotó: Facebook/National Union of Journalists of the Philippines
Dindo Generoso a munkájába tartva egy forgalmas úton vezette gépkocsiját, amikor megtámadta egy motorkerékpáros fegyveres.
Megöltek egy rádiós újságírót csütörtökön a Fülöp-szigeteken – közölte a rendőrség. A bűncselekmény Negros Oriental tartomány Dumaguete városában történt, mintegy 640 kilométerre délre a fővárostól, Manilától. A 67 éves rádiós újságíró, Dindo Generoso a munkájába tartva egy forgalmas úton vezette gépkocsiját, amikor egy motorkerékpáros fegyveres többször rálőtt. A támadó kiléte és indítékai nem ismertek. A sajtószabadság helyzetét elemző nemzetközi sajtós szervezetek az újságírók biztonsága tekintetében a legveszélyesebb országok közé sorolják a Fülöp-szigeteket. A Bizottság az Újságírók Védelméért (Committee to Protect Journalists, CPJ) nevű New York-i szervezet az újságíró-gyilkosságok tetteseinek felelősségre vonáságában is a legrosszabban teljesítő országok közé sorolja. Júliusban is történt a mostanihoz hasonló gyilkosság: az ország déli részén fekvő Kidapawanban egy rádiós újságíró, Eduardo Dizon hazafelé tartott gépkocsijába, amikor lelőtte egy motorkerékpáros merénylő. Rodrigo Duterte államfő 2016-os hatalomra kerülése óta tucatnyinál több újságírót öltek meg az országban. Nem sokkal megválasztása előtt Duterte egy sajtótájékoztatón azt mondta, a korrupt újságírók megérdemlik a halált. 
Szerző

Róma humanitárius folyosók felállítását kezdeményezi Líbiából

Publikálás dátuma
2019.11.07. 08:58
Illusztráció
Fotó: MARCOS MORENO / AFP
A rettenetes hírű líbiai táborokat nemzetközi szervezetek vennék át, a menedékkérelmek elbírálása még a tengeren túl megtörténne a migrációs szerződés módosítása nyomán.
Líbia belegyezett az Olaszországgal kötött kétoldalú migrációs szerződés módosításába - jelentette be Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter szerdán parlamenti beszédében. A líbiai menekülttáborok részleges bezárását, valamint Líbia és Európa között humanitárius folyosók működtetését javasolta az olasz kormány Tripolinak, amely készen áll az erről szóló megállapodásra - mondta a tárcavezető.
Annak a megállapodásnak a módosításáról van szó, amelyet a balközép Gentiloni-kormány 2017 februárjában kötött a nemzetközileg elismert, Tripoliban székelő líbiai egységkormánnyal a Földközi-tengeren keresztül Európába irányuló migrációs hullám feltartóztatásának céljából. A jelenlegi római kormány szombaton jelentette be, hogy egyeztetést kezdeményezett Líbia kormányával a nyolc pontos megállapodás felülvizsgálására. Erre februárig kétoldalú tárgyalásokon kerülhet sor. Olaszország fenntartja a megállapodást, amelynek segítségével az olasz belügyminiszter szerint az utóbbi három év alatt 97 százalékkal csökkent az indulások aránya, és csökkent a veszélyes földközi-tengeri átkelés áldozatainak száma is. De ezzel egy időben
Róma a megállapodást "humanitárius operatív tervvé" akarja átalakítani.

Az olasz fél négy ponton kívánja módosítani a megállapodást: a líbiai menekülttáborokban uralkodó körülmények javítását szorgalmazza, valamint ezeknek a "központoknak" a fokozatos bezárását. A líbiai táborokban menekültek beszámolói szerint rendszeresek a bántalmazások, kínzások, olykor pedig egyenesen rabszolgának és prostituáltnak adják el a hatóság emberei a fogvatartott embereket. 1300 beszámoló alapján az ENSZ egy jelentése tavaly úgy fogalmazott: a menekültek "elképzelhetetlen terrornak" vannak kitéve attól a pillanattól, hogy átlépik Líbia határát. Az olasz javaslat szerint Líbiában a táborok működtetését a nemzetközi migrációs és segélyszervezetek vennék át. Ezekben a táborokban történne a menekültstátuszra jogosultak és az ettől elesők megkülönböztetése, utóbbiak visszaszállításával hazájukba. Luciana Lamorgese adatai szerint 2016 és 2019 között Líbiából csupán 45 ezer embert toloncoltak vissza országába.
Róma ezen kívül humanitárius folyosók felállítását kezdeményezi Líbiából az Európai Unió országai irányába a menedékkérelemre jogosultak biztonságos áthelyezése érdekében. Ez már csak azért is fontos - a menedékkérelmek tengerentúli elbírálásával együtt -, mivel csak 2019 szeptemberéig már több mint 1000 menekült vesztette életét, miközben megpróbált átkelni a Földközi-tengeren. Mint az ENSZ adatai nyomán a Reuters írja, 2014 óta több mint 18 ezren haltak meg a tengeren.
Olaszország a dél-líbiai határok ellenőrzésének további erősítését kéri, mivel itt lép át Líbiába az afrikai kontinens középső részéből érkezők többsége.
Végül az olasz kormány "szolidaritási hidat" építene ki Líbiával, ami azt jelenti, hogy továbbra is segíti az országot vízi járművekkel, mentőautókkal, kórházi és iskolai eszközökkel, gyógyszerekkel.
A belügyminiszter bejelentését fenntartásokkal fogadták a baloldali kormánypártok. Matteo Orfini, a Demokrata Párt (PD) képviselője emlékeztetett, a líbiai kormányt nem lehet "megbízhatónak" tartani, és az észak-afrikai menekültközpontok leginkább "lágerek". Erasmo Palazzotto, a baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU) képviselője a líbiai táborok azonnali bezárását követelte. Nicola Molteni, a kormányból kibukott, szélsőjobboldali Liga politikusa azt hangoztatta, hogy Líbiát nem szidni kell, hanem köszönetet mondani, hogy feltartóztatja a "migránsáradatot".
Líbiai kormányforrások szerint az országban mintegy 15 ezren vannak a részben most is nemzetközileg ellenőrzött táborokban, további több mint fél millióra teszik a börtönként működő táborokban levőket, akikhez a segélyszervezetek nem tudnak eljutni.