Ismét Budapestre érkezik ma Recep Tayyip Erdogan török elnök a hangzatos nevű „magyar-török felső szintű stratégiai tanács” újabb ülésére. Az üzletemberek népes delegációját megmozgató egyeztetés célja, hogy élénkítsék a két ország kereskedelmét, közelebb kerüljenek az évekkel ezelőtt megfogalmazott 5 milliárd dolláros forgalomhoz. Ettől egyelőre messze állunk, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 538,4 milliárd forint kivitel mellé 297,7 milliárd forintos behozatal társult, azaz még a 3 milliárd dollárt sem értük el. Az elmúlt években a kétoldalú kereskedelem lassan, de folyamatosan bővült, bár 2018-ban a kivitel némileg visszaesett.
A török-magyar kapcsolatok azonban jócskán túlmutatnak a gazdasági lehetőségeken. Orbán Viktor és Erdogan meglehetősen gyakorta találkoznak: nincs egy hónapja sem, hogy a Türk Tanács bakui ülésén egyeztettek, bő egy éve a török elnök Gül Baba felújított türbéjének átadására volt hivatalos, tavaly júliusban a magyar kormányfő egyedüli uniós vezetőként vett részt Erdogan beiktatásán, előző évben Ankarában ölelgették egymást szívélyesen. Régóta tervben van az is, hogy a török államfő egy hosszabb látogatás során Szulejmán szultán Szigetvár mellett megtalált sírját is felkeresi, ám erre eddig nem sikerült időt szakítania. A két ország külügyminisztere is személyes jó viszonyt ápol, Szijjártó Péter az elsők között telefonált és ajánlotta fel segítségét Mevlüt Cavusoglunak a 2016-os puccskísérlet idején.
A magyar kormány a nemzetközi konfliktusokban is rendre kiáll a törökök védelmében. Az Európai Parlamentben a kormánypárti képviselők akár a néppárti frakciófegyelmet felrúgva sem szoktak Törökországot elítélő határozatot megszavazni, vagy legalábbis tartózkodnak. Az uniós csatlakozásukat tekintve Szijjártó Péter általában gyakorlatias álláspontot képviselve „őszinte beszédet” követel. Barátságos diplomáciai gesztusként értékelhető, hogy 2014-ben az Észak-Ciprusi Török Köztársaság is képviseleti irodát nyithatott Budapesten. Nemrégiben pedig nagy port kavart, hogy egy ideig Magyarország érdekeire hivatkozva az észak-szíriai török offenzívát elítélő közös uniós állásfoglalást sem voltunk hajlandók elfogadni.
A sűrű találkozók ellenére konkrét, égető ügyekből nem sok lehet az asztalon. Mindig téma az energiabiztonság, de a Török Áramlaton a derűlátó tervek szerint is csak 2021-től érkezhetne gáz hazánkba. Emellett a török sajtó már eldöntött tényként kezeli, hogy a török Nurol Makina által gyártott Ejder Yalcin páncélozott harci járműveket vásárolunk, melyek többek között már a budaörsi Honvédelem Napján is bemutatkoztak. A HVG információi alapján a 3,5 milliárd forint értékű beszerzést nem közvetlenül az állammal, hanem egy Mészáros Lőrinc üzlettársához köthető magyar-török vegyesvállalaton keresztül bonyolítanák le.
A török-magyar kapcsolatok kapcsán a sajtóban gyakran bukkan még fel Adnan Polat neve, mint aki egyaránt jó viszonyt ápol Orbán Viktorral és Erdogannal is. Az oknyomozó cikkekből az egyértelműen kiderül, hogy a török üzletember rendkívül aktív vállalkozó: ő nyerte el például az azóta bezárt törökországi kereskedőházak üzemeltetésének jogait, számos ingatlanüzletben érdekelt, legújabban pedig a napelem szektorban terjeszkedik. Közben személyes jó kapcsolat fűzi a miniszterelnökhöz és családjához, nézett már együtt focimeccset Orbán Viktorral, kapták lencsevégre Orbán Ráhellel, és egy ideig közösen üzletelt Tiborcz Istvánnal.
Hogy Polatot a török elnökhöz milyen viszony fűzi, azt már nehezebb megítélni. Karrierje már azelőtt felfelé ívelt, hogy Erdogan hatalomra került volna. Ugyan magyar viszonylatban komoly pénzembernek számít, ám Törökországban nem „nagy kutya”, nevét legtöbben onnan ismerik, hogy egy ideig az isztambuli Galatasaray labdarúgó csapat elnöke volt (miközben Erdogan a rivális Fenerbache szurkolója). Ritkán említik, de politikai babérokra is tört, 1999-ben – tehát Erdogan után – Isztambul főpolgármesteri posztjáért is indult az akkor még jelentéktelenebb Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben, 13,9 százalékot besöpörve. A CHP mára a legerősebb ellenzéki alakulattá nőtte ki magát, meglepetésre jelöltjük nyerte idén az isztambuli választást. Végül Polat a síita alavita vallási közösség tagja, miközben Erdogan szunnita muszlim.
A két ország viszonyát a gülenisták sem fertőzték meg. Bár intézményeik továbbra is működnek Magyarországon, apró közösségük inkább háttérbe húzódik. Nyomul viszont a török állam: 2013-ban nyitotta meg saját épületében kapuit a Yunus Emre Kulturális Intézet, számos projektben, köztük Gül Baba türbéjének felújításában is részt vesz a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) nevű segélyszervezet, megjelent a kormánybarát emigrációban élő törököket tömörítő Nemzetközi Demokrata Szövetség. Nemrégiben kiderült, török állami iskolát is nyitnának Budapesten. A sajtóban megjelent negatív külföldi példák ellenére erről egyelőre keveset tudni. Az iskolát alapvetően a gülenisták ellensúlyozására találták ki, egyfajta „puha erőként”. Információink szerint azonban egyelőre még az sem eldöntött, hogy milyen nyelveken oktassanak majd az intézményben.
Még nem diktátor, csak autoriter
- Diktátor-e Recep Tayyip Erdogan?
- Az országok politikai berendezkedése felrajzolható egy tengelyre, amelynek egyik végpontján a liberális demokrácia, a másikon a totális diktatúra áll. Ezt talán úgy lehetne visszaadni, hogy az egyik oldalon például a skandináv államok vannak, a másikon pedig Észak-Korea. Ezen a skálán Törökország még mindig közelebb áll a skandináv modellhez, mint Észak-Koreához, vagy egyes, az ellenzéki hangokat könyörtelenül elfojtó közel-keleti államokhoz. Törökországban van működő ellenzék, amely nemrég összefogva győzött Isztambulban. Múlt héten, amikor Isztambulban jártam, a nemzeti ünnep alkalmával a városban nagy betűkkel volt kiplakátozva, hogy „Éljen a köztársaság, éljen a demokrácia!” De ha közelebbről megnézzük, ez egy autoriter rendszer, amelyben egyértelműen érvényesül a kormánypárt súlya: így a gazdaságban, a médiában. Erre szokták használni, az „illiberális demokrácia”, vagy „irányított demokrácia” kifejezéseket. Összességében túlzó Recep Tayyip Erdogan elnököt diktátornak nevezni, bár az kétségtelen, hogy rendszere autoriter jellegű. Viszont azt is látni kell, hogy az elmúlt száz évben a modern Törökországnak mindig is voltak demokratikus problémái. A többpártrendszert 1950-ben vezették be, s azóta volt négy sikeres puccs, (1960-ban, 71-ben, 80-ban, 97-ben), számos pártot betiltott az Alkotmánybíróság – így például számos iszlamista pártot, amelyekben Erdogan is politizált, s aki egyébként több hónapot is börtönben töltött, mert elszavalt egy iszlamista verset. Mindez történt nem sokkal az uniós tagjelöltségi státusz megszerzése előtt. Az Európai Unió a 2000-es évek elején a demokrácia egyik legfőbb akadályát látta a hadseregben, és megregulázásában Erdogant teljes mellszélességgel támogatta. Miniszterelnökségének első két ciklusa alatt jellemzően javultak az ország demokratikus állapotát vagy a sajtószabadságot értékelő mutatók. A romlás három tényezőre vezethető vissza: egyrészt a harcra a kemalista adminisztrációval és a hadsereggel, másrészt a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni harc felújítására, főleg 2015-től, végül a belháborúra a gülenistákkal, melynek csúcspontja a 2016-os puccskísérlet volt. Ezek szó szerint háborús helyzetet teremtettek, melyek letartóztatásokhoz, személycserékhez, és az elnöki rendszer bevezetéséhez vezettek. Magával az elnöki rendszerrel sem lenne gond, hisz az nem szokatlan a Nyugaton sem, elég csak az Egyesült Államokra gondolni. A gond inkább a hatalom koncentrációjával van.
-Jogosan kérdőjeleződött meg Törökország elkötelezettsége a NATO és az Európai Unió felé?
-A sokszor a hazai szavazóknak szóló nyilatkozatháborún túl a török elit pontosan tudja, hogy ezek a szövetségi rendszerek nélkülözhetetlenek. A jelenlegi közel-keleti helyzetben az ország a NATO nélkül sokkal kiszolgáltatottabb lenne. Vajon mi történt volna Törökországgal az orosz repülőgép lelövése után, ha nem áll mögötte a világ legütőképesebb katonai szövetsége? Nem szabad túlértékelni a jelenlegi orosz-török közeledést sem: ez egy geopolitikai szükségszerűség, de nem jelent stratégiai váltást. Egyszerűen Szíriában úgy alakultak a hatalmi viszonyok, hogy az oroszokkal kell megállapodni. Törökországban egyáltalán nem téma a kilépés a NATO-ból. Ami az EU-t illeti, azt mára belátták, hogy a csatlakozás politikai akadályok miatt egyelőre nem reális. A lakosság többsége támogatja a tagságot, de nem bízik benne, nincs napirenden a téma, tapasztalható egyfajta fáradtság. Közelebbi és reálisabb cél lehet viszont a vámunió kibővítése. Törökország 1996 óta van vámunióban az EU-val, ami a legfontosabb gazdasági kapocs az ország számára: a külkereskedelmének fele uniós államokkal zajlik. Ez a több mint 20 éve aláírt szerződés már több szempontból meghaladottá vált, s a törökök szeretnék mélyíteni.
-Mennyire elszigetelődött Nyugaton a török elnök?
-Néhány országgal kétségkívül rossz a viszony, de geopolitikai és gazdasági súlya miatt megkerülhetetlen marad. Amikor kellett, Angela Merkel elutazott Isztambulba, hogy Erdogannal tárgyaljon, illetve Brüsszelben is nagyon szívélyesen fogadták a török miniszterelnököt, amikor ment tárgyalni a menekültekkel kapcsolatban. Törökország G20 tag, így Erdogan mindenképpen rendszeresen találkozik a világ vezetőivel. Be van tervezve egy látogatás Washingtonba is. Az előző brit kormányfővel, Theresa May-jel rendszeresen találkoztak, különösen a közelgő Brexit miatt. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben a törökök nyíltabban beleállnak néhány konfliktusba, Nyugaton nagyon rossz Erdogan sajtója, ráadásul a jelentős török diaszpóra miatt Németországban, Hollandiában vagy Ausztriában nagyon átpolitizálódott Törökország, s sok esetben a török belpolitikai folyamatok átcsapnak német vagy holland belpolitikai folyamatokba.
- Mi indokolja, hogy ilyen sűrűn találkozzon Orbán Viktor és Erdogan?
- A magyar külpolitika három erőközpontot határoz meg körülöttünk: Berlint, Moszkvát és Ankarát. Ebben a relációban alapvetően jó a török viszony. Ráadásul a magyar kormány még 2010-es évek elején hirdette meg a keleti nyitást, melynek keretében próbál jó kapcsolatokat kiépíteni a keleti országokkal. Ennek célja egyrészt gazdasági befektetések, másrészt politikai haszon szerzése. A törökök valóban meghatározó tényezők a Közel-Keleten, a Balkánon, és megkerülhetetlenek a menekültkérdésben. Az EU-nak szintén érdeke, hogy a sok konfliktus ellenére maradjanak jól működő kapcsolatok. Beszédes, hogy bár az Európai Parlament már többször felszólította az Európai Bizottságot, hogy állítsa le a csatlakozási tárgyalásokat, mégsem történik az ügyben semmi. Török szempontból pedig nyilvánvalóan értékes, hogy az EU-ban maguk mögött tudhatnak egy szövetségest.
-Megérte megvétózni az észak-szíriai török offenzívát elítélő uniós határozatot?
- Inkább egy gesztusról volt szó, mint valódi, hatékony politikai lépésről. A történteknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Különösen, mivel az EU valójában semmit nem tett a kérdésben. Törökországban viszont „felrobbant az internet”, sokan Magyarországot ünnepelték. Összességében ügyes diplomáciai húzás volt a török szimpátia elnyerésére. Más kérdés, hogy ezzel aligha szereztünk új támogatókat az Unióban.
-Mi lesz a barátsággal, ha a török elnök beváltja a fenyegetését és tényleg „ránk ereszti a migránsokat”?
-Valószínűleg a jövőben is elhangzik még párszor, hogy „Európára eresztik a migránsokat”, de ez aligha fog megtörténni. A törökök tartják magukat az ígéretükhöz, még azt is megakadályozták az elmúlt években,hogy szárazföldön nagy tömegben érkezzenek menekültek. Nagyon jó alkupozíciót jelent ez nekik, hogy több pénzt vagy politikai engedményeket kapjanak. A migráció viszont csak olyan „kártya”, amit csak egyszer játszhatnak ki. - László Dávid
